David Baldacci: Órajáték

3. Fejezet

A KIS TISZTÁS gyorsan megtelt tevékenykedõ emberekkel. A rendõrség sárga kordonnal vonta körbe, és két helyszínelõ rögtön hozzálátott, hogy nyomra vezetõ bizonyítékokat keressen a holttest körül. Egyelõre azonban nem találtak mást, csak használhatatlan apróságokat. Mások a nõi tetem felett hajlongtak, míg néhányan elindultak az erdõbe, abban bízva, hogy az aljnövényzet elárulja a gyilkos érkezési és távozási útvonalát. Egy egyenruhás rendõr fénykép- és videofelvételeket készített a helyszínrõl. Bár a helyszínelõk maszkkal védekeztek az elviselhetetlen bûz ellen, egymás után tûntek el a fák között, hogy kiürítsék háborgó gyomrukat. Látszólag rendezett és hatékony munka folyt a tisztáson; csak az igazán tapasztalt megfigyelõ vehette észre, hogy egyelõre vesztésre állnak a jó fiúk. Semmit sem találtak. Michelle a helyszíntõl kissé eltávolodva szemlélõdött. Közvetlenül mellette társa, a King & Maxwell nyomozóiroda másik tulajdonosa, Sean King tette ugyanezt. A negyvenes évei derekán járó King majdnem fél fejjel magasabb volt, mint a száznyolcvan centis Michelle. Sötét, rövidre nyírt haja már erõsen õszült a halántéka körül. Széles vállából áradt az erõ, bár egyik oldalt néhány évvel korábban, egy balul végzõdõ letartóztatás során megtépte egy golyó. A másikat a térdébe kapta, és azóta alig észrevehetõen, de sántított. A fegyveres szolgálatnak mégsem ekkor mondott búcsút. Wrightsburgben látott el önkéntes rendõri feladatokat, amikor úgy döntött, hogy elég. Lemondott tisztérõl, és megesküdött, hogy soha többé nem fog fegyvert a kezébe, és minden fegyveres testülettõl távol tartja magát, amíg csak él. Sean King életében szinte egymást érték a tragikus fordulatok. Titkosszolgálati karrierje azért ért dicstelen véget, mert egy orgyilkos a szeme láttára lõtte le a képviselõt, akit az élete árán is meg kellett volna védenie. Rossz házasságából csak egy elmérgesedett válási ceremónia árán tudott kikecmeregni, és ha mindez nem lett volna elég, egy helyi gyilkosságsorozatot is a nyakába akartak varrni, amivel hosszú idõre megkeserítették az egykori szövetségi ügynök életét. Ezek az események nemcsak megedzették Kinget, hanem óvatossá is tették. Nem tudott megbízni senkiben, egészen addig, míg Michelle Maxwell-lel nem találkozott. Bár kapcsolatuk ingatag alapokon indult, Michelle volt az egyetlen személy, akiben teljesen megbízhat. Michelle Maxwell már fiatalon gyilkos iramot diktált önmagának. Három év alatt lezavarta az egyetemet, olimpiai ezüstérmet szerzett evezésben, aztán rendõr lett a lakóhelyén, Tennessee-ben. Innen került a titkosszolgálathoz, ahonnan, Kinghez hasonlóan, kellemetlen körülmények között távozott. Egy körmönfont emberrablás során elveszítette a gondjaira bízott személyt. Ez volt élete elsõ kudarca, és csaknem belehalt. Az emberrablási ügyben nyomozott, amikor megismerte Kinget. Eleinte ellenszenvesnek találta, de aztán lassan kezdett benne formálódni az a vélemény, amely az együtt töltött idõ során teljesen kikristályosodott – Sean Kingnél tisztábban látó nyomozóval sohasem találkozott pályafutása során. Mindez fõszerepet játszott abban, hogy idõvel a legjobb barátja lett. Pedig két ember nem is különbözhetett volna jobban egymástól. Miközben Michelle azon munkálkodott, hogy minél magasabbra pumpálja szervezete adrenalinszintjét, és minden szabadidejét testi ereje fokozásának szentelte, addig King a borpiacokat járta, hogy értékes palackokkal gazdagíthassa tekintélyes gyûjteményét, és kontár mûgyûjtõként azon volt, hogy a lehetõ legtöbb darabot összevásárolja a helyi mûvészek alkotásaiból. Szerette a jó könyveket, és ha ideje engedte, szívesen csónakázott vagy horgászott a háza mögött csillogó tavon. Zárkózott ember volt, és mielõtt bármibe belevágott volna, mindig alaposan végiggondolta az elõtte álló feladatot. Michelle, ezzel szemben, a gyors, ösztönös cselekvés híve volt, és egyáltalán nem bosszankodott, ha csak menet közben kerültek a helyükre a részletek. Az egészben az volt a legérdekesebb, hogy minden különbség ellenére mûködött, mi több, virágzott ez a kapcsolat.

– Megtalálták a fiúkat? – kérdezte Michelle Kingtõl. A férfi bólintott.

– Sokkos állapotban vannak, úgy tudom.

– Azt elhiszem. Jó, ha nagypapakorukban abbahagyhatják a terápiát.

Michelle már korábban részletes jelentést tett a helyi rendõrségnek, személy szerint Todd Williams rendõrfõnöknek, akinek az õsz hajszálai jelentõsen megszaporodtak Michelle és King elsõ wrightsburgi kalandjai után. Most rezzenéstelen arccal hallgatta a beszámolót, mintha a gyilkosság és a csonkítás mindennapos dolognak számított volna az egyébként békés életet élõ városkában. A nézelõdõ Michelle tekintete hamarosan megakadt egy harmincas éveit taposó, törékeny, csinos, vörös hajú nõn, aki fekete orvosi táskáját maga mellé téve letérdelt az áldozat mellé, és értõ szemmel vizsgálni kezdte a tetemet.

– A körzeti igazságügyi orvos szakértõ helyettese – világosította fel a partnerét King. – Sylvia Diaz.

– Diaz? – vonta fel Michelle csodálkozva a szemöldökét. – Úgy néz ki, mint Maureen OHara.

– A férjét hívták Diaznak. Kitûnõ sebész volt. Néhány évvel ezelõtt elütötte egy autó, és meghalt. Sylvia akkor még törvényszéki patológiát oktatott az egyetemen. Most orvosként dolgozik a saját praxisában.

– És kórboncnok is – tette hozzá Michelle. – Elfoglalt asszony lehet. Vannak gyerekei?

– Nincsenek. Azt hiszem, a munkájának él.

Michelle a szája és az orra elé emelte a kezét, mivel a megváltozott irányú szélben ismét felerõsödött a hullaszag.

– Csodás élete lehet – jegyezte meg kissé csípõsen. – Én attól félek, hogy elhányom magam, õ meg még maszkot sem visel.

Jó húsz perc múlva Diaz felállt, váltott néhány szót a rendõrökkel, majd ledobta a gumikesztyûjét, és felvételeket kezdett készíteni a tetemrõl, illetve a környezetérõl. Néhány perc kattogtatás után elrakta a fényképezõgépét, és éppen távozni akart, amikor felfedezte Kinget. Melegen elmosolyodott, és elindult a férfi felé.

– Miért hallgattad el, hogy volt köztetek valami? – suttogta Michelle.

Ezúttal King volt az, aki meglepõdött.

– Néhányszor tényleg randiztunk. Honnan tudod?

– Egy hulla részletes átvizsgálása után csak olyasvalakit tüntet ki ilyen mosollyal az ember, akihez gyengéd szálak fûzték valamikor.

– Helytálló megfigyelés. De azért viselkedj rendesen. Sylvia tényleg csodálatos.

– Ebben biztos vagyok, Sean. De ha nem haragszol, nem akarom hallani a részleteket. – Ne aggódj. Tõlem egyetlenegyet sem fogsz hallani. Magammal viszem a sírba mind valamennyit.

– Egy virginiai úriember nem is tehet másként.

– De tehetne, csak akkor végig kellene hallgatnia egy sor nõi kritikát.