1. Fejezet

18 2 0
                                    

Az ESÕKÖPENYES ALAK kissé elõredõlve haladt a zuhogó esõben. Teste izzadságban fürdött, kapkodva szedte a levegõt. A súly, amelyet cipelt, bár nem volt jelentõs, esetlenül lógott a vállán, és ez megnehezítette a járást az egyenetlen talajon. Bárkinek nehezére esett volna végigvonszolni egy holttestet az erdõn az éjszaka közepén. Hirtelen mozdulattal a bal vállára csúsztatta a terhét, és cammogott tovább. Cipõje talpán nem voltak megkülönböztetõ barázdák; nem mintha ebben az esetben számított volna ez az egyébként fontos részlet. Az egykedvûen ömlõ esõ úgyis minden nyomot elmosott. Különös gondja volt az idõjárásra; az elõrejelzésekben megjósolt esõ volt a fõ oka annak, hogy most itt lépkedett. A zord idõ volt a legnagyobb ajándék, amelyet a gondviseléstõl kaphatott. Az izmos vállon nyugvó holttest semmi máshoz sem fogható látványát, ha lehet, még tovább fokozta az a fekete, ezoterikus szimbólummal díszített csuklya, amelyet a férfi a fején viselt. A kör közepében ábrázolt keresztet ismerõsnek találta volna minden ötven feletti járókelõ, bár a valamikor rémisztõnek számító jelkép ereje az idõ múlásával erõsen megkopott. Noha élõ ember nem láthatta ebben a csuklyában, hátborzongató szimbolizmusa mély megelégedéssel töltötte el az eltökélten menetelõ alakot. Tíz perc alatt érte el azt a helyszínt, amelyet nagy gonddal választott ki egy korábbi látogatás kapcsán. A hódolat, amellyel a testet a földre fektette, teljesen ellentmondott a halált elõidézõ kíméletlenségnek...

Vett egy nagy lélegzetet, és, miközben kicsomagolta a hullát a telefonzsinórral összefogott fóliából, megpróbálta visszatartani a levegõt. A fiatal nõ két nappal korábban még vonzó vonásain most nem volt sok csodálnivaló. Az akkor puhán aláomló szõke haj merev kóc módjára keretezte a zöldes színben játszó, puffadt arcot és a csukott szemeket, amelyek a szemhéjak alatt talán még mindig õrizték az utolsó percek döbbent rémületét. Vajon tudatosult-e benne, hogy a saját meggyilkolását élte éppen át? Azt a kegyetlen élményt, amely évente körülbelül harmincezerszer ismétlõdik meg Amerikában? A titokzatos alak teljesen szétnyitotta a fóliát, és miközben a hátára fektette a nõt, kelletlenül kifújta az addig benn tartott levegõt. Érezte, hogy a testbõl áradó bûztõl megemelkedik a gyomra, de nagy erõfeszítéssel sikerült leküzdenie a hányingerét. Vett egy nagy lélegzetet, felkattintotta a zseblámpáját, és kesztyûs kezével megkereste azt a villás ágat, amelyet korábban elrejtett a közeli szederbokor alatt. A nõ alkarját akarta vele megtámasztani úgy, hogy ujjai az ég felé mutassanak, ám a hullamerevség, bár már múlóban volt, megnehezítette a feladatot. A férfi azonban erõs volt, és addig csavarta a merev végtagot, míg az fel nem vette a megfelelõnek ítélt pozíciót. Ezt követõen elõhúzta a zsebébõl az órát, még egyszer ellenõrizte rajta a mutatók állását, majd a halott nõ csuklójára csatolta. Bár nem volt vallásos ember, a test mellé térdelt, és széles tenyerét gondosan a szája és az orra elé emelve elmormolt egy rövid fohászt. – Tudom, hogy közvetlenül nem voltál felelõs semmiért, de nem volt más választásom. A halálod nem volt hiábavaló. És így jobban is jártál, úgy hiszem. – Valóban elhitte, amit mondott? Talán igen, talán nem. De ez talán nem is számított. Még egyszer a halott nõ arcába nézett, hosszan, vizsgálódva, úgy, ahogy egy fontos kísérlet eredményét veszi szemügyre a tudós. Még sohasem gyilkolt. Most pedig, hogy rászánta magát, azon volt, hogy gyors és lehetõleg fájdalommentes legyen a kiválasztott áldozat halála. Aki úgy festett a gyászos, ködös éjszakában, mint egy sárgás fénnyel körülvont lidérc. Mint aki máris szellemé változott. Elhúzódott a tetemtõl, és elkezdte átvizsgálni a környezõ területet. Olyan részleteket keresett, amelyek bizonyítékul szolgálhattak volna ellene, de csak egy kis rongydarabkát talált – a csuklyájából szakadt ki, amikor fennakadt a holttest fölé hajló bokor tüskés ágán. Nem engedhetsz meg magadnak ekkora figyelmetlenséget, intette önmagát, miközben a zsebébe csúsztatta a falatnyi szövetet. Ezt követõen még buzgóbban kereste az esetleges bizonyítékokat. Hosszú percek múlva hagyta csak abba, elégedetten, hogy a tüzetes terepszemle eredménytelennek mutatkozott. A bûnügyi nyomozás világában gyakran megesik, hogy a tapasztalatlan szem számára láthatatlan részecskék nyomra vezetõ bizonyítékká lépnek elõ. Egy észrevétlenül elhullatott vér-, sperma- vagy nyálcsepp, egy elmosódott ujjlenyomat, egy gyökerestül kitépett hajszál, és a nyomozást vezetõ rendõr már sorolja is a megvádolt személy jogait. De hiába vannak tisztában az elkövetõk a súlyos realitással. Mindegyik hagy maga után árulkodó jeleket. Még a legrafináltabbak is. A férfi már csak ezért is kerülte a testtel való közvetlen érintkezést. Úgy tekintett az áldozatára, mint egy halálos kórt terjesztõ fertõzésforrásra; semmi pénzért nem érintette volna meg.

Feltekerte a fóliát, zsebre vágta a telefonzsinórt, majd még egyszer ellenõrizte az órát, és lassú léptekkel elindult a kocsija felé vezetõ úton. A halott nõ ott feküdt mögötte; merev keze fenyegetõen meredt a földet öntözõ égbolt felé. A csuklójára csatolt óra lapja tompán világított az éjszakában, jelezve a tetem új nyughelyét. Nem mintha sokáig észrevétlen maradhatna. A temetetlen halottakat elõbb-utóbb fel szokták fedezni, még a legelhagyatottabb helyen is. Miután elindította az autót, a férfi ujjával ösztönösen körberajzolta csuklyáján a halálos szimbólumot, majd gyorsan keresztet vetett. Ugyanez a jelkép díszítette a halott nõ csuklójára csatolt óra lapját is. Biztosan bekapják a horgot, nyugtázta egy izgatott sóhaj kíséretében. Azt hitte, hogy sohasem fog eljönni ez a nap. Évekig gyûjtötte a bátorságot, hiába. Az utolsó pillanatban mindig úrrá lett rajta a gyávaság. Most azonban erõsnek és hatalmasnak érezte magát, és végtelenül szabadnak. Hármasba tolta a váltót, mire megugrott alatta az autó. A négy kerék belekapaszkodott a nyálkás útba, és a világoskék VW fényeit lassan elnyelte az éjszaka. A férfi a lehetõ legrövidebb idõn belül oda akart érni, ahol lennie kellett. Még meg kellett írnia egy levelet.

David Baldacci: ÓrajátékDonde viven las historias. Descúbrelo ahora