Szeretlek, Apa! ✓

/|\ 1. fejezet /|\

Az alig négy éves Harry Potter, már sokadjára érezte a vér fémes, kesernyés ízét a szájában. Nem először látta sebekkel teli apró testét, fájlalta a lábait, karjait. Sokszor volt már olyan, hogy napokig feküdt a szobájában, mert nem tudott felülni se a fájdalomtól.

Szobájában... Bárcsak a szobája lenne. Legalább annyi boldogság lenne nyomorúságos életében, hogy egy-egy bűntetés után, a saját birodalmában dolgozza fel a dolgokat. Egy szobában, ahol minden róla szól. Ahol a játékai támaszt és védelmet nyújtanának neki. Azonban nincsenek játékai, se szobája. Csak egy lyuk, a lépcső alatt. Egy gardrób. Annyi hely van benne, hogy egy aprócska ágy elférjen benne, meg egy pici szekrény. Ennyi.

Harry Potter azonban a fájdalmat csak érezte, de nem fogta fel, hogy ez rossz. Az ő gyermeki elméje ezt úgy fogadta el, hogy ez a normális. Nem baj az, ha véletlen balesetek, vagy oktalan vádak miatt kap bűntetést. Ez normális. Fájt neki, nagyon. De nem szólt róla senkinek. Nem is nagyon tudott volna.

Nincsenek barátai. Egy darab se. Senki, akinek elmondhatná, hogy mit tesznek vele otthon. Egyedül volt a hatalmas világban. Csak egy apró gyermek, az óriási felnőttek között. Ugyan ki hinne neki? Valószínűleg senki.

Hirtelen kinyílt a gardrób ajtaja, S egy nagyon kövér bácsi nézett be a helyiségbe. Arcán látszott, hogy mennyire undorodik attól, hogy egyáltalán az ott tartózkodó gyerekhez szóljon.

- Hé, te korcs! - köpte ki a szavakat a bácsi. - Menj ki a konyhába, S mosogass el! Ha azzal végeztél, menj a kertbe gyomlálni! Ha nem teszed... Tudod, hogy mi lesz, ugye?!

Harry már a bácsi megjelenésekor se volt nyugodt, de a végére már olyan szaporán emelkedett a mellkasa, hogy csoda volt, hogy elég levegőhöz jut.

- Meg-megértettem - suttogta halkan, egész testében remegve Harry. Nem mert felnézni, inkább mereven bámulta az elkopott gerenda darabokat, amik a gardróbban a padlót helyettesítették

A bácsi bólintott egyet, majd gyorsan távozott onnan. Harry nehezen feltápászkodott, majd amilyen gyorsan csak tudott, kiment a konyhába. Harry Potter egy alacsony, sovány gyermek, így ha mosogatni küldik, mindig adnak neki egy kis vödröt, hogy felérjen odáig.

Ez most sem volt másképp. Lassan nekilátott a mosatlan edények tisztára sikálásához. Pontosnak kell lenni, mert ha csak egy apró ételdarab marad valamelyik tányéron, vagy egy kávéfolt a csészén, azt bizony veréssel fizetik meg. Ezután nem csoda, hogy az ifjú Harry minden edényt legalább kétszer átdörzsölt, nehogy maradjon rajta valami.

Ez viszont elég sokáig tartott, így beletelt majdnem egy félórába, mire mindennel végzett. Sajnos nem mehetett be a szobájába, hogy egyedül lehessen a gondolataival. Tovább kellett dolgoznia, csak nem a konyhában, hanem a kertben. Igazság szerint, Harry szeretett kint gyomlálni. Ez volt az egyetlen munka, amit élvezett. Ott senki sem zavarta. Csak Ő, a természet és a nyugtalan gondolatai.

Csendesen dolgozott a kertben, S közben a szüleire gondolt. Sajnos azok az emberek, akik abban a házban élnek, amiben most Harry is, nem a szülei. Vernon és Petunia Dursley csak befogadták a gyermeket, mikor azt egy hideg éjszakán a házuk ajtaja előtt hagyták. Harry Potter szülei meghaltak. James és Lily Potter hősiesen küzdött egy nagyon gonosz emberrel, de végül alul maradtak a küzdelemben. Ám az ifjú Harry erre nem emlékszik. Alig volt egy éves, mikor ez a borzalmas tragédia megtörtént.

Az álmaiban viszont folyton újra és újra megjelennek az esemény egy pillanatai, amik miatt mindig rémálmai vannak. Ahogy így belegondolt ebbe az egészbe, nagy zöld szemei könnyesek lettek. Most nyugodtan sírhatott. Nem látta senki, S nem is szólhatott rá senki, hogy hagyja abba.

Nem értette, hogy miért bántják őt. Hát rossz gyerek lenne? Bántana másokat? Mit tett ellenük? Nem tudta... Ma is, mint az elmúlt napokban, ugyanazt kívánta. Valaki mentsen meg...

/|\••/|\

Ha valamit elrontottam, kérlek szóljatok! Például nevek terén. Az autocorrec szeret szórakozni. :3