Full moon {NCT} {The Diary 2.}

1.

3 évvel később...

Hajnali kettő.

Álmosan feküdtem az ágyamban a plafont nézve. A szobám ablakain beszűrődő holdfény volt az egyetlen dolog, ami azt mutatta, még mindig este van. Csakhogy az én szememre nem jött álom.

Így hát kimásztam az ágyamból, és lesomfordáltam az emeletről az előszobába, onnan pedig a konyhába mentem tovább. A hűtőajtót kinyitva kezdtem el keresni a még tegnap félretett csokimat, ám semmi nyoma nem volt.

Az egyikük már megint megette.

Egy fáradt sóhaj hagyta el a számat, ahogy megpördültem tengelyem körül. A bejárati ajtó mellett lévő szoba felé néztem, és hirtelen elkapott a kíváncsiság.

A szoba ajtaja mindig zárva volt, a kulcs pedig valahol a házban volt elrejtve. Sose engedtek be a fiúk a szobába, akármennyire is kérleltem őket.

A ház viszont most csendes volt. Este volt, mindenki aludt már. Körülnéztem a nappaliban, majd a szoba elé siettem. A kezeim közé kaptam a kilincset, és megpróbáltam a lehető leghalkabban lenyomni.

Semmi. Megpróbáltam újra, de semmi sem történt. Az ajtó, mintha kőből lenne, meg se mozdult. Újra lenyomtam a kilincset, majd elkezdtem erősen tolni az ajtót, de még mindig nem történt semmi.

Ekkor halk lépteket hallottam az emeletről lejönni. Rémülten a hátsó ajtóhoz futottam, és kirohantam a kertbe. Felnéztem a csillagos égboltra, majd megakadt a holdon a szemem.

Viszont nem álltam meg. Tovább futottam, be a virágok közé, és próbáltam olyan messzire futni, amennyire csak tudtam. Végül a kert legvégében kötöttem ki, ahol megálltam, és fáradtságomban a földre rogytam.

Miután pihentem egy kicsit, felálltam, és megnéztem hova kerültem. A fehér rózsák mellett voltam. Megérintettem, majd megszagoltam egy párat, miközben lassan elhaladtam mellettük.

A kedvenc rózsafajtám.

Ahogy végig néztem rajtuk hirtelen megszédültem egy percre. A fáradtság lehetett az oka, hisz már sok volt az idő de én mégsem aludtam még. A fáradtság miatt hallucinálok egy kicsit.

A hideg szél gyengéden simította meg a karomat, amitől kirázott a hideg. Egy szál rövidujjúban voltam, és egy vékonyka kis leggings nadrágban.

Pislogtam egy párat, majd úgy döntöttem visszamegyek a házba. Mezítláb lépkedtem vissza a hideg füvön, és reménykedtem, hogy akárki is volt fent az előbb, visszament aludni.

Lassan elhaladtam a sövény labirintus mellett, ám nem tudtam nem ránézni. A sövény labirintus volt az egyik kedvenc dolgom a kertben. Már többször is megjártam, el is vesztem benne, de ez soha nem állított meg abban, hogy újra visszamenjek bele.

Így most belementem. Borzasztóan fáztam, így futottam, és minden zsákutcánál nehezen torpantam meg. A sövény labirintus egy olyan dolog volt, amihez furcsa érzéseket kötöttem. Mindig úgy éreztem, hogy ezt én már nem először járom meg, hogy ebben az utcában én nem ezen alkalommal járok először.

Már kezdtem feladni, mikor hirtelen befordultam egy újabb utcába, és a végére értem. Egy büszke mosoly ült ki az arcomra, ahogy megpillantottam két pici padot, amik között egy apró fa volt. Aranyos látvány volt.

Ugyan még mindig dideregtem, ám az egyetlen dolog amire tudtam gondolni az az volt, hogy végre sikerült kilogikáznom a labirintus. Végre sikerült a végére érnem.

- Igen... - suttogtam - Végre! Megcsináltam! - kiáltottam, miközben büszkén mosolyogtam.

Boldogan csaptam össze a kezemet, majd ugrottam egyet. Igen, tudom, hogy gyerekesen viselkedtem, de olyan boldog voltam, hogy a végére értem. Olyan jó érzés volt.

- Szép volt - hallottam halk tapsolást mögülem - De mondd, nem fázol te így?

- Sikerült! - ugrottam elé boldogan - Hát nem örülsz nekem? Még sose jártam itt!

- Persze - sóhajtott - De mi lenne, ha be mennénk? Hideg van, és későre is jár az idő. Te pedig olyan vékonyan öltözött vagy, hogy simán megfázol.

- Te is pizsamában jöttél ki - néztem végig rajta - Inkább magad miatt kéne aggódnod.

- Gyere, menjünk - nyújtotta ki felém a kezét, viszont én csak adtam neki egy ötöst - Komolyan? - mosolygott fáradtan.

- Menj előre, én majd megyek utánad - léptem egyet hátra, majd lenéztem a hideg lábujjaimra.

- Nem játsszuk el ezt a játékot megint - jött hozzám közelebb, majd gyorsan körén fonta a karjait mielőtt elfuthattam volna.

- Ünneprontó vagy - nevettem.

- Így látod? - ekkor mint a menyasszonyokat, a karjai közé kapott - Szerintem gondoskodó vagyok.

- Jól van - néztem szemébe - Akkor vigyél be így. Már ha elbírsz.

- Fogadjunk - indult meg - Még a szobádba is simán felviszlek így.

- Na, arra kíváncsi leszek - mosolyogtam.

Azt hittem viccelt, mikor azt mondta, még a szobámba is elvisz, viszont halál komoly volt. Kivitt a labirintusból, majd átvágott a kerten, és még a lépcsőn is felcipelt engem. Tudom, mindig azt mondja, milyen könnyű vagyok, de biztos vagyok benne, hogy egy idő után már nem bírt engem.

Felértünk a szobám elé, ahol letett, és a kezébe vette az enyémet.

- Nagyon nehéz voltam? - kérdeztem.

- Dehogy - legyintett - De úgyis kialszom. Jó éjt - ölelt magához gyengéden.

- Jó éjt - hajoltam közelebb hozzá, majd megcsókoltam - Jó éjt, Ten.

Mosolyogva intett nekem, ahogy a folyosó túlsó végén eltűnt az egyik faajtó mögött. Én is beléptem a szobámba, majd halkan bezártam az ajtót magam mögött. El lépdeltem az ágyamig, majd beugrottam a lepedők közé.

Hirtelen már az álom is a szememre jött.

Szia!
Remélem tetszett az első fanfictionom folytatásának első része. 💕