A vérszívó nyomában

10.fejezet - Düh és félelem

- Emesének igaza volt. – simogatta halántékát Tamara miközben visszament becsukni a lakása ajtaját, miután Somát már lesegítette a kanapéra. Szinte végig az úton, úgy kellett vonszolnia szegény fiút, aki meglepően élvezte a helyzetet, annak ellenére, hogy a nő feszültségét végig érezte.
- Melyik részében? – vonta fel a Szeplős aggódva egyik szemöldökét és egyik pillanatról a másikra eltűnt belőle az adrenalin okozta feldobottság.
- Igazából az összesben. – Vetette le magát a fiú mellé, majd az asztalon heverő borra sandított – De most az elhanyagoltam dologra gondoltam. – Soma, bár fájdalmában nyöszörgött, de Tamara felé fordult, hogy teljes figyelmét rá szentelhesse. Próbált nem a sajgó állkapcsára vagy a foga helyére gondolni. – Egészen addig semmi gond nem volt, amíg csak szexeltem. – Ekkor azonban Soma szemei kipattantak és érezte, hogy egész teste megborzong.
- Tamara! – fogta két tenyere közé a nő apró kezeit és mélyen a fekete szemekbe nézett. – Kérlek, ne mondd azt, hogy szakítsunk! Alig egy hete vagyunk igazán egy pár! Adj még egy esélyt magunknak! – Tamara ajka megremegett a visszatartani kívánt nevetéstől, azonban pár másodpercnél tovább nem bírta tovább és kitört belőle röhögés.
- Eszem ágában sem volt szakítani veled. – rázta meg a fejét továbbra is jól szórakozva. A szoba sarkára pillantott, ahol az új festőállványa díszelgett rajta egy félig festett vászonnal. Egy liliommal próbálkozott, amivel meglepően jól haladt... volna, azonban a műremek felénél betoppant Soma és természetesen hamar az ágyban kötöttek ki. Egy tizenéves fiú vette rá, hogy újra csináljon valami olyat, amiben nem csak, hogy örömét leli, de még alkothat is. El is felejtette milyen érzés volt neki a gimnáziumban firkálgatni, de egy vászonra teljesen már élmény, vagy éppen egy hatalmas falfelületre –ahova egyébként tilos lenne.
- Oh... akkor jó. – vakarta meg zavartan a tarkóját Soma.
- Csak azt akartam mondani, hogy amikor egyéjszakás kalandjaim voltak, akkor azokról beszámoltam Emesének. Az összesről méghozzá részletekbe menően, de most, hogy komolyan gondolok valamit valamiért elhanyagoltam. – A fiú büszkén kihúzta magát egy féloldalas mosoly kíséretében. – Nem válaszoltam az üzeneteire vagy csak ritkán, nem kérdeztem Richárd után, nem ápoltam a lelkét az Andoros eset után. Nándor viszont ezt megtette és most halott.
- Te komolyan gondolod velem. – vigyorodott el ismét a srác mire Tamarának is muszáj volt egy kicsit felfelé görbíteni ajkait.
- Örülök, hogy megragadtad a lényeget. – forgatta meg a szemeit.
- Hegedűs Tamara, aki híres az egyéjszakás kalandjairól komolyan gondol egy kapcsolatot.
- Andrásy Soma, a híres-neves rosszfiú és szívtörő az előbb akadt ki már csak a szakítás gondolatától is. – kontrázott rá azonnal a nő, de ezt Soma egy pillanatig se bánta. Felrántotta szemöldökét egy pillanatra jelezve, hogy nem tagadja, bár meg nem erősíti.
- Tudod, hogy utálom a vezetéknevem. – Tamara úgy tett mintha meg se hallotta volna és feltérdelt a kanapén.
- Andrásy. – artikulált a szokottnál jobban, csak hogy húzza az eleve meggyötört fiút. A srác mellkasára rakta a tenyerét és fekvő helyzetbe döntötte, természetesen továbbra is rajta támaszkodva. Soma kicsit felszisszent a belényilalló fájdalomtól, azonban a mosolya továbbra is letörölhetetlen maradt és tagadni se tudta volt, hogy mennyire élvezi a kialakult helyzetet. Végig simított a nő arcán, majd magához húzva lágy csókot hintett ajkaira, amit pillanatról-pillanatra egyre jobban elmélyítettek.

~

- Richárd, várj! – sikoltott Emese mikor a férfi már épen indult volna el az autóval, azonban a nő rácsapott egyet a jármű hátuljára. Csak a rendőr gyors reflexeinek köszönhette, hogy nem a földön végezte...megint. Amilyen gyorsan csak tudott bepattant a zsaru mellé, aki még azelőtt a gázra taposott, hogy Emese becsukhatta volna az ajtót.
Bár a sebességhatárt bőven átlépték és ezúttal Richárdra nem lehetett rávágni az óvatos sofőr kifejezést, de ennek ellenére se érezte magát Emese veszélyben. A férfi közelében sose. Érdekes módón megbízott benne, szinte a kezdetektől foga és még sírt is előtte, sőt... hozzá bújt és együtt aludtak.
És Emese a rettentő időzítés ellenére is, de rájött, hogy nem csak barátként tekint Richárdra, ez annál már régen több. Tisztelet, bizalom, testi vonzalom és a biztonságérzet. A rendőr felé sandított, aki szemét végig az úton tartotta, és ujjai már szinte fehérek voltak annyira szorította a kormányt.
A nő idegesen beletúrt saját hajába, majd egy mély levegőt vett és azt hosszan kifújta ezzel nyugtatva saját magát. Nem tudta pontosan mi is történt, de a férfi állapotából ítélve valami elég komoly ahhoz, hogy még sziréna nélkül is simán áthajtson a piroson. Végig nézett a mellette ülőn majd óvatosan végig simított Richárd alkarján, aki az érintés első pillanatában megrezdült, azonban utána látványosan ellazította izmait.
A királykék szemekben vihar tombolt, mintha csak a tenger vad hullámai csapódnának, a szikláknak a villámok pedig mélyen a vízbe csapnának. Az eső szakadatlan zuhogott kék íriszeiben, szinte már kicsordult bánata, aggódása és félelme.
- Emilit elkapta... – nyögte ki miközben újra megfeszült és még jobban rátaposott a gázra.
- Basszus. – Csak ennyit tudott kipréselni magából, miközben hátra dőlt az ülésen. Arcát az ég felé emelte, mintha csak választ várna a sok fel nem tett kérdésre.
Richárd fékezés közben fordult meg és parkolt be Csanád kapuja elé, vagyis szinte közvetlen mellé. Emesének alig volt helye az autó ajtaját kinyitni, nemhogy még ki is szállni! Mire sikerült kikászálódnia a járműből, addigra már Richárd a küszöböt lépte át, így ismét szaladhatott utána. Szinte a saját lábában elbukott, úgy sietett. Sikerült pont úgy utolérnie, hogy Csanádot egyszerre lássák meg.
A tiszt még reménykedő tekintettel nézett rendőr barátjára, hogy hátha Emili azóta visszajött, vagy küldött bármilyen életjelet magáról. Azonban Csanád csak meggyötörten megrázta a fejét és az ajtófélfába kapaszkodott, hogy össze ne essen. Richárd sarkon fordult és az emelet felé vette az irányt miközben Emese a rendőrnek segített elvánszorognia a kanapéig. Ott is maradt vele, amíg a másik átkutatta a ház minden egyes szegletét. Hagyta, hogy a borostyán szemű a vállán sírja ki magát, miközben Ő a hátát simogatta nyugtatás képen.
- Megteszünk mindent, hogy megtaláljuk. – fordult hátra mikor Richárd lerobogott a lépcsőn és a konyhába rohant.
- Te legalább realistán nyugtatsz. – vetette hátra a fejét a kanapén és ruhaujjával megtörölgette a szemét. Emesének annyira üresnek tűnt a hely Emili nélkül... és Csanád is, mintha kihunyt volna íriszeiből a fény.
Richárd idegesen trappolt ki a konyhából és nézett a kanapéra ülőkre, akik reménnyel teli tekintettel fordultak felé, de csalódást kellett nekik okoznia. Egyszerűen csak megrázta a fejét, majd ökölbe szorította a kezeit és próbált lenyugodni, azonban ez szinte esélytelen volt.
- A fenébe! – vágott bele a falba teljes erejéből és dühéből, de szinte azonnal meg is bánta és másik tenyerével a kézfejét kezdte simogatni. – Menjünk az őrsre. – fordult sarkon és kiviharzott. Emese feszülten megdörzsölte az arcát, majd hátra túrta a haját és kisegítette Csanádot a kocsihoz, aki szinte sokkos állapotban volt, ezért az ajtót is a nő zárta.
Az autóban néma csendben ült a beszédes csapat, csak Richárd ideges, monoton dobolását a kormányon és a motor zúgását lehetett hallani. Emese úgy érezte, hogy fuldoklik a járműben kialakult légkörtől, mintha nem engedné valami lélegezni. Lehúzta az ablakot és, mintha a hirtelen beáramló levegőtől mindenki fellélegzett volna egy múló pillanatig. Azonban Csanád idegeit valami más is rágta, aminek viszonylag gyorsan hangot is adott:
- Ha nem állsz le most azonnal a dobolással akkor Emesével haraptatom le az ujjaid! – Richárd keze azonnal lefagyott, majd a nőre sandított, aki kihívóan felvonta a szemöldökét, majd hátra lesett.
- Miattad bármikor. – Richárdnak egy tört másodperc erejéig felfelé görbültek az ajkai, de mintha azonnal meg is bánta volna rendezte a vonásait és megszorította a kormányt. Emese pontosan tudta mi az a fájdalom, amit most át él, hisz Ő is ugyan azt érzi. Most már szinte duplán. Annak ellenére, hogy Emilivel nem sokszor találkozott attól még a buli után; neten keresztül tartották a kapcsolatot. Azt egyszer említette, hogy néha szereti megnézni mi van a rendőrségnél, de azt soha egy szóval se mondta, hogy magánynyomozásokat is indít. Valószínűleg, ha Emese tudomást szerzett volna a dologról, akkor kérdés nélkül csatlakozott volna a gyógyszertárashoz. Azonban nagy eséllyel nem csak Ő, hanem Hedvig és Tamara is, akikkel már volt egy nagy közös csoportjuk is „girl squad" néven.
Az út további részében azonban már nem szóltak egymáshoz, Csanád sokkban volt, Richárdot a dühroham kerülgette, Emese pedig azon agyalt mi lesz az őrsön. Úgy érezte jelenleg Ő az egyetlen, akit nem az érzelmei irányítják teljesen. A Nándoros dolog annyira kikészítette, hogy már szinte nem bírt se sírni, se dühöngeni. Egy kicsit olyan érzése volt, mintha takarékra tette volna magát egy kis időre.
Ha nem lenne az öv, akkor mindhárman kirepültek volna a kocsiból a férfi hirtelen fékezésétől, amit Ő parkolásnak könyvelt el. Azonnal kiszállt és becsapva maga mögött az ajtót indult meg a rendőrség felé. Csanádnak és Emesének úgy kellett utána rohannia, hisz a férfi óriás lépteit egyikük se tudta felül múlni. Már kint is hallották, ahogy a férfi felhívja magára a figyelmet és átveszi a szót.
- Kerestessük minden lehetséges erőnkkel Emilit! Állítsunk rá mindenkit, akit csak tudunk és, ha valaki szabadságon van, azt hívjuk vissza. Most teljes fokú riasztást kell kiadnunk. Telefonok, kamerák, mindent át kell nézni, mert most már az előtt tudjuk ki az áldozat, mielőtt megtaláltuk volna a holtestét és remek lenne, ha nem is kéne és időben rábukkannánk! – Damos őrmester először csak meglepetten pislogott és azon kattogott az agya, hogy mikor adta át Richárdnak a staféta botot. Az hagyján, hogy Ő nem, de még az se, aki az ügyet vezeti.
- Mióta is vagy te főnök? – állt fel Lukács és előre lépett pár lépést. Emese már ekkor tudta, hogy ebből baj lesz és a biztonság kedvéért úgy helyezkedett, hogy bármelyik másodpercben lehetősége legyen ugrani és szétválasztani a két rendőrt. – Te maximum tanácsot adhatsz nem parancsot.
- Akkor tanácsolom, hogy add parancsba, amit mondtam. – vonta fel idegesen az egyik szemöldökét, és királykék íriszeiben tisztán látszódott, hogy legszívesebben felnyársalná a másikat minden féle megbánás nélkül.
- Megfontolom. – válaszolt hidegen, de hangjába mégis ott csengett némi bosszantó arrogancia.
- Legalább tégy úgy, mintha értenél a munkádhoz és tedd, amit mondok! Most. – Richárdon egyre inkább lehetett látni, hogy nem sokáig bírja visszatartani magát, ezért Emese még pár lépést tett, hogy egyenlő távolságra legyen a két férfitól.
- Na, - emelte meg Lukács a hangját úgy, hogy biztos az egész őrs hallja és rá figyeljen – ezért tiltjuk ki azokat a tiszteket az ügyből, akik érzelmileg érintettek benne. Mert nem bírnak magukkal. – és a rendőrben ekkor elszakadt a cérna és alig egy pillantás alatt termett Lukács előtt és vágta neki az ablaknak, amin a lehúzott redőny nagyot reccsent. Richárd, alkarjával nyomta az üvegnek a férfit és szinte már az összes levegőt is kipréselte belőle. Emese azonnal odapattant, de egyelőre még nem nyúlt egyikhez se.
- Teszed, amit mondtam, hogy végre megmentsünk legalább egy kibaszott életet és távol tartod magad Emesétől! – a nő ekkor zavartan tántorodott hátra egy kicsit, mert nem értette, hogy miért jött most Ő szóba, meg mi köze van az egészhez. Meglepetten nézett Richárdra, aki úgy tett, mintha itt se lenne. - Pontosan tudom, - halkított hangján, annyira, hogy rajta kívül csak két ember hallja – hogy azért közeledsz felé, mert hasonlít az exedre. – Emesének megrezdült a szemöldöke, de nem túlzottan hatotta meg az ok. Azonban Lukácsot annál inkább, hogy kiderült és mézbarna szemeibe már ott csillogott a visszatámadás gondolata, de Damos ezt nem várta meg.
- Legyen, amit Richárd mondott. Az összes emberünk kilencven százaléka Emilit keresse, a maradék pedig rendezze a kisebb balhékat és folytassa, amit eddig csinált. – Lukács megremegett a dühtől, az erei kidudorodtak a nyakán, izmai megfeszültek. A királykék szemű elvigyorodott és kihívóan felvonta a szemöldökét.
- Okéé. – szólt bele Emese, miközben végig simított Richárd karján. – Azt hiszem ennyi mára elég fiúk. – és hagyta, hogy a rendőr magától engedje le szép lassan a kezét, majd miután megtette csuklón ragadta és kifelé kezdte húzni.