Szeretlek, Apa! ✓

/|\ 30. fejezet /|\

A tündérek között a lélek fontos dolog. Ez táplálja őket lényegében a mágiával, s ettől lesznek igazán élők. Annis mindig azt hallotta kiskorában, hogy lélek nélkül ugyan lehet élni tovább, de már nem olyanok lesznek, mint régen. Ez folyton megijesztette, hiszen már belegondolni is szörnyű volt, hogy valaki elveszítse a lelkét. Attól voltak ők tündérek különlegesek.  Most mégis megtörtént. Ott ült a cellában, s nem érzett semmit. Nem akart kiszabadulni, nem akart küzdeni. Csak úgy volt, s várta a semmit lényegében.

– Annis? – Felix viszont még harcolt érte, s nem adta fel olyan könnyen. A lány ránézett, de nem mondott semmit. – Nem jössz ide?

Annis a fiú kitárt karjaira pillantott. Ha nagyon megerőltette magát, érzett valamit. Egy halvány késztetést, hogy igenis tegye meg, s bújjon oda. De közben közönyös is maradt. Minek? Az ölelés számít valamit? Végül döntött, s némán Felix mellé mászott, aki azonnal magához ölelte.

– Pihenj egy kicsit, rendben? – suttogta a fiú. – Utána minden jobb lesz, ígérem.

Annis bólintott egyet, majd kicsit kételkedve ugyan, de a testvére vállára hajtotta a fejét, s nem sokkal később már aludt is. Felix csak akkor engedte ki az érzelmeit, mikor teljesen biztos volt abban, hogy a húga nem látja. Fájt neki, hogy egy újabb csapás érte őket. Miért?! Hiszen olyan jól ment minden!

Felix...

A szőke felkapta a fejét, de rajtuk kívül nem volt ott más. A hangot azonban tisztán hallotta.

– Annis? – kérdezte bátortalanul, mert leginkább az övére hasonlított, de a húga békésen aludt tovább.

Nem, Felix.

Egy halovány reménysugár villant fel a fiúban. Nem volt benne biztos, de hinni akart benne.

– Anya? Te vagy az?

Sajnálom, de nem. (Voldy... Jó, ez rossz volt...) Ne add fel, Felix! Már nem kell sokat várnotok. Hamarosan rátok találnak!

– Ki vagy te? – kérdezte halkan Felix.

Csak harcolj tovább! Minden ki fog derülni, ígérem.

/|\••/|\

Harry némán játszott lent a nappaliban a cicájával (Lily) és egy plüss farkassal. Se előző nap, se most nem szólt egy szót sem, ami aggodalommal töltötte el a három férfit. Hiába akartak vele esetleg beszélgetni, a gyermek csak röviden válaszolt, s még kérdéseket sem tett fel. Csak úgy volt. Egyedül.

– Harry? – ült le Remus óvatosan a fiú mellé, kedvesen mosolyogva.

– Igen, Remus? – emelte fel a fejét Harry lassan. Zöld szemei nem csillogtak, csak fáradtan meredtek a mellette ülő sápadt férfira.

– Minden rendben? – kérdezte Remus, s közben óvatosan megfogta Harry vállát, mert tudta, hogy a gyermek még mindig félt a hirtelen érintésektől.

– Persze – biccentett Harry, majd visszafordult a macskához. Lily ott bújt a bánatos fiúhoz, ahol csak tudott, hátha azzal egy apró mosolyt csal az arcára.

– Biztos? Szomorúnak tűnsz.

– Csak... Csak félek – vallotta be végül Harry, a padlót nézve.

– Ugyan mitől? – kérdezett vissza Remus, majd kicsit helyezkedett a földön, hogy kényelmesebb legyen neki.

– Hogy talán sosem találjuk meg Annist. Nem lehet, hogy már ő is ott van ahol anya és apa? Fent a csillagokkal.

Remus tanácstalanul bámult a könnyes szemekbe. Nem tudta, hogy mit mondhatna. Neki is eszébe jutott már ez, s egyszerűen néha képtelen volt az ellenkezésre. Mi van, ha igaza van? Talán már régen elvesztették. Lehajtotta a fejét. Most nem gondolhatott ilyenekre. Harry válaszra várt, s abban semmilyen negatív érzés nem jelenhetett meg.

– Én érzem, hogy Annis még él – felelte lassan Remus, megválogatva a szavait. – Ne aggódj emiatt, rendben?

– Rendben – suttogta Harry.

– Nem akarsz pihenni egyet?

Harry gyorsan megrázta a fejét. – Nem! Mindig hallom a hangját, s nem tudok neki segíteni. Én nem akarok aludni!

– És ha mesélek valamit? – dobta be az utolsó kártyáját Remus. Harry szemében felvillant valami, de mire a férfi megfejthette volna, a gyermek már ott ült előtte, s várakozva nézett fel rá.

– Jó vége lesz?

– A legjobb – mosolyodott el Remus vidáman. Észre sem vette, hogy Sirius és Perselus közben előjött a konyhából, s őket nézték. Természetesen ők ketten továbbra sem voltak barátok, de helyzetre való tekintettel fegyverszünetet kötöttek.

– Az egész úgy kezdődött, hogy egy farkas, egy fekete kutya, egy szarvas és egy szép, vörös hajú angyal, aki liliom mintás ruhát viselt, találkozott az erdőben... – kezdett bele Remus, s meg sem állt addig, míg Harry el nem aludt.

/|\••/|\

Heya!

Bocsánat, hogy megint ennyit kellett várni. Ok most van, mégpedig az, hogy holnap szakaszvizsgám lesz németből (egyfajta mini érettségi), s erősen félek miatta, így teljes stresszhelyzetben vagyok már napok óta. De most már élek, s itt a rész! :3