Szeretlek, Apa! ✓

/|\ 25. fejezet /|\

Hey! Mielőtt belevágnánk, a rész végén lesz egy kérdés – ha csak nem leszek olyan szerencsétlen, hogy elfelejtem –, amire mindenképpen kellene majd válasz! :3

/|\••/|\

Felix a fájdalomra és a hidegre ébredt fel. Nehezen mozgott, a szemét is alig tudta kinyitni, de mikor eszébe jutott a húga, azonnal éber lett. Villámgyorsan ült fel, s azonnal keresni kezdte Annist, akit meg is talált pár perc alatt. A gond csak az volt, hogy sápadtan, s a földön fekve.

– Annis! – Felix gyorsan a lány mellé kúszott, s szorosan magához húzta a már szinte teljesen kihűlt testet. Jobb ötlet híján átölelte, s a karját kezdte simogatni, hátha azzal egy kicsit fel tudja melegíteni. – Annis? Annis, kérlek ébredj fel!

Felix hiába rázta gyengéden, a húga meg sem mozdult a hangjára, bár a bőre egy idő után már nem volt olyan hideg, mint azelőtt. Ugyanakkor egyre jobban aggódott, s ez nem segített rajta.

– Annis... Csak ébredj fel, kérlek! Bármit megteszek, csak gyere vissza – suttogta szipogva a húgának, s még szorosabban ölelte magához.

Felix nagyon félt. Egyszer már elvesztette a testvérét, nem akarta újra átélni azt az érzést. Csak várt, s nem mert rossz dolgokra gondolni. A régi idők jártak a fejében. Az évek, amikor az erdő mélyén játszottak, virágot szedett a húgának, fára másztak és patakok felett ugráltak át. De ez már túl régen volt...

Felix már évek óta sínylődött a cellában, pontosan tudta, hogy mire számítson. A húga viszont eddig aránylag szabadon élt. Neki nagyon rossz lesz majd később. Feltéve, ha valamikor magához tér.

/|\••/|\

– Mondtam, hogy valami baj van – mordult fel Perselus.

– Sajnálom – sóhajtott fel Remus. – Reménykedni akartam abban, hogy legalább itt minden rendben van.

– Jó, próbáljunk nyugodtak maradni – szólt közbe Sirius.

– Az neked sosem ment – legyintett Remus, s ez még Perselust is egy fanyar vigyorra késztette, de az hamar le is olvadt. Még mindig nagyon aggódott.

– De most komolyan – kezdte újra Sirius. – Én is nagyon ideges vagyok emiatt, de egyelőre úgy tűnik, hogy Harry jól van. Mármint, azon kívül, hogy sehogy sem tudjuk felébreszteni, semmi baja.

– Még – bólintott rá a bájitalmester. – De attól még nem leszek nyugodtabb. Megyek, szólok a Dumbledore-nak.

Perselus lassan sétált el onnan, Sirius és Remus pedig Harry mellett maradt. A gyermek békésen és csendesen szuszogott, épp úgy, mint egy abban a cellában Annis. Semmilyen sérülés nem látszódott rajta, csak egyszerűen semmilyen módszerrel nem lehetett felkelteni.

Remus lassan ült le az ágy szélére, s óvatosan fentebb húzta a vékony takarót Harry hátán.

– Tiszta James – mosolyodott el halványan Sirius.

– Vajon ő is akkora csínytevő lesz? – kérdezte Remus halkan, de nem várt válaszra. Pontosan jól tudta, hogy Harry valószínűleg pont olyan lesz, mint hajdan az apja. Mindig megtalálja majd a bajt.

– Minden rendben lesz – ült le Remus mellé Sirius is. – Csak most kicsit rosszul áll a szénánk...

/|\••/|\

Hey! Ez most rövidebb lett, bocsánat. Egyszerűen nehezen jött az ihlet. Viszont, ugyebár jeleztem, hogy lenne egy kérdésem. Itt is van.

Van nekem egy régi fanfiction ötletem, ami szintén Harry Potteres lenne, de kicsit máshogy. Nos... Nem tudom, hogy kinek kenyere, kinek nem, de én imádom a SiriusxRemus párosítást. És ilyen lenne a történet is, bár egyelőre még nagyon fiatal a sztori, szóval nem valószínű, hogy ma fog kikerülni, de kérlek jelezzetek vissza, ha tetszik az ötlet.

Köszi! :3