A vérszívó nyomában

7.fejezet - Barátságok kialakulóban

- Remélem nem az lesz a meglepetésed, hogy kiszívod belőlem az összes vért. – A kezdetleges tempó már jóval lassabb lett.
- Azt nem terveztem, de ha szeretnéd, felpezsdíthetem. – húzogatta szemöldökét, majd végig simította a másik kezével a lány felkarját és várta a reakciót. Emese azonban csak halványan elmosolyodott és vidáman megrázta a fejét. Nándor titkolni se tudta volna, hogy kedveli a nőt, és azt se, hogy külsője szörnyen beindította a fantáziáját. Általában ez nem volt olyan nehéz, ha az ember lány gyönyörű volt, azonban Emese valamiben még is eltért az eddigiektől. Például, hogy nem egy nap kellet hozzá, hogy becsalja az ágyába vagy maximum egy hét, ahogy eddig is volt. Őszintén be kellet vallania, hogy fogalma sem volt hova is tegye Őt magába. Sorolja be a barátok listájára? Esetleg csak egy számára elérhetetlen személy vagy mégse olyan elérhetetlen, mint ahogy mutatja magát. Még az is megeshetne, hogy pár hét múlva együtt töltenek pár tüzes estét, de több is lehetne annál? Úgyse fog dűlőre jutni magától, addig, nem amíg Emese észre nem veszi, hogy min jár az agya annyiszor, és amíg úgy nem dönt, hogy rávezeti a megoldásra. Hosszan kifújta a levegőt, amikor befordultak a cél előtt utolsó sarokban. Ekkor Nándor lenézett az újságíróra és elvigyorodott, mert egyszerűen ezt váltotta ki, az már mindegy, hogy milyen skatulyába lesz.
Nándor hirtelen megállt és Emesének nem kellet hozzá sok, hogy tovább menjen, azonban a férfi meleg tenyere megállította.
- Itt vagyunk. – Emese épp készült volna felnézni, hogy meglesse, pontosan hol is van az az „itt", de a terve meghiúsult, amikor az ajtó nyílt és kicsin múlott, hogy orrba ne vágják Őket. Automatikusan Richárd ugrott be neki, ahogy rávágta az üvegajtót, és ahogy az orrához kap. Muszáj volt elmosolyodnia az emléktől, de azért nem volt olyan nagy lelkiismeret furdalása, hisz Ő meg elütötte.
- Szia, Nándor! – jött ki egy fiatal férfi az épületből és az autószerelő szeme először felcsillant, majd pár másodperc gondolkozás után elhúzta a száját.
- Hali, hát te merre mész? – tárta szét a kezét és csak ekkor vette észre, hogy még mindig Emese kézfejét tartotta a tenyerébe.
- Ebédszünetem van. – mutatott rá a karórajára.
- Most? – engedte le a vállait lebiggyesztett ajkakkal, amit valahol az újságírónő édesnek tartotta.
- Ő ki? – mutatott Emese felé, és már Nándor nyitotta volna száját, hogy bemutassa, azonban a nő megelőzte. Meg se volt lepve ezen.
- Takács Emese – nyújtotta felé a kezét, amit a másik természetesen el is fogadott.
- Farkas Renátó – biccentett fejével – Mi történt a kezeddel?
- Megzúzódott. – pont olyan unott hangnembe beszélt, ahogy Renátó is hozzá.
- De hogy? – rezzent meg egy kicsit a bal szemöldöke széle, miközben Nándor a háttérből figyelt vigyorogva.
- A falhoz verték, hogy elengedjek egy kést. – a hangsúly mit sem változott. Renátó pár másodpercig csak Emese gesztenyebarna szemeit fürkészte az Ő ködszürke íriszeivel. Egyik se nézett félre, majd az ismeretlen hümmögött egyet és barátja felé fordult.
- Oké, bírom a csajt. – túrt bele kócos fekete hajába. – Ha bármi olyat akartok csinálni, akkor átadom a terepet, ha meg nem akkor megvártok. – rántotta meg a vállát, majd ugyan olyan rezzenéstelen arccal tovább sétált egyenes háttal és merev mégis bohókás léptekkel.
- Volt egy kósza gondolatom, hogy fodrász leszek és egy évig ugyanabba az iskolába jártunk és onnan ismerem. Bár én szakmát váltottam aztán ugye én autószerelőnek mentem. Igaz a külsejéről nem ez jön le, de nagyon ügyes. Olyanokat bír csinálni, amiket bármelyik másik a szakmában dolgozó megirigyelne. – magyarázta, miközben kinyitotta a nő előtt az ajtót és beengedte rajta.
- És miért hoztál ide? – nézett körbe az egészen modern stílusban berendezett fodrász szalonban. Rajtuk kívül, csak két alkalmazott és egy vendég volt a komfortos helyiségbe. A szürke, fa lécekre emlékeztető padló tökéletes összhangba került a tört fehér falra és a rajta ezüstösen csillogó mintázatokkal és kisebb festményekkel, amik közül az összes valahogy kapcsolódott a fodrászathoz.
- Csak gyere. – húzta tovább a legtávolabbi székhez, ami egy kicsit eldugottabb volt, mint a többi. A balzsam és a profi samponok jellegzetes illata terjengett a levegőbe. Emesének csak ekkor jutott eszébe, hogy milyen rég nem volt vágva a hajából, bár már lassan az is esedékes lenne, lehet, ha kicsit több ideje lesz azt is beiktatja, de az már biztos, hogy ide fog jönni Renátóhoz.
- Akkor most megmosod a hajam? – vonta fel egy kicsit bal szemöldökét, majd féloldalasan elvigyorodott miközben a férfi óvatosan lenyomta a székbe.
- Lehet az a tervem. – rántotta meg a vállát, majd egy kicsit megigazította a felsőjét és a samponok sora között kezdett el kutakodni, miközben Emese elhelyezkedett. Féloldalas mosollyal nézte, ahogy Nándor gondolkodó fejet vágva olvasgatta a samponok hátulját és hümmögött.
- Nagyon remélem, hogy tudod, mit csinálsz.
- Maximum rózsaszínre festem a hajad. – rántotta meg lazán a vállát. – Mi baj lehetne belőle? – tárta a szét a karját miközben a tenyerében már egy flakont zárt.
- Megnyugtató. – helyezkedett el rendesen az ülésbe és hátra hajtotta a fejét, miközben Nándor fölé magasodott.
- A személyiségemhez tartozhat ez az érzés. – vonta meg a vállát, miközben Emese fejét óvatosan megigazította. A szokásos, a nyak számára kényelmetlen fodrász bútor –ami Emese szerint még a gerincnek se tesz jót- helyett, most egy fokkal jobb, hisz szivacsokkal volt ellátva. Behunyta a szemét, és hagyta, hogy Nándor állítgassa a víz hőmérsékletét, csak egy pillanatra nyitotta ki egyik szemét. Látta, ahogy a fiú szökésbarna haja az arca köré lóg, így a fenti lámpa fénye beárnyékolta arcát, de smaragd szemei még így is felcsillantak, a nyakán húzódó tetoválás, pedig ismét felkeltette Emese érdeklődésest. Azonban amikor Nándor az arcára nézett inkább visszacsukta szemét, mintha nem leskelődött volna.
- A személyiséged alatt azt érted, hogy...?
- Csak nézz rám!
- Igen, a szemeid, akár egy mérges kígyóé, a tetkóid is ott vannak, a kiállásod, pedig sokat dob rajta. – bólogatott Emese, miközben Nándor elhúzta a száját, de végül hümmögött egyet.
- Oké, lehet nem megnyugtató csak vonzó. – ismerte, be majd a tusolót Emese fejbőrére irányította. – Szólj, ha túl meleg lenne, vagy hideg.
- Rendben. – a víz hőmérséklete azonban tökéletes volt, amivel Nándor benedvesítette a nő piszkos, de mégy így is gyönyörű haját.
Emese halkan felsóhajtott, ahogy a férfi a fejbőrét kezdte el masszírozni, és egy lágy mosoly ült ki arcára. Őszintén azt gondolta, hogy ezt a kis kikapcsolódást megérdemelte már, főleg az Andorral történtek után.
- Hihetetlen milyen finom kezeid vannak, ahhoz képest, hogy autószerelő vagy. – szólalt meg Emese alig egy perc múlva újra.
- Mondták már. – vonta meg a vállát, majd egy huncut mosoly kíséretében hozzá tette: - csak más kontextusba. – A nő halványan elmosolyodott miközben hosszan kifújta a levegőt.
- Ti férfiak néha annyira egyformák tudtok lenni. – vakarta meg a homlokát, miközben Nándor egy pillanatig kérdően nézett rá, de végül nem firtatta jobban. Emese megköszörülte torkát és kinyitotta a szemeit. – Nándor.
- Igen? – már nyúlt egy törölközőért, de mikor az újságíró megszólította visszanézett rá.
- Te tudsz verekedni? – kicsit félve kérdezte, abban se volt biztos, hogy hogyan fogalmazzon.
- Kicsit, meg tanultam önvédelmet is. Miért? – vette magához tényleg a textilt, hogy megtörölje a haját.
- Nem tudnál pár leckét adni? – megállt a keze, ami között a nő vizes haját tartotta. – Persze csak, ha meggyógyult a csuklom. – Egy pillanatig elgondolkozott, bár nem is értette miért nem vágja rá azonnal, hogy: Persze! Megrázta a fejét, hogy visszatérjen a való világba és halvány mosolyra húzta ajkait.
- Szívesen segítek, ha kell. – mutatott egy másik székre, hogy üljön át oda.
- Akkor vállalod? – pattant fel Emese és mélyen Nándor smaragd szemeibe bámult.
- Úgy is jól jönne nekem is egy kis gyakorlás.
- Köszönöm! – huppant le, majd hagyta, hogy a férfi beszárítsa a haját.