A vérszívó nyomában

4.fejezet - Biztos csak munka?

- Te jó ég. – csapta be maga után az ajtót Emese miközben beszállt a rendőrautóba Richárd mellé.
- Dettó. – bólintott Richárd, miközben fejét a kormányon pihentette. – Kösd be magad. – egyenesedett fel, miközben szemét törölgette, ahogy Emese végig nézett rajta, egy apró, kínos nevetés hagyta el a száját.
- Pocsékul nézel ki. – jelentette ki, majd táskájába kezdett el turkálni.
- Kösz. – indította be motort, de még egy gyors pillantást vetett a tükörbe. Emesének igaza volt, akkora karikák voltak a szeme alatt, hogy egy panda is irigykedve tekintene rá. Nem beszélve a nyúzott arcról és a szokottnál is kuszább hajról, amivel tényleg semmit nem tudott kezdeni reggel, pedig mindent bevetett.
- Tessék. – nyújtott felé egy pohár kávét a nő. Richárd először beleszagolt, majd mikor rá eszmélt a tartalmára királykék szemei felcsillantak. A felét egy húzásra letolta miközben Emese táskájába kutatott. A kissé zörgő hangot egy levél pirula adta ki az apró kezek között. – Fájdalomcsillapító a fejedre. – adott magyarázatot, mire a rendőr szó nélkül kinyitotta a száját a nő pedig belerakta a gyógyszert. Richárd gyorsan leöblítette a kávéjával, majd elmosolyodott.
- Jó reggelt egyébként. – e közben az újságíró a saját adagját is lenyelte.
- Jó reggelt. – viszonozta biccentve és hátra döntötte a fejét és reménykedett benne, hogy gyorsan fog hatni.
- Ebből elég egy szem? Mert a fájdalmaim igazán kettőt érdemelnének! – rakta le kávét maga mellé a pohártartó mélyedésbe.
- Igen Kicsi Richárd. Ebből elég lesz neked egy is. – A férfi homlokát ráncolta, majd végig mérte magát többször is.
- Egyáltalán nem vagyok kicsi. Semmim. – Emese a szájához emelte volna kávéját azonban gyorsan eltartotta és vöröslő fejjel, néma nevetésbe kezdett. Arcát kezével takarta, majd hirtelen a rendőrre emelte tekintetét.
- A viselkedésed miatt kaptad meg ezt a jelzőt. – tette hozzá a még több félreértés elkerülése végett.
- Oh. – harapta be alsó ajkát Richárd, majd a nővel egy sokat mondó pillantás után mind a kettőből hangosan tört ki a röhögés.
Az út viszonylag csendesen telt. Várták, hogy hasson a gyógyszer és az ital, hogy mire a kapitányságra érjenek a toppon legyenek. Az eligazításra a teljes agyi kapacitásukra szükségük van, főként a rendőrnek. Emesének ezúttal a ravaszságát kell majd előszednie, mert nem fogják beengedni a megbeszélésre. Csak, amit Richárdból ki tud majd szedni annyija lesz. Tisztában van azzal, hogy nem avathatja be mindenbe, mert ha így lenne, akkor lehet, kizárnák az ügyből. Csak szűrt információkat fog kapni, de az is több mint a semmi vagy amennyit bárki más fog kapni. Andor viszont biztos tervez valamit, nem fogja csak úgy elengedni a dolgot. Főleg, hogy Emese milyen intézkedéseket tett.
- Ideges vagy? – nézett végig a férfi karján, aki olyan erősen szorította a kormányt, hogy erei kidülledtek, izmai bőrét feszítették.
- Miért lennék? – rántotta meg lazán a vállat, és egy mosolyt dobott a nő felé, amivel nem csak magát késztette arra, hogy feloldódjon, de Emesét is. – Te az vagy? – bökött oda fejével.
- Dehogy. – legyintett szórakozottan. – Én profi vagyok. – kacsintott, majd elővette a telefonját és ismét végig nézett mindent, amit az ügyről tud.
Az igazat megvallva azonban mindketten rettentően feszültnek érezték magukat, de talán ezt még maguknak se vallották be.
Ezúttal Emese gyorsabb volt a rendőrnél és magától is kinyitotta az ajtót, ebben a kocsiban talán először. Egymásra pillantottak, majd előre tekintve kihúzták magukat. Emese hátradobta a haját, Richárd pedig megigazította az egyenruháját és egyszerre tették meg az első lépést. Mély levegőt vettek, ahogy bementek, de ahogy a zsaru jobbra tekintett a lélegzete a normálisnál is tovább szünetelt. A megbeszélt helyiségbe már többen voltak és úgy látszik már a beszélgetés is megkezdődött. A két fiatal összenézett, majd gyors lépésbe az ajtóhoz siettek, ahol csak Richárdot engedte át a túlsúlyos, kopasz, őrt játszó rendőr. A zsaru még visszapillantott, mire Emese gyorsan felmutatta két hüvelykujját és bátorítóan elmosolyodott.
Richárd az órára pillantott, hét előtt voltak nyolc perccel, nem késhetett.
- Elnéztem az időt? – kérdezte félve mikor minden szem rászegeződött.
- Dehogy. – legyintett az ügy vezetője. A harmincas éve elején járó férfi mézes-mázasan elmosolyodott és jelzett, hogy üljön le az egyik hátsó székre. Sose bírta, ezt az alakot, de nem egy osztályon dolgoztak szóval eddig ezzel nem volt gondja. Egészen eddig persze. Hátranyalt csokoládébarna hajára kilónyi zselé lehetett kenve, hogy minden szál tökéletesen hátrafeszüljön. A lámpa fakó fényét úgy verték vissza tincsei, mintha csak zsírral kenték volna be a fejét. Szürke szeme üresnek hatott, mintha már rég nem csillant volna fel benne az igazság fénye, csak az unalom és az érdektelenség homálya mutatkozott benne. Átlagos testét kicsit görnyedten tartotta, mintha lusta volna még csak arra is, hogy kihúzza magát. Ha ez az ember vezeti az ügyet nem csoda, hogy nem haladt semmit, gondolta magában Richárd.
- Csak egy régi közös esetet hoztunk fel. – legyintett érdemtelenül Kázmér.
- Értem. – bólintott. Hazudott, állapította meg szinte azonnal.
- Az első gyilkosság – köszörülte meg a torkát. – négy hónappal ezelőtt történt. Egészen eddig csak havonta szedte áldozatait a mi kis vámpírunk, azonban ebbe a hónapban két teljesen kifacsart hullát is találtunk. Egy csepp vér se volt bennük a halottkém szerint, azonban még éltek mikor elkezdték a kiszipolyozásukat. – Richárd hátán még a hideg és végig futott, Ő még azt is utálja, mikor vért vesznek tőle, nemhogy szépen lassan minden cseppet kiszedjenek belőle. Elfintorodott a gondolattól és megrázta a fejét, hogy visszatérjen. – Talán egy orvosi tűt alakíthattak át, hogy úgy tűnjön, mintha a sebeket fogak csinálták volna. A holttesteket éjszaka dobták ki, egy olyan helyen, ahol sötétedés után senki se láthatja Őket, de nappal mindenképp rátalálnánk. A gyilkos minden bizonnyal kocsival jár, de keréknyomot nem találtunk a helyszínen, ami az elkövetőre utalna. Egy mentális betegséggel rendelkező gyilkossal állunk szembe minden bizonnyal.
- Gyilkosokkal. – szólalt fel hangosan Richárd, mire mindenki-ugyan csak egy pillanatra- hátrafordult és végig mérte magának a fiatalembert.
- Még ezt át beszéljük. – közölte és már folytatta is volna, azonban a tisztet nem ilyen fából faragták.
- Ezen mit? Minimum ketten vannak. – fonta össze maga előtt karjait és mélyen a másik szemébe nézett, állta az átható tekintetet.
- Ezt még is mire alapozod? – olyan lenéző volt a hangsúlya, hogy bár Richárdot nem olyan könnyű felbosszantani, de most kedve szottyant beverni Kázmér képét. Egy székkel mondjuk, ötször egymás után.
- Egy szemtanú beszámolójából. – húzta fel a szemöldökét és halványan elmosolyodott.
- Milyen jogon kérdezted ki? – lépett egyet előre kissé fenyegetően, de a királykék szemű csak feljebb emelte állát.
- Rendőr hiány volt, közel voltam, és Damos engedélyt adott rá. – mondta nyugodt hangon, de azért ügyelt arra, hogy egy apró, bár nem egyértelmű gúny ott csengjen benne. A másik arc kifejezése arra engedte következtetni, hogy Ő kihallotta belőle.
- Értem. Az információt felülbíráljuk. – mondta és mikor látta, hogy a „zöldfülű" szája ismét szólásra nyílt gyorsan folytatta. – Mára ennyi volt. Ha többet megtudunk, majd értesítjük Önöket. – ezzel ki is sétált.
- Mi van? – tárta szét értetlenül a kezét Richárd és csak a fejét kapkodta. Az öregkutyák csak lesajnálóan megrázták a fejüket, a többiek még csak rá se néztek. Vagy kifelé menet még meg is lökték a vállát, mintha csak semmibe vették volna. Ki nézett, ahol a nő már várta Őt, pont elkapta, ahogy megigazítja szemüvegét és orrát kissé megmozgatja. Nagy lendülettel indult kifelé, majd megragadta Emese felkarját és kifelé kezdte húzni, ami ellen persze volt ellenvetés, de ezúttal nem törődött vele.
- Most meg mi ütött beléd? – rántotta el karját a nő mikor már kiértek, miközben Richárd körbe nézett majd még egy kicsit arrébb vonszolta.
- Meg van a jegyzet, ahol a tanút kérdezted ki? – hajolt hozzá közelebb és szinte már suttogott. Emese ekkor rájött, hogy valami van a háttérbe és nem bosszankodott tovább.
- Hangfelvételem is van róla. – bólogatott és lejjebb vett a hangerején. Richárdnak kissé felderült az arca, és megnyugodott.
- Semmiképp ne töröld ki és legyen belőle másolatod. – mintha csak parancsokat osztogatna mondta.
- Anélkül is van, hogy te mondanád. – vonta meg vállát, és értetlenül megrázta a fejét. – Ennyi eszem magamtól is van, de azért köszi a belém vetett bizalmadat. – húzta el a száját tetetett sértettséggel.
- Emese. – lépett hozzá közelebb.
- Hmm? – nézett fel a királykék szemekbe.
- Nagyon megszorítottalak? – kissé zavartan alsóajkába harapott a rendőr, majd félre pillantott, nem bírt a gesztenyebarna íriszek fürkésző tekintetébe nézni.
- Richárd. – mosolyodott el és a férfi vállára rakta egyik tenyerét. – Nem vagy te olyan erős, mint amilyennek gondolod magad. – rázta meg a fejét lesajnálóan, miközben kicsit megpaskolta az ifjút és ott hagyta. A tiszt kissé lesokkoltan pislogott utána miközben szépen lassan végig mérte a távolodó női testet. Csípője finom, ütemes mozgását egyszerűen imádta nézni, szinte le se tudta venni róla szemeit. Amikor rájött, hogy mit is művel mosolyogva megrázta a fejét és visszament az őrsre, Emese után.