A vérszívó nyomában

3.fejezet - Csak a munka 2/1

- Kapaszkodjon! – rántotta oldalra a kormányt Richárd, hogy a gyors hajtó után eredhessen. Emese egy apró sikoly kíséretébe megkapaszkodott, miközben a mellette ülő férfi benyomta a szirénát, mire a többi vezető utat engedett neki. A rendőr arcán kissé gonoszkás vigyor jelent meg.
Az üldözött mikor észrevette, hogy Ők követik félre húzódott a három sávos autópályán, de Richárd a biztonság kedvéért inkább elé parkolt le, nehogy kedve szottyanjon megszökni. A világítást és a hangot leállította, majd a felszerelt kamerát a megfelelő irányba fordította.
- Te örült vagy! – vette szaporán a levegőt Emese, miközben még mindig remegő lábakkal kikötötte magát és kiszállt a kocsiból.
- Dehogy! – legyintett, ahogy a másik jármű felé sietett. – Csak szeretem a munkám! – rántotta meg a vállát szórakozottan, majd lehajolt egy komolyabb arcot felvéve és megkopogtatta az üveget. Szépen lassan a bennülő lehúzta, mire nemhogy Richárd, de a pár méterrel arrébb álló Emese orrát is megcsapta az alkoholtól bűzlő fazon erős szaga.
- Te jó ég! – fogta be az orrát és benézett, hogy ki is a vezető. Nem lehet idősebb náluk, de hogy pia bőven van a fejébe az biztos.
- Ki a kocsiból! – mondta határozottan Richárd és, hogy a saját helyzetét is megkönnyítse, az ajtót is kinyitotta. Az idegen elsepert egy szökésbarna tincset szeme elől, majd, mint egy eszelős felröhögött. – Jogosítványt és személyit! És maga is szálljon ki! – ütött egyet tenyerével a kocsit tetejére, mire az anyós ülésen ülő fiú is kikászolódott, akinek pólóján rókázás eredménye látszott egy folton.
- Oh, te jó ég. – fogta szája elé kezét Emese, miközben Richárd is egy pillanatra elfintorodott.
- Szog.. – kezdett el valami mondani, de végül a fejébe lévő alkohol miatt abbahagyta – Szong – próbálkozott a továbbiakba – Szhon.
- Szonda? – segítette ki végül Emese, aki csak hosszas töprengés után jött rá mit is akar mondani az úriember.
- Jah! Az! – röhögött fel ismét.
- Arra nincs szükség, egyértelmű lenne az eredmény. – forgatta meg szemeit, majd kivette a másik kezéből az igazolványokat. – Szóval Szabolcs. Azt hiszem, elköszönhet a jogosítványától. – fordította meg a fickót és hátra szorította a kezét, hogy bilincsbe rakhassa. – Most, pedig beviszem az őrsre.
- Jog – csuklott egyet félbeszakítva saját magát – omban áll hallgatni! – üvöltött fel és az eget kezdte el pásztázni. Miközben Richárd a rendőrautó hátulja felé vitte a másik, a fiatalabb tag úgy döntött, hogy futásnak ered és egyenesen Emese előtt. Egy hirtelen ötlettől vezérelve a lány kinyújtotta a lábát, ezzel elgáncsolva és elérve azt, hogy előtte elcsattanjon az aszfalton.
- Mit tettem? – lépett egyet hátra ijedten, mire Richárd ajkai felfele görbültek.
- Szép! – Majd Szabolcs fejére rakta a tenyerét és benyomta az ülésre vigyázva a fejére és még az övet is bekötötte. – Ezért járunk általában ketten vagy kutyával. – tépte fel a földről az elfekvőt, aki fiatalkorúnak tűnt még.
- Neked miért nincs társad? – döntötte kicsit oldalra a fejét, majd mutató ujjával feljebb tolta szemüvegét.
- Jobban szeretek egyedül dolgozni. – vonta meg a vállát.
- És a kutya? – faggatta tovább miközben elhelyezkedett az anyósülésen.
- Volt. – Emese kikerekedett szemekkel nézett Richárd felé. – Ne nézz ilyen ijedten. – Húzta lágy mosolyra ajkait a férfi. – Otthon van. Megsérült egy bevetésen és maradandó, így nem engedik terepre. És tudod, bármennyire is okos egy német juhász, az irodába nem rendelhetik, hogy intézze a papírmunkát. – húzta el a száját, mintha komolyan arra számított volna, hogy Nellit egy székbe ültetik és tollat nyomnak a mancsába.
- Mi a neve? – tudakolta tovább miközben Richárd beindította a kocsit, hogy bevigye az őrsre a két fiatalt. Ezúttal sokkal lassabban és óvatosabban vezetett, talán attól félt, hogy takaríthatja a hátsó részét a járműnek.
- Nelli. – Emese látta, ahogy Richárd arca teljesen ellágyul, ahogy kiejti ezt a nevet.
- Egy valamit viszont nem értek. – vette elő telefonját. – Ha ennyire szereted játszani a magányos farkast, akkor miért egyeztél bele, hogy a nyakadba varrjanak? – Talán természetéből adódó a kíváncsisága vagy a sokévnyi újságírás nevelte belé a folytonos kérdezgetést, de akkor is érdekelte a válasz.
- Okos vagy Te. Nem jöttél rá magadtól? – vonta fel egyik szemöldökét, majd mikor a nő szemébe látta, ahogy megcsillan benne az értetlenség, csak ajkait mosolyra vonta. A visszapillantóba nézett, majd újra az útra. – Hisz te érted el, hogy az ügyön legyek. Te játszottad így a kártyáidat. A kérdés inkább az miért engem választottál? – sandított az anyósülés felé, hogy láthassa, mit reagál erre Emese.
- Mert veled már összefutotta és olyan fazonnak néztelek, aki benne van. – rántotta meg a vállát, miközben fel se nézett a képernyőről.
- Fazonnak? – akadt meg egy kicsit a megnevezésén, de végül csak megrázta a fejét. – Milyennek tűntem?
- Nem törődőmnek. - vonta meg unottan a vállát a lány, de Ő is oda pillantott vezető ülésre, hogy milyen arcot is vág a rendőr.
- Héj. – egy pillanatra megakadt. – Ez most rossz vagy jó? – gondolkodott el miközben bekanyarodott az őrs utcájába.
- Jól jöttél nekem. – félmosoly kúszott arcára miközben visszacsúsztatta táskájába a kütyüjét.
- Oh! – nyíltak szét lágyan a férfi ajkai. – Szóval felhasználtál, hogy elérd, amit akarsz? – fordult felé miután egy könnyed mozdulattal beparkolt és behúzta a kézi féket is.
- Így is mondhatjuk. – most már Emese is Richárd felé fordította a fejét.
- És pontosan mi is a cél? – dugta közelebb fejét, miközben csak is egymás szemébe bámultak.
- Hát nem egyértelmű? – rándult meg a nő szemöldöke, de amikor kiolvasta a férfi pillantásából a választ arcát még közelebb rakta a másikéhoz. – A címlap. – válaszolta úgy, hogy az orruk szinte már összeért. Ambíció csillogott Emese szemeibe, és Richárd úgy érezte, mintha a lány ajkai közül még mindig a reggeli latte illata kúszna ki. Nagyot nyelt mikor az egyik utas hátul horkantott egyet. – Utána meg nem lesznek határaim. – távolodott el Emese, miközben kikötötte magát. Richárd egy pillanatra behunyta a szemét.
- Eltökélt egy nő vagy. – csapta be az ajtót szórakozottan.
- Ez a te szádból miért nem hangzik dicséretnek? – csúsztatta feljebb orrán szemüvegét, majd ahogy lépett volna bokája egy pillanatra félre csúszott, de mielőtt még eleshetett volna megtámaszkodott a kocsiba. Gyorsan a férfi felé nézett, hogy észrevette-e az apró bukdácsolást, azonban ennek semmi jelét nem mutatta csupán csak a huncut csillogás a szemébe.
- Fogalmam sincs. – rántotta meg a vállát és kiszedte az ürgét az ülésről, majd a másik felé nézett. Emese karba tette a kezét és várta, hogy segítségért forduljon felé, azonban nem így történt. Richárdnak sikerült egyedül kiszednie mind a kettőt és a rendőrség felé vennie az irányt.
- Tényleg kéne neked egy társ. – bólogatott a lány,
- Egyedül is megy! – fordult hátra idegesen a nő felé. – Nem kértem tőled se segítséget! Megy egyedül!
- Ha férfi lennék meg kértél volna? – Ekkor a tiszt meg akadt egy pillanatra.
- Talán, de most nem a nemekről van szó. – rázta meg értetlenül a fejét.
- Te még csak egy fajta nőket ismertél ki igazán mi? Csak egy típus van meg a fejedbe. – szökdécselt mellé.
- Ezt, hogy értsem? – vonta fel egyik szemöldökét, de nem állt meg.
- Khmm. – köszörülte meg a torkát, majd feljebb tolta szemüvegét és hajához nyúlt.
- Jaj, ne! Már megint kezded? – forgatta meg a szemeit.
- Richárd. – hangját elvékonyította és pilláit kezdte el rebegtetni. – Tudok segíteni valamit? – húzódott hozzá egy kicsit közelebb és haját csavargatta.
- Te tényleg hihetetlen vagy! – igazából ismét le akarta szidni, amiért megint így kifigurázza, de nem bírta egyszerűen csak elmosolyodott.
- Nem vagyok. – két kezét hátra rakta és úgy sétált tovább. – A barátaim nagy része hasonlít hozzám.
- Mármint nagyszájúak, kotnyeleskedők és előítéletesek? – állt meg az ajtóba, mire a nő nagy mosolyra húzta a száját és kinyitotta a férfi előtt.
- Nagyszájú? Talán. – harapta be egy kicsit felső ajkát. – Bár a szókimondót jobban szeretem. Kotnyeles? Csak kíváncsi. Előítéletes? Nem, nem hinném. – Richárd meg se bírt szólalni másodpercekig csak végig gondolta a hallottakat. Annyiban igaza volt, hogy nem feltétlen ehhez a viselkedéshez volt szokva. Rendfenntartóként dolgozott, már csak ezért se mertek neki annyi minden mondani.
- Hmm. – húzta el kicsit a száját.
- Egyszerűen csak más vagyok, mint az előző szexpartnereid. – Richárd már épp ellenkezni akart, de talált egy apró kis kaput a lány szavai közt.
- Előző? – félmosolyra húzta a száját és a két gyors hajtót lepasszolta az egyik kollégájának. – Ezt most úgy mondtad, mintha Te is bele tartoznál.
- Én ugyan nem! – ellenkezett azonnal és tenyerét is megrázta maga előtt, majd hátrált egy lépést. – Veled? Soha! – fonta össze mellkasa előtt kezeit és félre pillantott.
- Pedig nem tudod, milyen jóból maradsz ki! – ingén a legfelső gombot kigombolta és közelebb lépett Emeséhez, aki szintén előrébb rakta a lábát.
- Valószínűleg semmi olyanból, amibe eddig ne lett volna részem. – kicsit félre döntötte a fejét miközben felfelé görbültek ajkai, majd ahogy gyorsan irányt váltott haja megcsapta Richárd arcát. Hosszan ki fújta a levegőt a férfi, majd felegyenesedett és a falnak támaszkodott.
- Azért gondolkodsz így rólam, mert helyesnek tartasz! – kiáltotta utána, mire mindenki Őket kezdte el vizslatni.
Richárdot mindenki ismeri, ha más nem a hírét és ez érdekesnek ígérkezett.
- Vagy azért, mert Te úgy vélekedsz magadról, mint jó képű pasi. – tolta feljebb szemüvegét mutatóujjával.
- Nem én. A sok csaj. – félmosoly telepedett arcára és kihívóan nézett a lányra.
- Oh, Richárd. – Lépkedett hozzá közelebb, majd lassú mozdulatokkal körbe járta, mintha csak egy ragadozó kerítené be zsákmányát. Richárd volt az elkapandó vad, és a legmeglepőbb benne az volt, hogy nem zavarta, sőt talán egy kicsit tetszett is neki a helyzet. – Talán a királykék szemed lenne ennek az oka? – járkált továbbra is. – Esetleg a sötét hajad? – hümmögött párat. – Vagy a testalkatod?
- Túl tökéletes lennék az ízlésednek? – Erre már több munkatársa is oda ment, hogy semmiről se maradjanak le.
- Ellenkezőleg. – mondta komoly hangon, de szeméből nem tűnt el a csintalanság. – Szerintem közel se vagy olyan eszményi. – rázta meg fejét kissé csalódott arcot vágva hozzá.
- Dehogynem. – húzta fel szemöldökét. – Kérdezz meg bárkit, akivel ágyba bújtam. – kis szünetet tartott. – Hosszú a lista. – valaki füttyentett egyet ezzel bátorítva a férfit.
- Nem hallottad még? – ajkait lefele görbítette. – Nem a mennyiség, hanem a minőség a lényeg. – kacsintott mellé, mire már huhogások is hallatszódtak. Richárd kicsit idegesen a szájára harapott, de nem húzta fel magát igazán. Meddig mehet el vajon? Feszegesse a határait? Mi lesz, ha átlép egyet?
- Akkor az se számít, ha egyszerre három volt? – Emese szemei kikerekedtek a meglepettségtől és egy kis pír is megjelent orcáján.
- Az igen! – az egyik irodai munkás egyértelműen elismerő hangja hallatszott a közelből.
Emese arcán halovány mosoly jelent meg, majd a nő elindult, de Richárd mellett megállt.
- Azért minden szerencsét kívánok neked a továbbiakba. – paskolta meg a másik vállát. – Nehogy elkapj valamit. – húzta el a száját és az ajtó felé vette az irányt. A férfit ismét sikerült lefagyasztania, mert erre nem számított, sok minden végig futott az agyán, hogy mit vág, majd vissza, na de ez nem volt köztük. Csak akkor tért ismét észhez mikor a kijárat nyikorogva nyílni kezdett.
- Héj! – rohant utána, de nem kellet, mert Emese meg állt és végül Ő is így tett. – Hova mész? – tárta szét kezét egy kicsit idegesen.
- Haza Richárd. Haza. – mondta nyugodt hangon.
- Egyedül? – kiáltott utána, azonban válasz már nem érkezett rá. Fújtatott egyet és indult is volna meg elintézni egy kis papír munkát, de valaki megállította.
- Ki volt ez a nő? Jól elintézett. – kacagott fel hangosan egy pocakos úriember kedves tekintettel. Testalkata pár évvel ezelőtt még Richárdéval vetekedett azonban elhagyta magát egy kicsit. Selymes barna haja és igéző borostyán szemei viszont megmaradtak.
- Emese, újságíró. – mondta még mindig csak maga elé bámulva, de egy sóhaj után barátjára emelte tekintetét. – És veled mi van Csanád?
- Semmi izgalmas. – legyintett. – Összekaptunk egy kicsit az asszonnyal.
- Mi miatt? – együtt folytatták útjukat.
- A gyerek vállalás kapcsán. – kezdett bele hosszú monológjába.