Szeretlek, Apa! ✓

/|\ 6. fejezet /|\

Perselus épp fel akart menni Harryhez, hogy megnézze, jól van-e, de meghallotta a kisfiú halk szipogását. Emiatt aztán rögtön megtorpant. Mindig azt hitte, hogy Harry tiszta apja. Márpedig James Potter sosem sírt volna. Tuti szégyennek tartotta volna. Aztán eszébe jutott, hogy Harry még csak egy gyermek. Egy sok fájdalmat magában tartó gyermek.

Sóhajtott egyet, majd csendesen belépett a szobába. Harry az ágyon üldögélt, a lábait lógatva, S a padlót nézve sírt. Észre sem vette, hogy Perselus közben mellé lépett. A férfi habozva ugyan, de végül óvatosan a kisfiú vállára tette a kezét.

Harry nagyot ugrott, mert eléggé megijedt. Sosem érintették meg kedvesen. Mindig csak bántották. Furcsa volt neki, hogy valaki gyengéden viszonyul hozzá. Hogy nem akarja megverni. Nagy, könnyes zöld szemeit Perselusra emelte.

- Mi a baj? - kérdezte a férfi. Nem volt kimondottan kedves a hangja, de azt lehetett hallani belőle, hogy nem akarja bántani.

- Én csak... Csak nem akarok visszamenni... - suttogta szipogva Harry. A fejét lehajtva nézett maga elé.

- Ne aggódj. Egyelőre itt maradsz - próbálta megnyugtatni a kisfiút a bájital szakértő.

Harry bólintott. Lassan alábbhagyott a sírása, S úgy látszott, hogy teljesen megvígasztolódott. A szemei viszont még mindig szomorúan csillogtak. Perselus szeretett volna segíteni neki valahogy, de nem tudta, hogyan mutathatná meg Harrynek, hogy nem akarja bántani.

Óvatosan a kisfiú felé nyúlt. Nem szerette volna újra megijeszteni. Harry reflexből el akart húzódni, de aztán rá is jött, hogy Perselus nem fogja bántani. Hagyta, hogy a férfi megfogja a vállát.

- Hmm... Van kedved elmenni az Abszol útra? - kérdezte Perselus.

- Az mi? - emelte fel a fejét Harry. Látszott, hogy a bánata kezd átmenni kíváncsiságba. Zöld szemei enyhén élénkebben csillogtak.

- Egy utca lényegében, ahol különleges boltok vannak. Gondoltam, vehetnénk neked pár dolgot, amíg itt vagy.

- Nekem? De... De én csak egy... Egy korcs vagyok... - motyogta Harry halkan.

- Nem... Te nem egy korcs vagy. Ezt felejtsd is el! Te Harry Potter vagy - nézett mélyen a kisfiú szemeibe. - Szóval... Ha van kedved, elmehetünk oda.

- Akár... Akár most is? - kérdezte félénken Harry.

- Ha most alszol egy kicsit, akkor utána elmehetünk. Látom, hogy fáradt vagy, ne is tagadd.

Harry megadta magát, S bólintott. Visszafeküdt az ágyba, S megpróbált újra elaludni. Nem igazán kellett sokat várnia. Hamar visszakerült az álmok országába. Tényleg fáradt volt.

/|\••/|\

Délután, Perselus segített felöltözni a kis Harrynek, hiszen attól mert már sokat pihent, még kicsit gyenge volt. Készített neki egy kis uzsonnát is, hogy azért ne úgy menjenek el, hogy Harry nem evett semmit.

Perselus maga sem tudta hogyan, de úgy érezte, hogy elfogadta, s talán meg is szerette a kisfiút. Az még ugyan benne volt, hogy Harry James fia, akivel nem volt valami jó a kapcsolata, de jelenleg félre tudta tenni az érzelmeit.

Harry is hamarosan elkészült. Evett, fel is öltözött. Várakozva álldogált a szobájában. Nem tudta, hogy lemehet-e vagy sem. 

- Harry! Gyere le! - kiáltott fel Perselus, mire Harry le is szaladt. Egyszer meg is botlott, de szerencsére nem esett nagyot.

- Óvatosan! Ne törd össze magad! - szólt rá a férfi. Harry kicsit elszomorodott, de aztán rájött, hogy Perselus nem azért szólt rá, mert haragszik, hanem csak amiatt, mert aggódik. Harryt eltöltötte a boldogság arra a gondolatra, hogy talán van valaki, aki egy kicsit is szereti

/|\••/|\