Full moon {NCT} {The Diary 2.}

9.

- Szóval, igen - pásztázta a földet Bella - Mindenről tudunk.

A fiúkkal a nappaliban ültünk, ahogy beszélgettünk. A levegőben érezni lehetett a feszültséget, viszont se Bella, se én nem akadtunk ki. Vagyis, igyekeztünk.

- Sajnáljuk - harapott ajkába Taeyong - Mi csak segíteni akartunk.

- De miért tettétek? - kérdeztem értetlenkedve - Mi volt a baj a múltunkkal?

Csönd szállt a nappalira, Taeyong elhallgatott. Senki sem szólalt meg, ami extra idegesség tett.

- Taeyong, mindenre emlékszünk - kerestem a tekintetét - De nem találtam az emlékeim között egy olyan dolgot se, amitől meg kellett volna óvni minket. Szóval, miért?

- Főleg apátok miatt - szólalt meg Johnny - Az emlékeitek között láttuk a zűrös családi háttereteket. És Steve falkája miatt is. Ők felhagytak a keresésetekkel egy idő után. Ez volt az egyik oka annak, hogy miért nem akartuk, hogy elhagyjátok a házat.

- Az átváltozásotok után úgy gondoltuk, hogy jobb lesz így nektek - kezdte Taeyong - Hogy ez egy új kezdet lesz.

- Kai tudott erről, nemde? - sóhajtott Bella.

- Igen - bólintott Taeyong

Újból csönd telepedett a szobára, de most ez inkább volt nyugodt csönd, mint feszült.

- Megértjük, ha ezután...

- Nem, Lucas - legyintett Bella - Megértjük. Csak idő kell, míg feldolgozzuk.

- Nekem nem - feleltem hirtelen.

A többiek furán nézték rám, de egy szót se szóltak.

- Nekem tetszik az új kezdet, amiről beszéltetek.

- Emma, ne csináld! - fogta meg a kezem Bella.

- Nem akarok mindent elfelejteni - szögeztem le - Csak... Szeretnék egy teljesen új kezdetet. Egy olyat, amiben se hazugságok, se titkok nincsenek.

- De mi lesz az emlékekkel? A múltaddal?

- Semmi - vontam vállat - Feldolgozom. Valahogy.

Végignéztem a fiúkon, és összetalálkozott a tekintetem Tenével. Viszont a szemei megbánást sugalltak, nem rossz szándékot.

- Te mit teszel Bella? - néztem rá.

- Talán nekem is hasonló képen kéne tennem - simított egy hajtincset hátra - Végülis, igazad van.

- Tényleg nagyon sajnáljuk - mondták a többiek.

És a mai napon először, mosolyogtam.

Mert tudtam, hogy ők csak jót akartak nekem.

- Megyünk? - mutatott a hátsó ajtó felé Bella.

- Persze - bólintottam.

És habár ők nem az igazi családom, mégis annak érzem őket.

- Csak kell egy perc - sétáltunk a virágok közötti pázsit úton -, hogy kitisztítsam a fejem.

Végülis, igazuk van. A családi hátterünk zűrös. Itt soha semmi nem volt az. Itt minden más volt.

- Jobban vagy? - kérdeztem.

- Egy kicsit - bólintott - Főleg azért, mert emlékszem már.

Ez a hely olyan volt, sőt, még mindig olyan, mint egy másik univerzum. A gimis kis fejemmel sose hittem, hogy egyszer itt leszek.

- Végül csak nem vettünk esküvői ruhát! - csaptam a homlokomra mikor realizáltam.

- Nyugi - nevetett - Már az eljegyzés után egy héttel megvettem.

- Nélkülem? - színleltem sértettséget - Most elárulva érzem magam!

- Jajj te! - ölelt meg - Így is te leszel a koszorúslányom, szóval egy szavad se lehet!

- Még szép hogy én leszek - vontam vállat, mire kitört belőlük a nevetés.

Túlleszünk ezen az időszakon is. Együtt, Bellával, a nővéremmel.