David Baldacci: Órajáték

5. Fejezet

A CARDINAL-TAVAT övezõ sziklafal mögötti, vagy harminc mérföld hosszúságban elnyúló területet gyakran és szívesen látogatták a wrightsburgi fiatalok, fõleg ha olyasmit forgattak a fejükben, amire a szüleiktõl nem kaptak volna engedélyt. Ezen a viharral fenyegetõ, szeles éjszakán azonban csak egyetlen autót lehetett látni a nyögve hajlongó fák alatt. A benne ülõket egyáltalán nem zavarta a zord idõ; teljesen hatalmába kerítette õket a túlfûtött erotika. A lány már meztelen volt; ruhája és alsónemûje takaros halomban feküdt a hátsó ülésen. A fiú izgatottan próbálta lehúzni magáról az ingét, míg a nadrágja eltávolításán a lány fáradozott. Mindkettõ elég nehéznek bizonyult a szûk helyen, de mire a ziháló, türelmesnek semmiképp sem nevezhetõ ifjú hölgynek sikerült szabaddá tenni a fiatalember altestét, addigra az ing is átverekedte magát a széles vállakon. Az elülsõ ülés közepére csusszanva a fiú felhúzta a kondomot, mire a lány szembefordult vele, és lovagló pózban az ölébe ült. Az ablakokra sûrû párát vont a felforrósodott levegõ. A fiú tekintete a szélvédõt pásztázta a lány válla felett, és egyre gyorsuló lélegzettel várta a beteljesülés pillanatát. Lehunyta a szemét. Számára ez volt az elsõ alkalom, így a jóval tapasztaltabbnak tûnõ lányra bízta magát. Már legalább két éve errõl a percrõl álmodott. Testét szinte szétfeszítették a szervezetében száguldozó hormonok. Amikor meghallotta az ölében ringó lány kéjes nyögdécselését, elmosolyodott. Aztán felnyitotta a szemét, és azonnal eltûnt az arcáról az üdvözült mosoly.

A szélvédõ mögül egy fekete csuklyát viselõ alak nézett vele farkasszemet. A párán át is tisztán látta a rászegezõdõ vadászpuska csövének sötét torkolatát. Megpróbálta letolni magáról a lányt, abban bízva, hogy sikerül elindítania a kocsit, de mire a gondolat végéhez ért, berobbant a szélvédõ. A lövedék ereje szabályosan a mellkasához préselte a másik testet, és a lány pörölyként elõrezuhanó feje eltörte az orrát. Megsemmisítõ volt az ütközés nyomán fellépõ fájdalom, de a bõrét vörösre festõ vér nem a törött orrból, hanem a mellkasának feszülõ testbõl származott. Õ maga nem szenvedett súlyos sérülést. Karjai továbbra is úgy szorították a halott lányt, mint egy mágikus erõvel megáldott takarót, amelyen nem hatolhat át semmiféle lövedék. Ordítani szeretett volna, de nem tudott. Végül mégis elengedte a lányt, és megpróbált átcsusszanni a vezetõülésre. Mozdulatai ügyetlenek voltak, a gondolatai ködösek.

Meglõtték?

Nem tudta eldönteni, leginkább az egész testét lebénító sokk miatt. A fel-leszaladgáló vérnyomása olyan feszültségváltozásoknak tette ki a szervezetét, amelyeket egyetlen élõlény sem bírt volna elviselni, legfeljebb csak rövid ideig. Éppen el akarta fordítani az indítókulcsot, amikor feltárult a vezetõülés melletti ajtó, s a nyílásban megjelent a fekete csuklyába bújtatott fej. A vadászpuska csöve hideg kígyóként siklott oda hozzá. Könyörögni, majd sírni kezdett, de a csuklyást sem az esdeklése, sem az orrából ömlõ vér nem hatotta meg. Megpróbált elhúzódni a fegyvertõl, de szinte nyomban a halott lány testébe ütközött.

– Kérem – visította. – Ne, Istenem! Ne! Ne!

A vadászpuska csövébõl kiröppenõ kilenc sörét olyan erõvel csapódott a fejébe, mint egy jól megsuhintott, gigantikus kalapács. Teste élettelenül csúszott a lány fölé, akinek a mellkasán, érdekes módon, egyetlen sérülés sem látszott, a háta azonban olyan volt, mintha egy szöges kesztyûvel lehántották volna róla a bõrt meg a húst. Így azonban, hogy a hátán feküdt, senki sem tudta volna megmondani, mi ölte meg. A fiú esetében jóval nyilvánvalóbb volt a halál oka, hiszen a szétzúzott orrával együtt eltûnt az arca is. A gyilkos az autó oldalának támasztotta a puskáját, majd szélesre tárta a vezetõoldali ajtót, és benyúlt a kocsi belsejébe. A fiatalember csuklójára ügyesen rácsúsztatta a kezében tartott órát, aztán az élettelen kart megtámasztotta a mûszerfalon. Ezt követõen a halott lány óráján kezdett matatni, majd lehúzta az ujján felfedezett olcsó ametisztgyûrût, és a zsebébe csúsztatta. Következõ mozdulatával letépte a fiatalember nyakláncát díszítõ Szent Kristóf-medált, s betette a gyûrû mellé.

– Sajnálom – mondta a fiú felett. – Bár részese voltál az eredendõ bûnnek, személy szerint nem tehetsz semmirõl. De ne hidd, hogy hiába haltál meg. Nyújtson vigaszt számodra, hogy helyrehoztál egy réges-régi gyalázatot.

A lány felett nem imádkozott.

Még csak rá sem nézett.

Elõvett valamit a zsebébõl, a kocsi aljára tette, aztán becsapta az ajtót, és elcammogott. A két meztelen fiatal úgy festett, mint akiket egymáshoz tapasztott a szétrobbant szélvédõn beömlõ esõ. Holttestük mellett ott hevert a gyilkos zsebébõl származó holmi.

Egy kutya nyakörve volt.