Full moon {NCT} {The Diary 2.}

5.

- És megint nyertem! - csapta össze a kezét Taeyong.

- Nem ér! - ráncoltam a szemöldököm - Tutira csalsz.

- Sakkban nem is lehet csalni - nevetett - Tudhatnád, mivel tőlem tanultál játszani.

- Hát igen, egész jó tanárom volt - mosolyogtam.

- Ezzel nem vitatkozhatok. Na de, vesztettél - kezdte - És a vesztes mosogat.

- Már megint ez történik - sóhajtottam drámaian.

- Hajrá - mosolygott gonoszul a fiú.

Bólintottam, majd az ajtó felé vettem az irányt.

- Várj! - szólt hirtelen Taeyong - Nem hagytál itt véletlenül valamit?

- A papucsom, hát persze! - csaptam a homlokomra, majd érte mentem - Hogy felejthettem el?

- Hát igen - jelent meg hirtelen előttem Johnny - Hogy is felejthetted el?

- Ezt hogy ér...

Ekkor hátrafordultam, ám hiába kerestem szememmel Taeyongot, a fiú mintha hirtelen eltűnt volna mögülem.

- Min gondolkozol? - lépett ki hirtelen Ten a fürdőből.

Észre se vettem, hogy kizoomolok, annyira gondolkodtam az álmomon. Persze, voltak már különös álmaim, de azokban mindig ott volt az a nosztalgikus érzés. Viszont itt csak egy fikarcnyi volt.

És a legfurább része az volt az álomnak, ahogy Johnny viselkedett. Ismerem Johnny, de mintha valaki más beszélt volna, mikor hozzám szólt. Ő nem ilyen.

Ráadásul nem tudok nem rágódni azon, amit mondott. Mit felejthettem el? Mi lehet annyira fontos, hogy bűn az elfelejtése?

- Semmin - mosolyogtam rá.

- Ne hagyd vizesen a hajad - vett elő egy hajszárítót - Megfázol.

- Jó így nekem, de azért köszi - nyúltam a tárgyért, de ő nem engedte.

- Ha te nem, hát én - jött közelebb.

Levette a fejemről a törülközőt, majd elkezdte szárítani a hajamat. Az előttünk lévő tükörben néztem, ahogy óvatosan beletúr a hajamba, majd ráengedi a meleg levegőt.

Igen, ma reggel rögtön elmentem hajat mosni, amint felkeltem.

Nem szárította sokáig, csak addig, hogy ne csöpögjön. Utána elzárta a készüléket, én pedig megfogtam a picit még vizes hajamat.

- Köszi - mosolyogtam, majd felálltam az ágyáról, és a tükör elé mentem.

Végignéztem a rajtam lévő pólón, ami igazából Tené volt, de sikeresen lenyultam tőle. Végülis, Lucasnak igaza volt, itt tényleg jobban aludtam.

- Remélem nem volt baj, hogy este itt aludtam - motyogtam.

- Már hogy lett volna? - kérdezte, majd adott egy puszit az arcomra - Egyáltalán nem volt baj - mosolygott.

Akármennyire is próbáltam elterelni a figyelmemet, valahogy nem ment. Még Ten se tudta velem elfeledtettni az álmom.

Itt tény, hogy jobban aludtam, de a zavaró álmaim nem múltak el. Már lassan egy hete megy ez, és nem tudom, mikor lesz vége.

- Na jó - fordultam meg, majd adtam neki egy gyors csókot - El kell mennem Bella tortájáért.

- Veled megyek - jelentette ki.

- Nem kell - engedtem el - Már egyedül megyek.

- Hogyhogy nem Doyounggal?

- Elvileg rá itt van most szükség - vontam vállat - Na de, most indulnom kell - intettem neki.

- Rendben - sóhajtott drámaian, majd kinyitotta nekem az ajtót - Menj csak.

Mosolyogva megforgattam a szememet, majd átsomfordáltam a szobámba. Ten pólóját az ágyamra dobtam, majd egy normális ruhába öltöztem, kifésültem a hajamat, és belenéztem a fürdőmben lévő tükörbe. Őszintén, annyira nem volt kedvem mászkálni, de tudtam, hogy mégis meg kell tennem.

Levágtattam a lépcsőn a nappaliba, pont akkor lépett le Mark és Haechan a kórházba, így csak az ajtó csapódását láttam utánuk. Leléptem a lépcső utolsó lépcsőfokáról, majd mikor már teljesen a nappaliban voltam, körülnéztem. Biztos voltam benne, hogy a többiek már fent vannak, mégse láttam őket sehol.

Jobbra nézve megpillantottam az ajtót, ami mindig zárva volt, és közelebb mentem hozzá. Kezem a kilincsre tettem, majd mégegyszer végignéztem a nappalin, és óvatosan elkezdtem tolni az ajtót.

Legnagyobb meglepetésemre az kinyílt, én pedig beléptem. Lassan behajtottam magam után az ajtót, majd felemeltem a földről a tekintetem, és körülnéztem a szobában. Az idő kissé napos volt, így elég fény világított be az ablakon ahhoz, hogy lássak.

A szoba közepén egy ágy volt, körülötte szekrényekkel. A fal fehér volt, egy repedés nem volt rajta.

Déjà vu érzés kerített hatalmába, viszont semmi több. Valahogy többre számítottam, viszont örültem, hogy nem lett ebből végül semmi. Így egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében elhagytam a szobát, és gyorsan vissza zártam az ajtót.

Szerencsére a nappali ugyanúgy kihalt volt, így felkaptam egy bőrdzsekit a fogasról, és az ajtó felé vettem az irányt.

- Akarod, hogy veled menjek? - hallottam meg hirtelen Johnny hangját mögülem.

- Nyugi, megoldom egyedül is - dobtam felé egy mosolyt - Mindjárt jövök! - intettem.

Sietve hagytam el a házat, és kezdtem el átvágni az erdőn. Örültem, hogy végre előbújt a nap, és nem olyan volt az idő, mint az elmúlt napokban. Az erdő így nem volt annyira sötét, és csendes.

Bevallom, unalmas volt egyedül sétálni. Nem volt kivel beszélnem, így egyedül maradtam a gondolataimmal. Csak én voltam, és az elmém. Szóval természetesen elkezdtem túlgondolni az utóbbi egy hetet.

Lassan kiértem az erdőből, és az országútra léptem. Most volt egy kicsi forgalma, így sietősen keltem át rajta. Beletúrtam a fekete hajamba, majd a cukrászda felé vettem az irányt.

Sok minden járt a fejemben. Eszembe jutott, hogy mikor Markkal a régi felvételei két néztük, a hajam nem fekete, hanem barna volt. Szemüveges voltam, de mostmár szemüveget se hordok.

Mi változott meg?

Fogalmam sincs. Világ életemben vámpír voltam. Mindig is úgy néztem ki, mint most. Nem tudom, hogy akkor mi lehetett más.

Felléptem a cukrászda ajtajához vezető lépcsőre, ám megtorpantam, amint a kilincsre tettem a kezemet. Az üzletben éppen egy barna hajú lány állt a pult előtt, és a cukrásszal beszélgetett, gondolom sütit kért.

Az üvegajtón befelé bámulva néztem, mi történik. Ez viszont csak addig ment, míg a lány hirtelen el nem kezdett megfordulni, mire én gyorsan az épület oldalához futottam, és elbújtam. Valamiért olyan volt, mintha félnék tőle.

Az áruház kis csengőjét meghallva megkönnyebbülten sóhajtottam egyet, majd elhagytam búvóhelyemet. Lehajtott fejjel léptem ki a fal mögül, ám ekkor hirtelen szembe találtam magam a bent látott lánnyal, aki kezében egy sütis zacskóval sétált, a földet pásztázva.

Gyorsan be akartam menni a cukrászdába, ám lábaim mintha földbe gyökereztek volna.

Majd egyszercsak felemelte a fejét, és egy ismerős arccal találtam szembe magam.

- Emma?