A vérszívó nyomában

8.fejezet - Férfiak... 2/2

~

- Milyen volt Richárddal az első éjszaka? – kiáltotta oda Csanád, alig pár másodperccel később, hogy Emeséék az őrsre értek.
- Kiábrándító, horkol. – válaszolta egyszerűen, majd Lukács felé vette volna az irányt, aki a sarokból figyelt fel a hangos felszólalásra.
- Na, ilyet még egy nő se mondott nekem. – Richárd ezúttal se hagyta annyiban.
- Azt, hogy horkolsz vagy azt, hogy kiábrándító vagy?
- Hogy kiábrándító vagyok. Horkolásra, hát ugye esélyem se volt. – húzta el a száját egy pillanatra, miközben végig vezette Emesén a tekintetét, aki enyhén eltátotta a száját.
- Uuu. – röhögött fel hangosan az egyik rendőr.
- Hát igen... - bólogatott Emese. – A nők nem szeretik e féle szavakkal lelohasztani a férfiakat. Reménykednek benne, hogy legközelebb jobb lesz. – Ekkor már többen is hangosan felnevettek.
- A rossz tapasztalat beszél belőled? – vágott vissza Richárd egy huncut mosoly kíséretében.
- Nem, én csak jókat választok. – Egy apró hatásszünetet tartott. – Ezért nem vagy a listámon. – kacsintott mellé, mire már Lukácsból kitört egy apró visszatartani készült röhögésszerű hang. Richárd erre már nem tudott mit visszavágni, egyszerűen csak lesajnálóan sóhajtott, tudva, hogy ezt a kört se Ő vitte.
Richárd morogva az orra alatt lehuppant a székére, de végül csak elmosolyodott. Mikor épp neki kezdett volna egy kis papírmunkának Lukács megszólította.
- Horan! – odakapta a fejét. – Járőrözz. – dobott oda neki egy kocsi kulcsot, amit természetesen Richárd fél kézzel elbírta kapni.
- Igenis. – válaszolt határozottan, ám kissé idegesen. Az a helyzet se tetszett neki, hogy Emese közvetlen mellette ült és egy képernyőt figyeltek. Igazából az se volt ínyére, hogy egyáltalán egy levegőt szívnak. Fújtatott egyet, de Csanádon és Emesén kívül senkinek se tűnt fel, hogy hogy fejezte ki a nem tetszését. A barátját kifejezetten meg is lepte, hisz nem vall a férfira semmi féle ellenkezés, mindig pontosan követi a parancsot. Nem kérdez, nem hitetlenkedik, csak csinálja, amit mondanak neki.
Richárd úgy csapta be a rendőrautó ajtaját idegességében, amire a parkolóban páran fel is figyeltek. Érezte, hogy legszívesebben beverne valakinek egyet. Sőt! Nem valakinek, hanem Lukácsnak. Vett pár mély levegőt, majd beindította a kocsit.

- Hallom megjelenik a cikked. – sandított Lukács Emese felé, akivel együtt nézték a monitort. Pár egyszerű adat volt rajta, amit az újságírónő már rég magától is tudott.
- Persze, hogy megjelenik, hiszen én írtam. – nézett mézbarna szemeibe egy pillanatra, majd újra a gépre, hogy úgy tegyen, mintha nagyon tanulmányozná.
- Kis magabiztos. – csúszott hozzá közelebb. – Mennyit tudsz az információk közül? – bökött fejével a számítógép felé és halkított hangján.
- Egy párat. – harapta be ajkait miközben egy kicsit megrántotta a vállát. Lukács elvigyorodott, majd lassan végig nézett a nőn, aki próbálta leplezni zavartságát. A férfi sokkalta nagyobb és majdnem másfél fejjel magasabb is volt nála. Kidolgozott, majdhogynem túlgyúrt izmai még az egyenruhán át is tökéletesen látszott. Sötétbarna, dús haját rendezetten fésülte hátra.
Emesének sok fajta srác jött be az idők során, na, azok sose, akik hátrafésülték a hajukat.
- Miért érzem úgy, hogy sokkal többet tudsz, mint amennyit elárulsz? – vonta fel egyik szemöldökét Lukács. – Mit titkolsz?
- Milyen unalmas lenne, ha mindent elárulnék magamról egyből? – könyökölt az asztalra le se véve gesztenyebarna szemeit Lukács íriszeiről, miközben kezére támasztotta az állát.
- Egyből? Vagyis később még megtudhatom? – másolta le Emese mozdulat sorát.
- Az csak rajtad áll. –húzta fel egy pillanatra a szemöldökét és kihívóan meredt a másikra.
E közben Csanád végig úgy helyezkedett, hogy hallja a két fiatal párbeszédét. Komoly fejtörést okozott neki a kialakult helyzet, de egyelőre még nem akart semmit elárulni Richárdnak. Elsőnek mindenképp Emilivel fog beszélni, Ő biztosan jobban megérti Emese észjárását. Csanádnak be kellett vallania, hogy bár felesége van egy jó pár éve, de még mindig alig tud valami a nőkről. Emese pedig merőben meghaladja a tudását, igazából az összes férfiét. A kettősség maga! Egyszerre tud bárkit az orránál fogva vezetni, miközben szelíden segít másokon. Egyszerűen látja mag előtt a képet, ahogy Emese hátából, ragyogva, havat megszégyenítve fehér angyal szárnyak törnek, ki miközben kezében vörös vasvillával ácsorog a tehetetlen Richárd előtt és mosolyog rá. Megrázta a fejét, hogy az e-féle gondolatokat kiűzze a fejéből és inkább leült az asztalához végezni a rá kiszabott papírmunkát. Időbe telt, mire ténylegesen rátudott koncentrálni a feladatra, mert Emili járt a fejében. Az Ő szeretett felesége, hogy mennyire nem menne nélküle semmire.