A vérszívó nyomában

5.fejezet - Emese, a bűnnyomában

A bukóra nyitott ablakon beszűrődött a kisváros, késő délutáni zajongása. Az autók olykor a megengedett sebességhatárt jóval átlépve száguldottak a járdát karcolva, amit hosszan elnyúló szitokszavak sora követte. Az óra monoton kattogott a falon, a macska olykor az almot kapirgálta vagy a kaparófán élesítette karmait. A puha bőr alatt a lenyomott billentyűk kattanás szerű hangja olykor meg-megakadozott, akár egy időre le is állt.
Emese mióta visszaérkezett panellakásába csak a laptop előtt ült és a betűket nyomkodta, egyet-egyet kissé idegesebben leütve. Nem tudott teljesen koncentrálni, ami kifejezetten bosszantotta, mert valami, vagy inkább valaki teljesen elterelte a gondolatait. Rá nyomott a mentésre, mert megnyitott egy újabb Word dokumentumot. Nem írt címet, szinte nem is gondolkozott, hogy mit akar ebből valójában kihozni.
Ujjait beletúrta a férfi dús, szénfekete hajába – írta be az első szavakat -, majd enyhén belemarkolt és kicsit meghúzta a tincseit, mire az felmordult. Érezte, ahogy még közelebb húzza magához és hátát simogatja gyengéden, miközben lágy csókja szenvedélyessé válik. Besimít a ruha alá, majd tenyerét az oldalán is végig vezette, és hasát kezdi finoman cirógatni a nadrággombja felé menet. – Emese visszaolvasta mit is írt le, majd érezte, ahogy arcába vér szökik és gyorsan bezárná. De ahelyett, hogy hamar feledésbe merült volna az a pár mondat a rendszer megkérdezte, hogy kívánja-e menteni. Érezte, ahogy szépen lassan elsüllyed szégyenében és fejét kezeibe temette. A telefon megcsörrent mire egy kisebb sikoly kíséretébe hátra ugrott ültében a készülékre kapta tekintetét, amire a rendőr neve volt kiírva.
- Komolyan most kell hívnod?! – kiáltott el magát az üres lakásban miközben már nyúlt mobiljáért és a vonásait rendezte. Megköszörülte torkát, majd kihúzta magát és felvette. – Szia!
Richárd a vonal túlsó végén összeráncolta a homlokát. Az elhaló, a szokottnál vékonyabb hangot egyszerűen nem tudta hova tenni, pár másodpercig még abba sem volt biztos, hogy Emesét hallja.
- Minden rendben? – a köszönéssel nem is foglalkozott, csak rendben akarta tudni a lányt.
- P-persze! – ideges volt, de innen távolról nem tudta megállapítani, hogy ez milyen fajta is volt.
- Megzavartalak valamibe? – állt fel Richárd az ágyáról, nem rég esett haza, gondolta megbeszél ezt-azt Emesével, hisz ma könnyedén lerázta, kétszer is.
- Nem! – jött azonnal a válasz. – Mármint nem csináltam semmit, semmi fontosat, meg úgy egyáltalán semmit! – A férfi csak pislogott maga elé miközben ajkain hatalmas mosoly jelent meg. Alig pár másodpercig bírta, hogy ne törjön ki belőle egy apróbb kacaj.
- Most úgy szabadkozol, mintha csak le akarnálak csukni! – hangosította ki a telefont és lerakta a konyha asztalra.
- De én nem i... - nagyot sóhajtott a vonal túloldalán, majd egy nagy levegőt vett. – Miért hívtál? – Ezúttal Richárd jött egy pillanatig zavarba.
- Arra gondoltam... - beleharapott alsó ajkába, majd megrázta a fejét. Ő nem ez a fajta srác! – Szóval mit szólnál, ha holnap átugranék és megbeszélnénk a cikked, mert ma, miután találkoztunk adtak pár plusz információt nekem, számodra. De nem szeretnék telefonon beszélni az ügyről.
- Oké, felőlem gyere. – bólogatott Emese, annak ellenére, hogy tisztába volt vele, hogy a másik fél ezt nem láthatja. Laptopja felé sandított, majd elhúzta a száját és inkább gyorsan lecsukta. Akkor rá ér holnap befejezni és utána már küldheti is a főnökének. És ekkor jutott eszébe, hogy valami nem stimmel, ez így nem lesz jó, túl egyszerű. De mi van Andorral, eddig nem tett keresztbe neki semmivel. Nem hallott róla semmit. Maga elé meredt pár másodpercig, majd egy hirtelen mozdulattal elterült az ágyon és fejét párnájába fúrta, és belesikoltott. Egyszer, igazán csak egyszer mehetne valami könnyen is és plusz akadályok nélkül – gondolta magába. Simon felnyávogott mellette, a földön, így inkább lassan felászkolódott és a konyha felé vette az irányt, miközben az elméje ismét a rendőr férfi körül keringtek, ami már komolyan el kezdte idegesíteni. Miért nem tudta csak simán elmondani mi történt odabent? Mennyivel is egyszerűbb lett volna! Ő is látja, hogy valami nem stimmel, de az még meg sem fordul a fejébe, hogy a rendőrségnél is van valami. Annyira hihetetlenül elvakult, ami valahol rémisztő is. Mintha az igazságügy sérthetetlen lenne, és azzal, ha betartják a törvényeket és a szerint cselekednek minden rendben lesz, pedig nem. Emese reméli, hogy valóban csak Ő lát valami féle sumákságot. Lehajolt és kivette a macskatápot a legalsó, macska zárolt szekrényből. Simon egy idő után megtanulta, hogy kell kinyitni és, amíg Emese az irodájában gubbasztott, addig nem hogy felfalta az eledelét, de még a kukát is szétrágta. Egy kevés száraz tápot szórt a táljába, mert megsimogatta a buksiját.
- Hihetetlen egy kiscica vagy, ugye tudod? – apró mosolyra húzta ajkait, majd felegyenesedett és körbe nézett a házon. Szabaddá vált a napja további része, ha még nincs sok is vissza belőle. Az konyhabútorra helyezett üres gyümölcstartóban meglátta az e havi konditermi-bérletét, amihez talán túl keveset nyúlt hozzá az elmúlt időben. – Szerinted is el kéne mennem edzeni? – egy mindent eláruló nyávogást kapott válaszul. – Ja, hát nem szeretnék olyan cuki gombóc lenni, mint te. – Simon hátra sandított, farka és bundája felborzolódott és hátát domborította, majd gazdájára fújt. – Vettem! – emelte fel védekezően kezeit Emese, és kuncogva a szekrénye felé vette az irányt, hogy előkeresse a már majdnem elfeledett ruháit.
Fekete sportmelltartója kilátszott a szintén testhez simuló pulcsija felett. A nejlonszerű rövidnadrágja kiemelte feszes fenekét. Táskájával a kezében nézett végig az edzőteremben szorgoskodó embereken, aztán átnézte újra, hogy biztos mindent elhozott-e magával. A kulacsban a víz meg volt, törölközők szintén, valami biomüzli is és az izzadásgátló-spray-e is. A müzli főként azért volt nála, hogy ha esetleg megéhezne, vagy esetleg valakinek leesne, a vércukra legyen mivel kínálnia, és hogy nézne már ki, ha a konditeremben oreot rágcsálna. Ismét körbe kémlelte az eszközöket, hogy kiválassza mivel is kezdjen. Talán egy laza kis súlyzózás megtenné kezdetnek, csak bemelegítésképpen, bár előtte ki kéne nyújtania kicsit az izmait. Egy félre eső, szabadabb területen neki kezdett pár gyakorlatnak. Először a vállait mozgatta át, amik végig ropogó hangot adtak ki, majd épp készült hajolgatni mikor a tükörben, a futópaddal szemben ismerős arcot vélt felfedezni. Ez a férfi is ott volt a rendőrőrsön és megbeszélésnél is, aminek egy részéből Richárd kimaradt. Felegyenesedett, majd hátrasimítva pár baba hajszálat elindult felé. Sportos öltözetben van és a haja is lófarokba van kötve, így csak nem ismeri fel, vagyis erősen reménykedett benne. A rendőr melletti géphez ment, majd egy nagy sóhaj közepette felállt rá és elkezdte beállítani a gyorsaságot. Fel se figyelt rá, akkor neki kell felhívnia magára a figyelmet. Lassú kocogással kezdett, amire csak megvető pillantásukat kapott. Emese megrázta a fejét, majd a pulóver cipzárját lassan lehúzta, miközben gyorsított a tempóján, amire már egyből odasandított a mellette lévő úriember. Jellemző, gondolta magában. Amikor beállította a szinte másikéval azonos sebességet maga mellé dobta a felsőjét. Próbált figyelni a légzésére és úgy tenni, mint akinek nem szakad ki azon nyomban a tüdeje és esik össze vízért könyörögve.
- Elég jól bírja. Rendszeresen jár? – szólította meg végre a fiatalember, már komolyan attól tartott, hogy még feljebb kell tekernie csak, hogy a másik kezdeményezzen.
- Hát szeretem fitten tartani magam, de úgy érzem, hogy még többször kéne. – adta meg a számára legidiótább választ, de ahogy számított rá: bejött.
- Jó dolog, ha az ember törődik magával. – bólogatott elismerően, majd jég kék szemeivel feltűnően végig mérte Emesét, aki úgy tett mintha nem is figyelne. Borostás állát végigsimította érdes ujjaival, majd hátra túrta szőkés haját. Testén látszódott, hogy Ő bizony nem feleslegesen vette a havi bérletét.
- Én is így gondolom. Maga is ezért jár ide? – lófarkán csavart egyet.
- Rendőr vagyok, szóval nekem muszáj formában tartani magam. – ütögette meg lazán izmos hasát, miközben Emese tetettet meglepettséggel enyhén szétnyitotta ajkait. Mind két kezével a férfi felől lévő kapaszkodóhoz nyúlt és közelebb hajoljon, e mellet a keblei is előnyösebb oldalról látszódjanak.
- És dolgozik most valami érdekes ügyön? – mosolygott bambán, mint aki egyenesen megőrül a gondolattól is.
- Igazából én is nyomozok a „vámpír" után. – ujjaival gondolatjelet mutatott a levegőben a vámpírszónál. A nő elhajolt, mint akit teljesen meghökkentett a hír és kissé ijedt képet is próbált vágni.
- Te jó ég! – kapta a szájához a kezét, majd körbe nézett, mintha csak azért aggódna nehogy valaki meghallja miről beszélgetnek, pedig a hangerejére tökéletesen vigyázott. – De ugye már találtak valami nyomot? – fogott ismét copfjához és azzal játszott kicsit.
- Igazából semmi perdöntőt. – Ez azt jelenti van valami? Kérdezte magától azonnal és tejesen felpezsdülve várta a folytatást. – Mintha csak valaki megsemmisítené Őket. – Ezúttal a férfi hajol közelebb hozzá.
- Ugye nem azt mondja, hogy egy belső ember lehet a tettes? – kapott szívéhez, miközben próbálta takarni azt a tényt, hogy mindjárt kiköpi a tüdejét.
- Én nem mondtam ilyet. – vonta meg a vállát szórakozottan és féloldalasan elmosolyodott.
- Most csak ijesztget? – háborodott fel, miközben látványosan megigazította sportmelltartóját.
- Dehogy, minden, amit mondtam igaz. De nincs oka az aggodalomra. – simított meztelen vállára. – Végére járok az ügynek. – bólogatott, már majdnem meggyőzően.
- Oh. – engedte ki a levegőt. – Annyira örülök, hogy találkoztam egy rendőrrel és meg tudott nyugtatni. Több olyan emberre lenne szükség, mint maga. – Emese el nem tudta képzelni, hogy hogy tudd ennyi marhaságot összehordani ennek a tisztnek. És azt se, hogy hogy nem esett le neki a dolog.
- Ugyan. Ez a munkám. – állította le a gépet, majd leszállt róla. – Örülök, hogy összefutottunk hölgyem. – Emesének komoly erőfeszítések árán sikerült viszonylag normálisan venni a levegőt és nem úgy kapkodni, mint aki mindjárt megfullad. Pedig azt érezte, mintha nem kapna levegőt, de még sikerült a hangját is összeszednie.
- Részemről a szerencse. – bökte ki, majd intett és nagy mosollyal az arcán végig nézte, ahogy összeszedi cuccát és kisétál végre a konditeremből. Még várt pár percet, hogy biztosra menjen, hogy nem jön vissza, majd egy gombnyomással leállította a gépet és a szószórós értelmébe kidőlt mellé. Lélegzete szapora és egyenetlen volt, forgott vele a világ és a nyáltermelése is nagyobb lett. Hogy bírta ez a férfi ilyen nyugodtan az iramot annyi ideig miközben nyugodtan elbeszélgettek? Kezével letörölte homlokáról az izzadtságot, hogy ne csöpögjön a szemébe, majd hátra tűrte a lófarokból kiszabaduló tincseket.
- Jó voltál. – hallatszódott előtte egy elismerő női hang, akinek a jelen állapotában csak a lábát látta.
- Kösz. – ekkor az ismeretlen, kissé testes hölgy leguggolt elé, hogy viszonylag egy szinten legyenek. Fekete, vállig érő haja kissé össze volt tapadva, arca, pedig erősen mitesszeres volt, pár pattanással megfűszerezve. Gömbölyded feje, azonban kifejezetten barátságosnak tűnt, a kedves mosolya ezt, csak még jobban megerősítette.
- Én biztos nem bírtam volna. – Emese nem nagyon tudott rá válaszolni, inkább csak bólogatott. Úgy érezte, mint aki rögvest elájul. – Merre van a táskád? Van nálad víz. – ismét csak biccentett, majd a sport táska felé mutatott, majd felhúzta egyik térdét és rátámasztotta fejét. – Tessék. – nyomta alig fél perccel később a kezébe a kulacsát az ismeretlen hölgy. Emese még kinyitni is alig tudta, de miután ivott belőle kissé megnyugodott.
- Köszönöm. – nyújtotta ki ismét lábát és fejét most a gépnek támasztotta.
- Nem akartam turkálni, de egy müzlit is megláttam, szerintem edd meg. – adta azt is oda Emesének, de az előző vizes műveletet látva inkább kicsomagolta neki.
- Ezt is nagyon köszönöm. – végre elbírt mosolyodni, majd beleharapott, az egyébként szinte íztelen nassolnivalót – Ez szörnyű. – húzta el a száját. – Egyébként Emese. – nyújtotta felé a tenyerét, majd inkább gyorsan megtörölte ruhájába és csak úgy rázott kezet a másikkal.
- Edina. – ült le vele szemben törökülésbe. – Megkérdezhetem, hogy miért akartál ennyire az Ő tempójába futni és beszélgetni is? Esetleg így imponáltál neki?
- Dehogyis! – rázta meg a fejét szórakozottan, miközben az utolsó falatot is lenyelte. – Csak kihúztam belőle egy kis információt. – A kérdő tekintetet látva, kicsit tovább magyarázta. – Újságíró vagyok, és Ő ezt nem tudta és így könnyebb volt kiszedni belőle, amit akartam.
- Uh, ez okos! – tapsolt párat örömében. – És menő is. – Emese elmosolyodott, majd Edina segítségével felállt.
- Lehet, hogy már is izomlázam van?! – támaszkodott meg gyorsan. – Te jó ég! – tette hozzá a lábát simogatva.
- Mivel egyből eldőltél, miután konkrétan sprinteltél, így simán lehetséges, hogy fáj, a tejsav termelődés miatt.
- Te valami személyi edző vagy? – nevetett fel kissé kínosan, majd körbe nézett, hogy valaki, ismerős látta-e még a kis akcióját, de szerencsére nem.
- Nem, csak sok szabadidőm van. – vonta meg unottan a vállat, majd Ő is felkapta a saját cuccát.
- Áh, értem. – a szemüvegtokot előkutatva, kivette belőle a szemüvegét és feltolta pisze orrára, majd jobban megnézte magának Edinát, így hogy valóban lát. Kíváncsi volt egy kicsit, hogy vajon neki is havi bérlete van.
- Örülök, hogy végig nézhettem, ahogy egy nő küzd a céljai eléréséért és egy kicsit szenved. Ez mindig olyan motiváló! – Az utolsó mondatott magasabb hangszínnel mondta és hangosabban is, mire Emese komolyan nem tudta, hogy mit reagáljon.
- Örülök, hogy örömmel tölti el. – vonta fel egyik szemöldökét.
- Tovább sok sikert a céljai eléréséhez! – csapott rá kettőt Emese hátára, akinek most már nem csak a lábai sajognak, de háta is.
- Kösz! – intett hátra, majd elsietett, és inkább vissza se nézett. Kedves, ámbár felettébb fura hölgy volt, gondolta magában.
Az égen már megjelentek az első csillagok, és felkapcsolódtak az öreg utcai lámpák. Az autók egyre kisebb mennyiségben furikáztak a kisvárosban és a járó-kelők is haza tértek. A több emeletes házakban a villanyok még fel voltak kapcsolva, ami így egészen festői képet adott a környékről. Egy enyhe fuvallat érte Emesének – a futástól – felhevült testét, ami most kifejezetten jól esett neki. Körbe nézett az utcába, azonban egy lélek se volt a környéken, így hát kieresztett a haját, majd megrázta a fejét és lesimított pár tincset. Széttárta a kezét ás hagyta, hogy a szél belekapjon szőke tincsekkel tarkított hajába és játszadozzon vele. A lágy szellő ruhája alá is beszökött, de ezúttal nem bánta, kifejezetten kellemesnek érezte. Megigazította szemüvegét, majd hosszan beszívta a levegőt behunyt szemekkel. Mikor ismét kinyitotta látta, ahogy egy alak sietős lépésben elhaladt az utcasarkon. Pont a rendőrség felé haladt. Jellegzetes járása szörnyen ismerősnek tűnt neki, és kissé púpos háta. Kezébe vette a telefont, két okból is: hogy minél gyorsabban feltudjon hívni valakit vész esetén és, hogy megnézze az időt. Futó lépésben követte az ismeretlen fickót az ismerős hely felé. Az utcasarkon Ő is megállt és bal oldalra pillantva három embert látott meg nem is olyan távol, és pont annyi fény esett rájuk, hogy felismerje az egyik rendőrt. Biztos most lesz műszakváltás – gondolta magában. Azonban valaki megállíthatta Őket, még a másodperc tört része alatt végig nézett rajtuk, majd most már tényleg megindult az ismerős alak után. Ügyelt arra, hogy végig árnyékba maradjon, hogy ha hirtelen hátra is fordul a követett személy, akkor is elég legyen megállnia, hogy ne vegye észre. Emesének igaza volt, az őrshöz értek egy hosszabb séta után, de a fickó nem ment az első ajtó közelébe se. Felvette a kapucnit és még valamit a fejére kötött és az épület sarkához ment, hogy takarásban legyen, azonban Emese is hasonlóan tett, csak a keskeny út másik oldalán egy tartály mögé rejtőzve. Éppen ebben a pillanatban lépett ki valaki, telefont a füléhez tapasztva.
- Hát haver! – olyan hangosan beszélt, hogy Emesének még erőlködnie se kellett, hogy meghallja, mit mond. – Jó lenne, ha sietnél, mert most hívott az asszony, hogy belázasodott a gyerek és be kéne vinnem a sürgősségire. – kis szünet, biztos a vonal másik felén lévő személy beszélt. – Huszonöt perc?! Már vagy Tíz perce itt kellene lenned! De engem most már nem érdekel, bezárom ezt a kócerájt, ha meg hívás érkezik abba a húsz perbe, akkor majd átirányítják! Nekem most nem ez a legfontosabb! Csá! – ezzel idegesen kinyomta a telefont, majd a zsebéből előszedve a kulcsokat bezárta az ajtót és elsietett. Emese a szeme sarkából látta, hogy az eddig a sarokban figyelő alak, most ismét mozgásba lendült, de mielőtt utána eredt volna Ő is elővette a telefonját. Akár a rendőr után is mehetett volna, hogy itt tartsa, de egyszerűen nem volt szíve, mert tudta, hogy tényleg sietnie kell, különben nem hagyta volna őrizetlenül az épületet. Így hát első dolga volt levenni a fényerőt és felhívni Richárdot. Két kicsöngés után fel is vette neki.
- Szi... - köszönt volna neki a szokásos módón, azonban a nőnek nem volt ideje ilyesféle formaságokra inkább belevágott a közepébe.
- Az őrsnél vagyok – hangját még Ő maga is alig hallotta, de e mellé még hadart is – be fognak törni és rajtam kívül nincs itt senki. – felállt e közbe rejtek helyéről és átfutott a másik oldalra. – Siess! – tette hozzá, majd a választ meg sem várva kinyomta és a falhoz lapult. Épphogy csak kinézett, hogy lássa mit művel az ismerős alak. A hátsó ajtón lévő zárat próbálta kinyit két apró eszközzel. Emese örült neki, hogy nem volt nyitva és még kulcs sincs a másiknak, így legalább Richárdnak több ideje lesz ide érnie. Feltéve, ha jön... Beharapta alsó ajkát, és vigyázva, hogy a készülék fényét ne vegye észre a betörő megnézte az időt. Alig két perce hívta a tisztet, és ki tudja milyen távol lakik, vagy hogy ennek a sötét alaknak mennyi ideig tart bármi, amit csinálni akar. És még mindig nem biztos, hogy Richárd komolyan vette és elindult. A néma csendben az újságíró inkább a szája és orra elé helyezte a kezét, hogy lélegzeteinek hangját tompítsa. Ekkor a zár kattant, és az ajtó halk nyikorgással kinyílt. Ebben a pillanatban Emese minden lehetséges szitokszavat felsorolt magában különböző kombinációkba, majd magát kezdte el káromolni, és mikor kibújt rejtekhelyéről, akkor már Richárdot. A lehető leghalkabban ment a bejárathoz, majd óvatosan belesett rajta. Még nem messze állt, szóval inkább hátrált egy kicsit miközben hallgatózott. A léptek halk zaját figyelte és próbálta kikövetkeztetni, hogy milyen távol és hol lehet. A kezdetben még lágy, jóleső fuvallatok most már hideg szelekké nőtték ki magukat, és már nem volt kellemes érzés mikor bekúsztak a ruhája alá. Bőre libabőrőssé vált és még remegni is elkezdett a hidegtől. Még az állkapcsát is összeszorította, hogy fogai összekoccanásával ne hívja fel magára a figyelmet. Rá lesett ismét telefonjára: már három perce, hogy felhívta. Már nem hallotta, hogy bárki a kijárat körül járkálna, szóval ismét belesett, de nem látott már senkit. Minden bátorságát összeszedte és Ő is belépett. Ezúttal a főnők irodájának zárjával bajlódott, amatőr, gondolta magában Emese, miközben egy hirtelen mozdulattal az asztal mögé bújt. Talán megneszelhette, vagy megzavarta a levegőáramlást, de az árnyalak az ajtó felé nézett. Jellegzetes kék szemek, és még a fekete kendőn keresztül is látszott hosszúkás orra, a nyúlánk testalkatáról nem is beszélve. Emesének alig telt pár másodpercbe, hogy rájöjjön ki is tör be éppen a rendőrfőnök irodájába. Ha nem kellett volna csöndben maradnia, akkor biztos a homlokához csapott volna. Magától is igazán kitalálhatta volna, hogy ki van az egész mögött, ki az, aki ennyire sunyin és kígyó módjára tud viselkedni. Emese tudta, hogy valamire készül Andor, mert nem hagyja annyiba, hogy oly könnyedén elvigye a cikket, de az meg se fordult a fejébe, hogy majd betör a rendőrséghez, hogy a szükséges információkhoz jusson. Innen már azt is kinézi belőle, hogy van valami fegyver nála, legalább egy kés, ha más nem. Sokkal magasabb nála szóval nem állhat csak úgy elé, hogy mit merészel csinálni. Már öt perc eltelt, hogy hívta Richárdot, még szerencse, hogy ennyire szerencsétlen a zár feltörésbe. Legalább gyakorolta volna, ha ezt tervezte! Egyre kevésbe bírja ezt a fickót, de annyi baj legyen, ez most neki kedvez. Eldöntötte magába, hogy addig nem avatkozik be, amíg feltétlenül nem muszáj. Andor már egyre idegesebb lett, hogy nem sikerült neki és Emese már komolyan azon volt, hogy elneveti magát, főleg úgy, hogy már nem didergett, mert a fűtést nem kapcsolták ki. A férfi addig-addig szenvedett, hogy még más fél perc eltelt, szóval lassan hét perce hívta Richárdot. Nem lakhat annyira nagyon messze, ha a kávézóba is összefutottak, szóval, ha a külvárosból is jön, akkor maximum húsz perc és itt van vagy huszonöt. De lehet, hogy annyi ideje nincs és valamilyen módon muszáj lesz feltartania a fickót, főleg, hogy bejutott az irodába. A terve a következő volt: amint úgy látja, hogy már szinte kész van odabent, akkor kisurran, és huzatnak álcázva bezárja az ajtót, amit majd még plusz percbe fog telni neki kinyitnia. És ha még mindig nincs itt senki, akkor személyesen fog elé állni és szóvá tartani.
Guggolva közelebb kúszott az irodához és megnézte mit csinál az újságíró, aki nem sokára ex-újságíró lesz. Egyenlőre csak nyitogatta a fiókokat és belenézett a mappákba, hogy hol lehet, de alig fél perc keresgélés után megtalálta, amit keresett. Nem volt valami vastag, de ahelyett, hogy lefényképezte volna simán, ahol természetesen az aláírások is látszottak, ismét beszkennelte, majd kinyomtatta Őket. Még kicsit szerencsétlenkedett is vele az elején, de aztán rá érzett. Amikor Emese látta, hogy végez, akkor gyorsan az ajtó felé kezdett araszolni, hogy miközben Andor eltüntesse, nyomait Ő kiérjen és bezárja. Kint alig tudta megtartani magát hirtelen akkor széllökést érzett, de ez még kapóra jött, hisz a hideg levegő befele is ment, amit a férfi is megérzett és ezt halk káromkodással adta Emese tudtára. A következő ilyennél a nő széllel egyszerre mozdult ás csapta be az ajtót, majd halkan rázárta, mintha csak véletlenül történt volna. Gyorsan egy kuka mögé bújt, hisz a kilincs máris lenyomódott, vagy négyszer még aztán hallatszódott, ahogy ráncigálni kezdte azt. Emese arcán önelégült mosoly jelent meg, majd mutató ujjával feljebb csúsztatta orrán a megszokott mozdulattal. Azonban öröme nem tartott sokáig, hisz rettentően fázott, és a fogai összekoccantak, és már az se segített rajta, hogy megpróbálta összeszorítani az álkapcsát. Megnézte a telefonját: lassan már meg volt, hogy tízperce hívta. Andor hihetetlenül szerencsétlen volt és lassú, ez volt az egyetlen mázlija. Azonban úgy látszott, kezdett belejönni a zár feltörésbe, hisz most alig pár másodperc alatt sikerült neki és az ajtó már nyílt is. Emese egy fenében szitok szóval együtt kilépett a férfi elé, hogy útját állja. Andor hirtelen állt meg, majdhogynem hátraesett a kavicsos utón, amikor meglátta a vele szemen lévő hölgyet. Azonban ijedt arca gúnyossá vált, amikor felismerte az újságírónőt.
- Emese... - szűrte fogai között, majd zsebében kezdett el turkálni, de bármit is vett a jobb kezébe azonnal a háta mögé rakta és a nő csak egy pillanatra látta, hogy megcsillan benne valami. Bal kezében voltak a papírok, de már körbe is nézett, hogy hova tehetné le, ha arra esne a sor, hogy hadakoznia kéne. Persze nem aggódott e miatt, hisz erő fölényben volt, és csak nőstény állt előtte, semmivel se lenne jobb nála, akár puszta kézzel is áttörné az egy személyes hadseregét.
- Gondolhattam volna, hogy lopáshoz folyamodsz. – ütögette meg mutatóujjával csücsörítő ajkait és kicsit félrebillentette fejét.
- Nem nagyon hagytál más választást, szinte még a sajtó se nyúlhat az ügyhöz, mert te remekül elintézted. – kendőt már levette az arca elől és kapucniját is hátratolta, így a patkányhoz hasonlító képe újra tökéletesen látszódott.
- Legális utón. – tette hozzá. – De egy jó tanács – kezét közbe a mondandójának megfelelően mozgatta, hogy lazábbnak tűnjön. – ha legközelebb be akarsz törni valahova, először gyakorolod azt, hogy hogyan kell feltörni egy zárat, mert az a szerencsétlenkedés, amit itt levágtál az kifejezetten kínos volt. Már komolyan azon voltam, hogy segítek neked.
- Az ajtót is te zártad be ugye? Nagyképű csitri. – Emese csak ezért nem húzta fel magát ezen látványosan, mert tudta, hogy a másiknál fegyver lehet és, ha valami olyat szól vissza, akkor simán neki mehet. Éjszaka van, legalább tizenöt perc, hogy megjöjjön az a két váltás rendőr, ha Richárd nem jön. Annyi idő alatt simán el tudná tüntetni a nyomait és senki nem gyanakodna rá, hogy Ő gyilkolta meg. Szóval inkább csak hagyta hagy mondja, addig is időt nyer magának.
- Hát mit is mondhatnék? – tárta szét kezét és egy mosolyt erőltetett magára.
- És most mit akarsz csinálni? Kiveszed a kezemből? – nevetett fel eszelősen Andor, majd a karórájára pillantott. Tudta, hogy idő szűkében volt.
- Hát akár vagy csak elbeszélgettek veled egy kávé mellett, amibe mérget csöpögtetek, még nem döntöttem el. – rázta meg fejét szórakozottan kicsit megemelve vállait.
- Nagyon humoros valaki, na, húzz az utamból! – lépett egyet előrébb fenyegetően mire Emese csak kihúzta magát még jobban.
- Különben? – Oh, te jó ég Richárd! Siess már! Gondolta miközben érezte, hogy a hideg csak még jobban átjárja a testét és már szinte a fagyás szélén áll. Biztos benne, hogy van akkora szerencsétlen, hogy a hónap leghidegebb éjszakáját fogta ki.
- Chh. – csak ennyit mondott, majd megindult, hogy Emesét kikerülve elhagyja a helyszínt. Azonban a másik ezt nem így vélte, így amikor mellé érkezett megragadta a papírokat, hogy kitépi a kezéből. A rabló se volt azonban tétlen, hisz az összekapcsolt lapokat elhajította, majd Emese fejét a szomszédos ház falának vágta. A nő érezte, ahogy egy pillanatra az egész világ megfordul a tengelye körül és a belenyilalló éles fájdalmat, a mitől legszívesebben felkiáltott volna, azonban sikerült megtartania egyensúlyát. Ismét kihúzta magát és kissé kábán érezte magát és az előbb nem csak a férfi kezét érezte a fején, hanem a benntartott, kissé még langyos fémes tárgyat. Egy pillangó kés volt az. Ezúttal azonban Emese volt közelebb a lopott dokumentumokhoz, így lábával kicsit messzebb rúgta miközben összeszedte magát és védekező pozíciót vett fel és megpróbálta feleleveníteni, hogy mit is tanultak önvédelmi tanfolyamon, vagyok azon a pár alkalmon, karatén. Mondjuk, így hogy kés van a kezébe, lehet, hogy jó ötlet lenne belerúgni a fejébe. Már csak bosszúból is, vetette fel magának sorba az ötleteket. Fel tudta régebben odáig emelni a lábát, hátha megint sikerülne. Andor kezdeményezett így a tervezett szerint megpróbálta talpával hátráltatni a férfit, azonban a forgás következtében nem láthatta pontosan mit talált el, csak a fémcsörgésből sikerült következtetnie. Mire ismét szembe nézett ellenségével annak már nem volt kés a kezében. A rúgás igaz, hogy nem úgy jött össze, ahogy szerette volna, de nem baj, így legalább javultak az esélyei főleg, hogy a fegyver hozzá közel esett le. Gyorsan lehajolt érte és a jobb kezébe vette, azonban nem tetszett neki a helyzet, hogy Ő volt a zsákutca fele, vagyis nincs hova menekülnie.
- Ugyan Emese – forgatta meg a szemét a patkányképű – azt se tudod, hogy hogyan kell kezelni. Tedd le szépen, ilyen nem való kislányok kezébe. – Emese fújtatott egyet, majd bemutatott rajta pár egyszerű trükköt, amit még középiskolai végzős évében tanítottak neki, de még mindig emlékezett rá. Andor enyhén eltátotta a száját és bambán pislogott párat. – Chh. – húzta el a száját, de Emesét továbbra is lenézte és nem tekintette fenyegetésnek. Ahogy megindult a nő felé az megemelte a kést és megpróbált vágást ejteni rajta, de sikertelenül járt, mert fél úton megfogta a csuklóját és egy gyors mozdulattal a falnak vágta kéz fejét hátha kiejti a kis eszközt, azonban kitartó volt. Csak jó pár erős csapás után engedte ki kezei közül a pillangókést egy halk szisszenéssel kisérve. A férfi azt gondolhatta, hogy Emese, majd megint a fegyver után nyúl azonban neki teljesen más tervei voltak. Nagy fájdalmak árán ökölbe szorította kezét és minden erejét beleadva bevert neki egyet, méghozzá egyenesen a hosszúkás orrára célozva. Érezte, ahogy keze alatt nagyot roppan és Andor a fájó részre tapasztja egyik kezét, miközben Emese a másik oldalára pattog, hogy legyen útja menekülni és pár lépést hátrált is. A feje lüktetett és a csuklójáról nem is beszélve, de legalább sikerült eltörnie a patkányképű orrát, amiből csepegett a vér. Andor ismét támadott volna azonban szemei kikerekedtek és földbe gyökerezett a lába.
- Dobja el a kést, majd rúgja ide és térdeljen le! – a határozott és ellentmondást nem tűrő férfias hangot meghalva a fiatalnő azonnal elmosolyodott és kissé megnyugodva kifújta a levegőt. Hátrálni kezdett le sem vette a szemét a nem sokára börtöntöltelékről, amíg meg nem érzett egy másik test melegét ekkor elfordult egy kicsit Richárd lövészállásban állt és pisztolyával egyenesen Andor lelketlen szívére célzott. – Most! – sietette, majd csak ekkor nézett maga mellé és kicsit hosszabban behunyta a szemét ezzel megérdeklődve, hogy jól van e, erre Emese aprót biccentett, miközben a kés már feléjük csúszott.
Miközben Richárd megbilincselte a tagot, addig az ifjúnő a papírok felé vette az irányt, hogy ha már így alakult hátha bele tud nézni. Azonban mielőtt a fedőlapot felhajthatta volna a tiszt kitépte a kezéből és rosszalló pillantásokat vetett rá.
- Most mi van? – tárta szét a kezét, bár közben megszisszent. – Egy próbát megért. – tette hozzá, miközben óvatosan megsimogatta a csuklóját. Ahogy az adrenalin már nem tengett túl a szervezetébe, és kezdet lecsillapodni akkor érezte meg igazán mennyire is fázott.
- Gyere. – csak ennyit mondott Richárd.
- Chh, persze hogy nem egyedül voltál! Segítséget hívtál azonnal a kis rendőrbarátodtól pont, úgy ahogy Anyucival is tetted, mert egyedül semmire se vagy képes. – köpött egy véreset Andor Emese lábai elé, aki nagyot nyelt, azonban máshogy nem mutatkozott rajta a sértettség, se semmi más. Richárd azonban nem tűrte ennyivel és a következő pillanatban a patkányképű feje a falnak csattant és még a zsaru keze is ott tartotta.
- Hüpsz, bocs. – rántott egyet rajta, hogy ismét haladásra bírta. – Megcsúsztam. – Emese halványan elmosolyodott és egy kicsit lemaradt, hogy megnézze a csuklóját. Enyhén be volt lilulva és csak onnan tudhatta, hogy nem tört el, mert tudta mozgatni.
- Idefigyelj. – suttogta Richárd Andor füleibe, hogy csak Ő hallja. – Lehet, hogy a hölgy eltörte az orrodat, de ha még egyszer bántani merészeled, én nem egyszerűen csak eltöröm, hanem letépem és feldugom neked. Jó mélyre. – morogta oda végén, majd ahogy kiértek a kis sikátorból a váltók is megérkeztek. Akik teljesen meglepetten néztek a három emberre. Richárdra, akinek a lábát pizsama nadrágja fedte, az edző cuccban lévő Emesére, aki teljesen le volt amortizálódva és kócos haja nem fedte a fején lévő sérülést és végül az eltört orrú, bilincsbe lévő újságíróra, akinek szintén sérülés ékeskedett az arcán.
- Mi történt? – tárta szét a kezét az egyik pocakosabb úriember.
- Ezt én is tudni akarom! – ripakodott rájuk azonnal Richárd, majd szinte oda lökte Andort eléjük. – Zárjátok be. Mindjárt megyek. – hangja a szokottnál is mélyebben csengett, és szemébe eddig még nem látott düh csillogott. A többieknek talán már ismerős lehetett ezért inkább nem szóltak semmit és tették, amit parancsolt neki.
- Hmm. – bólogatott elismerően Emese miközben megint elkezdte a csuklóját tanulmányozni.
- Jól vagy? – állt meg előtte a rendőr, akire fel kellet néznie. – Te jó ég! Te vacogsz! – nézett végig rajta, majd azonnal lekapta magáról a bundás kabátot és a nőre terítette. Richárd kabátja alatt csak egy félig felcipzárazott pulóver volt. Ahogy Emese végignézett rajta, és egy pillanatig megengedte magának, hogy legeltesse szemeit a kidolgozott felsőtesten, azonban végül a nadrágjánál állapodott meg a tekintete.
- Cuki a pizsi nacid. – mellé még kacsintott is egyet, miközben Richárd felhúzta a cipzárját.
- Szívesen! – forgatta meg a szemeit mosolyogva, majd hunyorogva a nő homlokát kezdte el tanulmányozni. Emese e közben elkezdte felvenni a kabátot, azonban a csuklója miatt ez eléggé nehézkesen ment. Richárd nem szólalt meg, nem mozdult csak árgus szemekkel végig nézte az elhúzódott procedúrát. – Mi van a csuklóddal? – bökött fejével a fiatal hölgy jobb keze fele.
- Semmi komoly. – rántotta meg lazán vállát.
- Mutasd. – Emese erre megrázta a fejét. – Ha nem vethetek rá egy pillantást, akkor saját kezűleg fogom felhúzni a kabátujját. – Az újságíró elhúzta a száját és óvatosan feltűrte a ruhát, majd lassan a férfi felé nyújtotta a karját, aki úgy ért hozzá, mintha csak a legdrágább porcelánból volna.
- Szerintem ez zúzódás. – jelentette ki az egyik, a műszakból késő rendőr.
- Ha nem mondod, nem jövök rá! – szűrte fogai között és idegesen nézett a másikra, királykék szemei szinte szikrákat szórtak a benne tomboló dühtől és idegtől. Bár mennyire is volt mérges és tudott volna beverni egyet a munkatársának vagy épp a cellában ülő Andornak, Emeséhez még is finoman ért.
- Nyugi! – emelte meg kezeit a másik zsaru és hátrált pár lépést. Richárd már lépett volna előre, de a nő, bal kezével mellkasára simított.
- Nem az Ő hibája, átverték. – minden erejét össze kellet szednie, hogy hangja ne remegjen meg.
- De ennek te szívtad meg a levét. – hajolt kicsit lejjebb, hogy csak Emese hallja mit mond.
- De jól vagyok. – igazából hazudott, mert bármennyire játszotta a kemény csajt megrémült. Amikor a feje a falnak koppant, amikor olyan közel volt hozzá a kés, vagy amikor kezét zúzta. Nem veszthette el a fejét, de attól még félt, és nem is kicsit.
- Megsérültél. – hangja most már lágyabban csengett, miközben a tincset- mi a sebét takarta- a lány füle mögé tűrte. – Beviszlek a sürgősségire, hogy megvizsgáljanak és kapj valamit a kezedre. – ellenkezett volna, ám belátta, hogy ezúttal felesleges.
- Nem kéne jelentést írnotok? Meg kikérdezni engem? – le sem bírta venni Richárd szemeiről a tekintetét.
- Ráér holnap. – mosolyodott el lágyan, miközben a tenyere még mindig nem vette el a lány arcáról.
- Biztos? – kérdezett vissza, miközben kicsit félrebillentette a fejét a kéz irányában.
- Igen, biztos. – bólintott egyet.
- Elmegyek mosdóba. – fordult sarkon a nő mielőtt még végleg elveszik a királykék íriszekbe, vagy még mielőtt kicsordul az első könnycseppje. Nem csak a hidegtől remegett odakint, amikor neki adta a kabátját, hanem a benne tomboló elfojtott érzelmektől, a rettegéstől, ami mintha egész testét körülölelte volna. Bal kezével a mosdókagylóra támaszkodott és végig nézett magán. Az hagyján, hogy odaszáradt vér volt az arcán, de még a fal magát az arcát is felhorzsolta és piszkos volt. Nézhetne ki rosszabbul is –állapította meg a saját maga nyugtatására. A sírástól bevörösödött szemeit hosszan behunyta és hagyta a sósvíz végig folyjék az orcáján, majd nagy levegőt vett és újra a tükörképére nézett. Finoman megmosta az arcát és egy halvány mosolyt erőltet arcára miközben beletúrt a hajába. Még egyszer megtörölgette a szemét, majd hátra dobva frizuráját kihúzta magát és büszke léptekkel indult ki. Tudva, hogy holnap ismét be kell jönnie, már tervezte, hogy mit vág majd Andor fejéhez. Vele nem bánhatnak csak így el! Térdei még mindig remegtek egy kicsit, de végül is csak a kocsiig kellet elmennie. És áldotta magát, amiért nem vett át edzés után egy magas sarkút, mert akkor biztos nem tudna most magától járni. Amint kilépett mindenki rá szegezte a tekintetét, de erre Ő már rá se hederített, egyenesen Richárd felé vette az irányt.
Aki lassan végig nézett rajta és arcán állapodott meg szemeivel, amin a sírás apró jelei mutatkoztak. Senki más nem vette észre, csak Ő, de ennek ellenére inkább nem jegyezte meg.
- Azt hittem már lehúztad magad. – a biztonság kedvéért azért még megnézte, hogy nincs e semmi komolyabb baja, a kis lábremegésen kívül. Tudott egyenesen menni, de még ki is húzta magát. Őszintén szólva csodálta Őt. Bátor volt és kitartó és hihetetlenül erős, talán a legerősebb nő, akit valaha is ismert és ismerni fog.
- Ha nem fúttja jobb mosdókra, akkor ne csodálkozz, ha valakivel megtörténik. – Richárd csak elvigyorodott és örömmel konstatálta magában, hogy Emesének semmi baja nincs. Akkor kezdene aggódni, ha nem szólt volna vissza.
- Na, bumm. – nézett fel csak egy pillanatra az egyik férfi a papírokból.
- Inkább nyomás a kocsiba. – forgatta meg Richárd szórakozottan a szemét, de szinte egy pillanatra se vette le a tekintetét Emeséről, mert félt, hogy összeesik. Szinte retteget a gondolattól, hogy valami súlyosabb sérülése is lett a felszín alatt. Csak érjenek már az orvoshoz, ahol el tudják látni.
A megszokott módón kinyitotta neki az ajtót, amit Emese egy apró biccentéssel hálált meg és felvette az eddig zsebébe lapuló szemüvegét. Még az első ütésnél leesett az arcáról, de szerencséjére semmi feltűnő baja nem lett. Beszállt az autóba és várta, hogy Richárd becsukja mögötte az ajtót, azonban nem így történt, hanem már húzta volna az övet, hogy becsatolja a nőt.
- Mit csinálsz? – fogta meg az övet Emese közvetlenül mellette ott, ahol Richárd keze is volt.
- Bekötlek. – adta meg az egyszerű választ, miközben orruk szinte már összeért, ahogy behajolt.
- Betudom magamat is. – vonta fel egyik szemöldökét a nő, és ezt bebizonyítva meg is csinálta. Csak pislogni tudott, miközben a tiszt körbe kocogta a járműt, hogy Ő is beszálljon.
Gyereknek nézhette, vagy ennyire bénának balkézzel? Aggódna érte? Egyszerűen olyan hirtelen jött ez a gesztus, hogy nem tudott vele mit kezdeni.
Az út, alig első egy perce telt némacsöndben, amíg Richárd meg nem törte azt.
- Egyébként, pontosan mi és hogy történt? – Emesének a feje eddig az ablaknak volt döntve és az eseményeken járt a feje, vagy épp próbálta nem csukva tartani a szemét, most azonban a mellette ülőre nézett.
- Edzeni voltam, elindultam haza, de láttam egy ismerős alakot, aki gyanúsan a kapitányság felé ment – kis szünetet tartott – ezért követtem. – pillantott félre.
- Miért éreztél te késztetést arra, hogy ki tudja, meddig koslass egy kétes alak után? – kapta rá a tekintetét, majd vissza az útra.
- Meg láttam, hogy a rendőröket lefoglalták, és mondom, hogy bűzlött nekem a dolog! – morogta, miközben megsimogatta fájó csuklóját, de gyorsan meg is bánta, mert fájdalom hasított belé.
- Oké, folytasd. Aztán? – vett egy mély levegőt és a visszapillantóra tekintett.
- Igazam lett és a rendőrégre ment. Aztán aki eddig ott volt neki haza kellet mennie, mert beteg a kisgyermeke. Én megértettem, én is a családot választottam volna, ezért inkább nem mentem utána, és nem állítottam meg, hanem... - helyette Richárd fejezte be.
- Hanem hívtál engem. – bólogatott miközben összerakta a dolgokat.
- És e mellet azzal is számoltam, hogy mennyi idő, míg a váltás megérkezik, és azzal, hogy mi van, ha a külvárosban laksz.
- Ott lakok. – lepődött meg, hisz még ezt is végig gondolta.
- Ahhoz képest tényleg gyorsan odaértél. – elmosolyodott, ahogy újra szemet ütött neki a pizsama nadrág.
- Hát, amint láthatod, öltözködéssel se húztam az időt. – egy pillanatra elgondolkodott. – De honnan voltál benne biztos, hogy megyek?
- Igazából nem voltam. – Rántotta meg a vállát. - Ezért volt még mindig tervbe, hogy a váltásig húzom ki. De szerencsére Andor nagyon szerencsétlen volt a zár nyitásba, meg a helyett, hogy lefényképezte volna másolatot csinált belőle. – forgatta meg a szemét az amatőrségen.
- Rendben, akkor legközelebb, ha információ tűnik el, vagy egy tökéletes lopás történik, akkor tudom, hogy te voltál az. – kuncogott fel halkan, majd megrázta a fejét.
- Már azon volta, hogy megszánom és megmutatom, hogy hogy kell! – dobta hátra balkezével a haját.
- Chh, persze! – forgatta szemét. – Hol tanultál meg zárat feltörni egyébként?
- Az egyetem sok mindenre megtanított. – rántotta meg a vállát lazán.
- Remek, és hol tanultad meg azt, hogy egyszerűen csak egy nálad kétszer magasabb fickó elé kiállsz, vagy lebuktál?
- Dehogy buktam! – háborodott fel. – Egyszerűen csak nem hagyhattam, hogy meglógjon azokkal az iratokkal!
- De te is belenéztél volna, ha nem kapom ki a kezedből. Mi a különbség? – sandított Emesére és várta, hogy bosszús lesz, azonban a várt hatás elmaradt. Csak féloldalasan elmosolyodott és annyit mondott:
- Lopni és élni egy adódó lehetőséggel két különböző dolog. – Richárd enyhén eltátotta a száját, majd már nem szólalt meg. Már nem tudott mit mondani erre.
Az út további részén csak próbálta ébren tartani Emesét, hogy legalább a korházig bírja ki ébren. Szörnyen elfáradhatott, és azzal is tisztában van, mikor egy hirtelen jött adrenalin löket elmúlik. Valószínűleg minden vágya az lehetett, hogy haza érjen és végre kipihenhesse magát.
- És mit csináltál az edzőterembe? – kérdezte, amikor látta, hogy egyre hosszabbakat pislog.
- Futottam. – látszott Emesén, hogy alig bírta visszatartani a nevetést, és csak ezért nem ment jobban bele, mert végre leparkolhattak és bemehettek az épületbe. Bár azért még maradt benne egy apró kíváncsiság, hogy a nő miért mosolyodott el a kérdéstől.
- Segítsek? – sietett át ismét a kocsi túloldalára, azonban Emese ezúttal megelőzte és kiszállt a járműből.
- Richárd! Mondom, hogy jól vagyok, csak a kezem fáj. – forgatta meg a szemét, mint akit szörnyen zavar ez a túlzott gondoskodás. Azonban nem így volt, sőt kifejezetten élvezte, hogy ennyire törődik vele, de hát nem hazudtolhatta meg önmagát, inkább az ellenkezőjére adott jeleket.
Kezei fáztak, de nem merte zsebre rakni jobb kezét, ahhoz túlzottan fájt neki, így inkább a másikkal tartotta a mellkasa előtt. Az ajtó magától nyílt, szóval ezúttal a tisztnek semmi dolga nem akadt, csak kihúzva, akár egy őr sétált az újságíró mellett.
- Bejelentkezek, te addig ülj le valahova. – simogatta meg kicsit a nő hátát, aki ismét csak ellenkezni akart, de mire csak kinyithatta volna a száját a rendőr már intézkedett. Itt tudják, hogy az igazságügybe dolgozik, szóval, hogy ha nincs súlyos eset, akár még előbb is bekerülhetnek. Alig bírta visszatartani a remegését, és nem csak azért, mert fázott abba a vékony pizsama nadrágba. Még mindig dühöngőt belül. Mérges volt magára, mert nem ért oda időbe, mérges volt a munkatársaira, mert így alakult a helyzet, mérges volt Andorra, mert ezt merte tenni és végül mérges volt Emesére. Olyan hihetetlenül meggondolatlan volt, de egyben bátor is. Hátra pillantott a didergő fiatalra, majd a pult mögötti nőre mosolygott.
Emese nem értette mi van vele, egyszerűen alig bírta nyitva tartani a szemét, bár korán kelt és későre is járt az idő. Volt mikor egész éjszakákon keresztül írta a cikkeit. Bár lehet a fáradsága nem csak ennek tehető be, inkább annak, hogy mennyi minden történt egyetlen nap alatt. Állandóan látja a posztokat, hogy 24 órába mennyi minden lehet benne, egészen eddig inkább kevésnek tűnt neki. Nagyot sóhajtott és hátradöntötte a fejét miközben Richárd helyet foglalt mellette.
- Ne hajtsd így hátra a fejed. – Emese bosszúsan nézett rá, de azért felemelte.
- És mégis miért ne? – nézett rá szúrós tekintettel, azt inkább nem rakta hozzá, hogy nem bírja tartani.
- Mert még nézni is rossz. – A nő megforgatta a szemeit és az ellenkező irányba kezdett el bámulni. Szemüvegét levette és óvatosan a férfi kabátjának zsebébe csúsztatta. Richárd ajkaira harapott, majd Emese felé nyújtotta kezeit és óvatosan rásimított arcának sértetlen felére és elkezdte válla felé húzni lassan, hogy arra dőljön. Az újságíró nem ellenkezett, sőt még kényelembe is helyezte magát rajta. A tiszt halványan elmosolyodott és élvezte az első nyugodt közös pillanatukat.
- Ha zsírosabb lennél, jobb lenne. – bökte oda, mire Richárdnak csak komoly erőfeszítések árán sikerült megőrizni a hidegvérét és nem hangosan felröhögni. Az egyébként néma csend uralta váróba nem akarta felhívni magukra a figyelmet és Emese is rajta pihent.
- Bocs, hogy ilyen kidolgozott testem van.
- Chh – kuncogott fel halkon és már mondta volna a következő megjegyzést azonban az ajtó nyílt és szólították. Felkászálódott és hátra dobva kissé összecsomósodott haját megindult az orvos felé.
Richárd e közben megnézte az időt, vagy százszor, malmozott a kezével, járkált, aztán megint leült. Letöltött valami játékot is, de azt se bírta tovább játszani az első két pályán túl, így le is törölte. Ölébe rakta kezeit, majd hátra döntötte a fejét és a plafon kezdte el bámulni, miközben újra végig játszotta a fejébe, amit Emese mondott és ezen addig-addig gondolkozott, ameddig úgy nem döntött, hogy lecsukatja Andort. Nem gyógyul be nyolc napon túl Emese sérülése, információkat is lopott, bár a legjobb talán a gyilkossági kísérlet lenne. Határozottan. Hümmögött is egyet miközben az ajtó nyílt. Olyan hirtelen pattant fel és dobta előre a fejét, hogy megszédült és még a nyaka is megfájdult. Hatalmas léptekkel sietett a nő elé, aki még megállt kicsit az ajtóba és valamit mosolyogva mondott a doktornak, aki kijött, hogy behívja a következőt.
- Minden rendben akkor? – Emesétől kérdezte, de helyette a nála alig pár évvel idősebb férfi válaszolt.
- Nagyon szívós a barátnője, csak egy kis zúzódás a kezén, de egyébként jól van. De ne hagyja mostanában edzeni, menni inkább. – Bár az orvos több mindent is elmondott egyetlen szó maradt meg mindkettőnek, ami ellen tiltakozni is kezdtek.
- Nem járunk. – mondtam teljesen egyszerre.
- Oh. – vakarta meg zavartan a tarkóját. – Pedig a nővérek elmondásából teljesen úgy tűnt bocsánat. Akkor még is milyen kapcsolatban vannak?
- Munkatársi. - felelte Emese, ezzel egyidejűleg pedig Richárd egy másik választ adott.
- Baráti. – Egymást meghallva kijavították magukat, így az idegent csak még jobban összekuszálták egy pillanatra, azonban gyorsan felmérte a helyzetet és elmosolyodott.
- Remélem a viszont nem látásra. – intett, majd egy sebesülttel bement a rendelőbe.
- Kaptam szorító kötést. – bökte ki végül Emese az autó felé tartva.
- Fejed? – nyitotta ki előtte az anyósülés ajtaját.
- Csak felszíni, és arcomon lévő horzsolások se vészesek. – legyintett kissé zavartan, majd hátra túrta volna haját, azonban ujjai csakhamar apró csomókba ütköztek, így fel is hagyott ezzel.
A visszafele út csendesen telt. Richárd az útra koncentrált, miközben Emese a fejét az ablaknak döntve nézelődött egy darabig, az egyik pirosnál szólalt csak meg a férfi.
- Ha nem gond előbb beugrunk hozzám, csak mert elfelejtettem bezárni az ajtót. – a visszapillantóba nézett, majd megint maga elé, válasz azonban nem érkezett. Hümmögött is egyet, de semmi reakció, így maga mellé pillantott. Az újságírónő nyugodtan aludt. Richárd ismét csak elmosolyodott és a saját háza felé vette az irányt. – Hallgatás beleegyezés. – rántotta meg a vállát.

A kocsiban nem hagyhatja, - tűnődött magában,- de fel se viheti, majd hozhatja újra le. A végső megoldásra, pedig azt találta ki, hogy a nő ezúttal nála fog aludni. Így hát kikötötte, és óvatosan keze közé vette a lányt. Olyan gyönyörűnek találta, így sérülten és kissé leamortizálódva is. Őszintén szólva büszkeséget érzett, hogy ismerheti. Kicsit szenvedett az ajtónyitással, azonban sikerült nem felébreszteni a nyugodtan alvót. A saját szobájába vitte és lassan lerakta, de még is se keltette fel, csak morgott egyet és az oldalára fordult... még közelebb a férfihez. Alig fél centi választotta el a nő halovány rózsaszín ajkaitól.Nagyon nyelt, majd hirtelen elfordult és megnézte a telefonjára érkező üzenetet és szemei kikerekedtek. Valaki átveszi az ügyet, de attól még Richárd benne lehet. A vezeték neve nagyon ismerős volt a fickónak, de nem tudta honnan, és hirtelen rossz érzés kerítette hatalmába. A mostaninál rosszabb nem lehet –nyugtatta magát, majd betakarta Emesét és az öccse szobája felé vette az irányt, hogy a mai éjszakát ott töltse

Sziasztok, ^^ remélem tetszett a rész, ha így van vote és ha bármi mondani valód van nyugodtan írd le kommentbe, vagy privátba, esetleg instán! :3

És sikeres új évet kívánok mindenkinek!