Szeretlek, Apa! ✓

/|\ 4. fejezet /|\

Ahogy végignézett a tágas nappalin, Perselus szívébe is aggodalom költözött. Eredetileg titokban legilimentálni akarta a családot, de elbizonytalanodott. Akarja ő látni, hogy mit tettek a gyermekkel, ha tényleg bántották? Hiszen azt is el akarják rejteni, hogy Harry Potter létezik.

Albus sem volt épp vidám, de látszólag nyugodtan ült le az egyik kanapéra. A Dursley házaspár ezzel szemben eléggé félt. Leülni sem mertek.

- Hol van Harry? - kérdezte Albus. Hangja halk és nyugodt volt. Nem hallatszott belőle fenyegetés.

- Mondtuk már! Itt nem lakik semmiféle Harry Potter - mordult fel Vernon bácsi, mire Perselus megforgatta a szemeit.

- Szerintem jobban járna, ha az igazat mondaná - szólt közbe Perselus. Ő sem kiabált, mégis volt valami a hangjában, ami megijesztette a családot. - Szóval. Hol van a gyerek?

- O-ott - mutatott remegő kézzel a lépcső alatti gardróbra Vernon bácsi.

- Mit tettek vele, hogy oda menekült? - állt fel Albus, S hangja már egyáltalán nem volt nyugodt. Hallani lehetett benne az aggodalmat.

- Igazából... Az a szobája - motyogta egy vékonyka, gyermektől származó hang. Dudley szólalt meg, Dursley-ék egyetlen fia. Perselus is felállt, amint meghallotta a "kisfiú" szavait.

- Egy olyan kicsi helyen tartják, mint egy állatot?!

- Mert egy állat! - találta meg hirtelen a bátorságát Vernon. - Semmi más, csak egy selejtes korcs! Nevelésre szorul!

Perselus és Albus némán összenézett, majd bólintottak. Albus előrántotta a pálcáját, S a családra szegezte, míg Perselus a gardróbhoz sietett.

Varázslat nélkül aligha tudta volna gyorsan kinyitni, így ő is a pálcájához fordult. Miután kattant a zár, gyorsan belökte az ajtót. Ott olyan sötét volt, hogy percekig nem is látott semmit, csak miután a szeme hozzászokott a fényviszonyokhoz. Akkor vette csak észre az ágy előtt fekvő apró testet.

A kis Harry ébren volt, S mégsem. Hallotta, hogy valaki bement a szobába, ahogy azt is érezte, hogy az a valaki óvatosan a hátára fordítja. De a szemét csak alig tudta kinyitni. Fájt mindene, ezt Perselus is látta rajta.

Végtelenül óvatosan felemelte, majd kiment vele az apró helyiségből. Dumbledore professzor aggódva tekintett rá.

- Nagy a baj? - kérdezte halkan, pálcáját továbbra is a családra szegezve.

- Eléggé - biccentett a fiatal varázsló. - Nincs más választásom... Magamhoz viszem addig, míg meggyógyul. - Maga Perselus sem értette, hogy ezt hogyan tudta kimondani, de már nem másíthatta meg a szavait. Albus meglepetten ugyan, de bólintott.

Perselus még utoljára végignézett a családon, majd elhopponált a kúriájába. Hatalmas és nagyon szép épület volt már kívülről is. Ebből a kis Harry nem sokat érzékelt. Ernyedten lógott megmentője karjában, várva, hogy a szenvedéseinek vége legyen.

Perselus sietve bevitte az egyik szobába, majd óvatosan az ágyra fektette a gyermeket. A korához képest nem túl nagy testet számtalan seb borította, némelyek már régiek voltak. Perselus hosszú, S fárasztó munkával, de begyógyította a friss sebeket, vizes borogatást tett Harry homlokára, csuklójára és bokájára, mert a kisfiú belázasodott. A fürdést későbbre halasztotta, mert nem akarta felkelteni a fiút.

Harry nyugodtan aludt így, hogy már nem fájtak annyira a sebei. Nem voltak rémálmai, mint általában, S kényelmes volt neki az ágy is. Puha, és biztonságot nyújtó. Mint az anyai ölelés.

/|\••/|\