A vérszívó nyomában

1.fejezet - Ütközzünk

Az ecru színű cipő sarka nem volt valami magas, alig lehetett három centi, azonban a fiatal nő még így is bukdácsolt benne, kezébe egy barna mappával, tele üres lapokkal és régebbi cikkekkel, ezen felül különböző újságok is voltak nála és így sietett át a tömött parkolón. Bézs, szűk szoknyája térdéig ért, ahol volt egy apró bevágás rajta, ez a fazon csak még jobban megnehezítette lépteit. Alsójába betűrve egy bőrszínű, laza, háromnegyedes ujjú felső, egy kis v nyakú kivágással. Vékony felkarjával próbálkozott vissza csúsztatni kocka alakú, keskeny szegélyű szemüvegét nagy, gesztenye barna szemei elé, és közbe formás, apró orrát mozgatta. Világos barna haját szökés melírok és ombre tarkította, ami egy fekete bolyhos hajgumival volt megkötve oldalt, vállmagasságba. Lábait szedte az autók mögött és egyenesen a buszmegálló felé sietett.
Az ifjú zsaru a visszapillantóba nézett ragyogó királykék szemeivel, és amikor senkit se látott még csak közeledni se, akkor egy pillanatra ismét előre tekintet és tolatásba kezdett. Alig indult meg, érezte, hogy valaminek nekikoccant, majd egy halk sikolyt hallott. Szemei azon nyomban kipattantak, de mikor nem látott semmit kiugrott és a kocsi hátuljához sietett, ahol papírok hevertek szerte szét, közvetlen lába előtt, pedig egy szemüveg. Nem messze egy nő guggolt és okuláréját kereshette. Szinte vakon tapogatózott a földön. A zsaru felvette a kis tárgyat és a lányt felsegítve a kezébe adta.
- Én annyira sajnálom, esküszöm nem láttam – szabadkozott azonnal a férfi, mély rekedtes hangján. Zavartan beletúrt hollófekete hajába és végig pásztázta az előtte állót, hogy nem okozott-e neki sérülést. – Jól van?
- Persze, persze. – legyintett és megigazította haját, majd lehajolva, vigyázva, hogy szoknyáját ne szakítsa el, elkezdte felszedni holmiját.
- Hagyja csak. – guggolt le a rendőr és gyorsan összekapkodta az idegen cuccait. – Parancsoljon.
- Kö-köszönöm. – biccentett egyet, kissé dadogva, majd a telefonját megnézve, ajkai lefele görbültek. – A fenébe is, így már biztos lekésem a buszt. – Dobbantott egyet lábával idegesen és csak ekkor látta meg ki is áll vele szemben. – Maga rendfenntartó létére komolyan elütött? – nézett rá szemüvege felett, és egy apró mosoly kúszott szája szélére.
- Hova tart? Elvihetem? – mutatott az ajtó felé.
- Nincs valami sürgős elintézni valója? – nézett zavartan félre a lány.
- Pont van annyi időm, meg végül is miattam késte le a járatát. – magyarázta és próbált a lehető legmeggyőzőbb lenni.
- Ebben van valami. – továbbra is habozott és körbe kémlelt valami más választás után kutatni, talán épp ekkor sétál el a közelbe egy autóval rendelkező ismerőse, azonban nem így történt. Még egy darabig tépelődött magában, miközben a másik feszülten figyelt, hisz a mellett, hogy lelkiismeret furdalása volt, megtetszett neki a lány kecses csípője és lágy, nőies vonalai. – Oké legyen. – bólintott és az anyós ülés felé sietett, de az úriember megelőzte és kitárta előtte az ajtót, amit a lány egy apró biccentéssel köszönt meg, miközben egy apró pír is megjelent orcáján.
Beindította a járművet, de még mielőtt elindult volna kezét nyújtotta a másiknak.
- Richárd vagyok. – kajánul elvigyorodott, amit általában a lányok imádni szoktak és hevesen reagáltak rá, de most nem ez történt.
- Emese. – rázott vele kezet és a papírjaira nézett. – Nem szeretnék a terhére lenni, annak ellenére, hogy nekem jött – jegyezte meg óvatosan – csak tudja, ma elvileg egy fontos munkát kapok és muszáj, lenne ott lennem időbe, de persze pont most krepált be az ébresztőm, a telefonom meg túl halk és a szomszéd szobába volt töltőn. – magyarázta hevesen ami Richárdnak felettébb bejött, az meg végképp, hogy a lánynak ennyire közömbös.
- Megtudhatom, mit dolgozik? – most még a szokottnál is körültekintőbb volt, nehogy még egy utassal bővüljön a hatósági jármű.
- Újságíró vagyok. – Belelapozott az egyik újságba aztán a másik alá csúsztatta.
- Izgalmas. – mondta unott hangon.
- Tud az is lenni! – háborodott fel azonnal, mire Richárd arcán egy fülig érő mosoly jelent meg. – Utána kell menni bizonyos dolgoknak, amivel megbíznak, és tudja meg ma, ha minden igaz egy sorozatgyilkosságot kapok meg, hogy írjak róla! – tűrt el egy kiszabadult hajtincset a füle mögé.
- Hiszek magának. – kanyarodott ki a parkolóból. – És pontosan hova kell vinnem?
- A Rózsa utca és a Petőfi sarkán van. – nézte most már Ő is az utat.
- Az nincs is olyan messze kocsival. – indexelt, majd jobbra forgatta a kormányt.