𝐩𝐢𝐥𝐥𝐬 𝐨𝐟 𝐥𝐨𝐯𝐞 | 𝐉𝐉𝐊

5

- Boldog iskolakezdést mindenkinek! - vágódik le ebédszünetben Ryujin a világ legnagyobb kamu mosolyával az asztalunkhoz, ahol ezidáig ketten ültünk Soojinnal. - Hogy telik az első napotok?

Rezzenéstelen arccal nézünk a lányra, aki lepakolja maga mellé a táskáját és a mappát, ami kétszer akkora, mint a feje, majd várva a válaszunkat továbbra is magán tartja azt a mű mosolyt, ami egyébként be kell, valljam elég ijesztő.

- Ya, beléd meg mi ütött? - kérdezi Soojin visszatéve a tálcájára a vizét, amiből éppen kortyolni készült, de a fiatalabb lány félbe szakította őt. - Máris agyadra ment a suli? Pedig még csak ma reggel kezdődött...

- Igen, elég parás vagy így kora reggel. - bólintok én is, a pálcikámmal bökdösve a rizslabdámat, amit ugyan meg kellene egyek, de egyáltalán nincs étvágyam.

- Fél egy van. - ráncolja a szemöldökét Ryujin. - Neked ez kora reggel?

- Három hónapig ilyenkor keltem fel, vagy később. - vonom meg a vállamat lazán. - Úgyhogy, igen. Nekem most ez még kora reggel. Ezért sem értem honnan van ennyi energiád...

Ryujin is megvonja a vállát, de nem ad választ a kérdésünkre. Előveszi az ebédjét a táskájából és miközben ő is falatozni kezd, lassan odaszállingózik hozzánk Eunbin, Hani és Jihyo is. Az előbbi kettő azonnal szóvá teszi, hogy máris mennyire elegük van az egyetemből és, hogy nem értik miért nem iratkoztak még ki, míg az utóbbi csak szépen mosolyogva köszön nekünk és illedelmesen megkérdezi sikerült-e kipihennünk magunkat tegnap a nagy buli után.

- Amúgy kajak, most, hogy mondod, lehet, hogy még harmadnapos vagyok. - dörzsöli Hani a halántékát ezzel is nyomatékot adva a mondandójának. - Tegnap végig, annyira remegett a kezem, hogy hatszor visszaesett a ramen a pálcikámról, úgyhogy feladtam és kijelentettem, hogy inkább diétázok, mert a fentiek nem akarják, hogy egyek!

- Én csak szimplán beköltöztem délelőtt a fürdőszobába és áldottam az Isten, amiért hazamentem hajnalban és nem Jungkook és Eunwoo vécéjét rontottam meg! - borzong meg Eunbin, ahogy visszagondol a tegnapi estére. - Lehet, hogy az eki nem kompatibilis, azzal a mennyiségű alkohollal, amit letoltam mielőtt beálltam...

Én kivételesen csendben eszegetem az ebédemet, mert valamiért nincs hozzá affinitásom, hogy elmondjam egész éjjel remegett a kezem, izzadtam, mint egy ló és alig bírtam elaludni, olyan szarul voltam. Végig böngésztem a fél internetet, hogy mégis mi a faszom üthetett a testembe, hiszen soha nem vagyok beteg, amikor is találtam egy csodás oldalt a drogok utó hatásairól, amiben véletlenül az összes tünetemet leírták. Ahogy olvasgattam azt a cikket, elkezdtem agyalni rajta, hogy lehet, mégsem lenne olyan jó ötlet megismételni a dolgokat, ha ilyen szarok a következmények. Igen, az agyam ezt mondta. De közben akartam, sőt, kurvára újra meg akartam tenni! Egyszerűen az extazi hatása alatt éreztem először, hogy igazán élek, olyan fenomenális dolgok mentek végbe az agyamba és minden porcikámba, hogy azt nem tudom csak így elfelejteni.

- És te Hwami? Veled minden oké volt? - von kérdőre Hani, miután látszólag kibeszélték a problémáikat és feltűnhetett nekik szokatlan szótlanságom.

- Ja, igen. - bólintok röviden válaszolva, amire kapok ötször két összeráncolt szempárt. - Most meg mi van?

- „Ja, igen." Ennyi? - vonja feljebb a szemöldökét Eunbin, majdnem arcon röhögve. - Általában nekünk kell leállítanunk, hogy ne pofázz órákig, most meg két szóban elintézed a dolgokat? Még mindig be vagy állva?

- Ó, nem, csak nem volt semmi extra. Gondoltam a semmit nem akarjátok hallani hosszan, ezért döntöttem úgy, hogy inkább kussolok. - forgatom meg a szememet ezzel elérve, hogy a lányok újból normálisan nézzenek rám. - Megfelel a mennyiség?