A vérszívó nyomában

6.fejezet - A cikk és Lukács

Egy ismerős dallam ütötte meg Emese fülét, amitől elkezdett magához térni, de a szemét még nem nyitotta ki. Csak másodpercekkel később kezdett el megfogalmazódni benne a kérdés, hogy pontosan mikor is feküdt le... és hol. Lassan felült és egy kis időbe telt, míg megszokta a félhomályt és ekkor döbbent rá igazán: nem is a saját házában van! Gyorsan lerúgta magáról a takarót és a biztonság kedvéért megnézte, hogy van e rajta ruha és hatalmas megkönnyebbülés volt számára, hogy minden textil a helyén volt, még a cipője is. Minden bizonnyal Richárdnál van, akinek nem volt szíve felkelteni... így hazavitte, mint egy kiskutyát. Megtörölgette egy kicsit a szemét hogy jobban magához térjen, majd kinyújtózott és kipattant volna az ágyból, de nem volt hova lépnie. Az ágy elég nagyméretű volt a szobához képest és tele volt szekrényekkel és könyvekkel, na meg ruhákkal. Nagy levegőt vett is inkább az ágy másik oldalán szállt le, ahol azért járhatóbb volt az út. Beletúrt a hajába mielőtt még kilépett volna az ajtón, hátha úgy emberibb külsője lesz, mert el tudta képzelni, hogy hogyan nézhet ki. Amikor kilépett Richárd már a hálószobája felé tartott, egy bögrével a kezébe, még szerencse, hogy befelé nyílik az ajtó és még nem ért olyan közel. Mindketten megálltak és csak bambán néztek egymásra, amit először Richárd tört meg azzal, hogy a nő felé nyújtotta a kávét.
- Jó reggelt. – tette hozzá.
- Jó reggelt. – vette el reggeli energia bombáját és egyből bele is kortyolt, hogy össze tudja szedni magát.
- Sietnünk kell egyébként be, mert valaki más kapja meg az ügy vezetését, de még benne vagyok. – magyarázta Richárd miközben bement az eddig elfoglalt szobájába. – Egyébként elvileg hozzám hasonló hozzáférést fog ezen túl kapni az ügyhöz. Így hálálná meg, hogy levetted rólunk a sajtó nagy részét. – nagy részét? Szaladt össze a szemöldöke, majd beugrottak neki a szabadúszók, akikkel senki sem tud semmit se kezdeni. Szerinte még saját magukat se tudják kontrolálni.
- Ezt örömmel hallom. – mosolyodott el és körbe kémlelt a házba most már kicsit jobban.
- Ja és ma még azért is be kéne jönnöd az őrsre, hogy felvegyük a tegnap estéről a vallomásod. – vakarta meg zavartan a tarkóját Richárd, mintha csak azért aggódna, felkavarja Emesét.
A nappaliba álltak, ami már önmagában se volt apró, de még nem messze látott egy félig nyitott ajtót-nem messze attól a szobától ahol aludt-, ami szintén egy hálószobát rejthetett. A konyha szinte egybe volt a nappalival, csak egy ebédlő asztal, és padló mutatta, hogy az már a ház egy másik része. Aztán a konyha menti fal mentén még valahova be lehetett menni, az minden bizonnyal a mosdó lehetett, így ki is szúrta magának.
- Persze, bemegyek és elmondok mindent. – bólogatott, de nem igazán tudott koncentrálni.
- Egyébként arra van a fürdő, ha szükséged lenne rá. – mutatott Richárd abba a bizonyos irányba, amire Emese már rá jött.
- Kösz. – rakta le a pultszerűségre útközbe.
Richárd nem nagyon volt oda az ötletért, hogy Emese addig a kapitányság közelébe is menjen, amin Andor ott van, ha még rácsok veszik is körbe, akkor sem. Szíve szerint olyan messze vinni tőle, amennyire tehetné, vagy csak szimplán lepuffantaná a férfit. Hosszan kifújta a levegőt, majd végig gondolta, hogy milyen kifogással jöhetne, ha még is a gyilkosság mellett döntene. Emese már egy jobb formában tért vissza, amivel kiszakította Richárdot az érdekes gondolat menetéből.
- Hogy van a kezed? A fejed? – lépett közelebb hozzá és a fején lévő sérülést kezdte el tanulmányozni. Nagyujjával óvatosan végig simított a heg melletti részen, vigyázva, hogy nehogy fájdalmat okozzon a másiknak.
- Hát a fejem meg van. – nézett szigorúan maga elé, mintha csak meg lenne tiltva, hogy a magával ragadó királykék szemekbe bámuljon. – A kezem még kissé fáj. – húzta el a száját és megvonta a vállát. – Rendbe jövök.
- Azt mindjárt gondoltam. – húzta félmosolyra a száját és hátra lépet egyet. – Gondolom, szeretnél hazamenni, átöltözni. Ha szeretnéd, lassan indulhatunk, csak átveszem a szolgálati ruhám, mert kivételesen haza hoztam.
- Felőlem rendben. – foglalt helyet a kávéja társaságába és próbálta magát minél gyorsabban aktivizálni, mert úgy érezte, hogy túl kedves a társával. Ekkor a két szobaajtó egyszerre nyílt ki, az egyikbe Richárd ment ki, a másikból, pedig egy szénfekete németjuhász ügetett ki, egyik lábára olykor sántítva. – Szia! – guggol le azonnal és hagyta, hogy a kutya végig szaglássza. – Te biztosan Nelli lehetsz. – simogatta meg állat buksiját, majd a füle tövét is és hátra pillantott, így tökéletes rálátása volt a nyitott hálószobára, ahol Richárd egy szál alsó nadrágba állt. Mielőtt még észrevenné, gyorsan el is kapta a tekintetét és szavait, halkan Nellihez intézte. – Nem igaz, hogy nem tudja becsukni. – Forgatta meg a szemét, de azért ismét vetett hátra egy pillantást. Hátán és karján éppen megfeszültek a dagadó izmok, ahogy egy trikóba bújtatta fejét magára húzta. Kék alsónadrágja még a kidolgozott fenekére is felhívta a figyelmet, de Emese azért magában megjegyezte, hogy az övé azért jobb. Még a lába is tiszta izom volt, de nem tűnt úgy, hogy túlzásba vette volna az edzést. Ilyen testel akár chippendale fiúnak is elmehetne, még rendőr jelmeze is van hozzá, minden bizonnyal egy vagyont keresne.
A továbbiakban leöntötte a torkán a maradék italt és a kutyát dögönyözte, aki kifejezetten élvezte a kialakult helyzetet.
- Indulhatunk! – lépett ki a férfi, már szolgálati ruhába és egy táskát dobott vállára.
- Lassabban készülődsz, mint én. – forgatta a szemét a nő, majd meg indult a kijárat felé.
- Hát azt mindjárt meglátjuk. – kacsintott rá a férfi, de mielőtt Emese kilépett volna Richárd még leakasztott egy vastag, fekete pulóvert és a nő kezébe nyomta. – Ilyen korán, azért még a kocsiba is hideg van.
Emese elhúzta a száját, de megpróbálta egyedül, legalább az egyik kezére felhúzni azonban kudarcot vallott. Hosszan kifújta a levegőt, hogy még véletlenül se húzza fel magát ilyen apróságon, azonban mielőtt újra neki futhatott volna Richárd mögé állt.
- Hagy segítsek. – tartotta neki a pulóvert egy úriemberhez méltóan.
- Köszönöm. – dünnyögte orra alatt Emese, miközben azért leműtötte magáról a hevedert, hogy a másik kezét is be tudják bújtatni. Mire a nő észbe kaphatott volna, addigra Richárd már a lábai előtte térdelt és a cipzárral bajlódott. – Ezt már megoldom egyedül is, ahogy látom, neked nem megy valami jól.
- Hát mit mondhatnék? – rántotta meg lazán a vállát. – A vetkőztetés jobban megy. – húzta kacér, félmosolyra ajkait miközben sikerült felhúzni a cipzárt. Miközben szépen lassan felegyenesedett és végig a gesztenyebarna szemekbe nézett, de miután végzett se lépett távolabb tőle. Még a kapucniját is megigazította, és ettől a gyengéd érintéstől és a férfi közelségétől Emese valami érthetetlen zavarodottságot érzett.
- Azt egyből gondoltam. – morogta a nő, majd kisebb szenvedések után sikerült visszavennie a hevedert, persze nem engedte, hogy Richárd segítsen benne. Kinyitotta magának az ajtót és a szél azonnal belekapott a hajába, amit ezúttal kevésbé élvezett. Most biztos már dideregne, de a férfi pulóvere megvédte a hidegtől.
- Jól áll neked a ruhám. – harapta be oldalt alsó ajkát, majd feltűnően végig mérte Emesét, hogy Ő is észrevegye.
- Hát persze. – forgatta a szemét a nő. – Hisz nekem minden jól áll. – rántotta meg a vállát, és hátradobva a haját a kocsi felé indult. A rendőrtiszt halkan felkacagott, ahogy bezárta az ajtót, majd az újságíró után sietett.
Természetesen most is kinyitotta előtte a kocsiajtót, de a bekötésével nem is próbálkozott, nehogy úgy leteremtse, mint múlt éjjel. Tudta, hogy hol lakik, ezért szó nélkül indította be az autót és kanyarodott ki az üres utcába, majd tért rá nem sokkal később a főútra. Emese mellette a haját próbálta igazgatni, de valahogy ma nagyon kusza volt.
- Kis boszorkány. – bökte oda Richárd, amit valahol azonnal meg is bánt, és nem mert oldalra tekinteni, inkább minden figyelmét a vezetésnek szentelte.
- Vigyázz mit mondasz, mert lehet, hogy nincs pálcám és van egy zúzott csuklom, de a másik kezem még épp. Azzal, pedig csiribú-csiribá és lesz egy törött orrod neked is! – A rendőr próbálta visszatartani a kikívánkozó nevetését és mosolyát, de azért valahol tartott attól, hogy tényleg kap egyet. Ebből a nőből lassan bármit kinézne, persze csak is pozitív értelembe.
- Oké. – végül csak ennyit mondott, visszafojtott hangon. Emese arcára elégedett vigyor ült ki az út további részére... legalábbis a házáig biztos.