Minden

64 9 0
                                    

Kérlek, a fenti zenét indítsd el! Köszi😊Jó olvasást💜

 A város zaja még innen is hallatszott, még ha nagyon halkan is. A tücskök néha pár pillanatra rákezdtek, de mozgásunkra megijedve hamar abba maradtak. Szemem a csillagokról sokkal szebbre vándoroltak. Szürkéi, vöröses szemei a kékes fényben tündököltek. Szívem nagyot dobbant. Lábai a fűről a padra vándoroltak. Magassága nőt. Ujjai állam alá surrantak. Hidegrázás futott végig rajtam. Testünk közti távolság csökkent, főleg arcunknál. Lehelete melyek fehér füstként szálltak ajkaim melegítették. Bizsergés áramlott ereimben. Pulzusom egekbe szökkent. Adrenalin szinte felrobbantotta eszem érzelmeimmel egyetemben. Vágyat gerjesztett bennem. Érezni akartam szerelmem puha érintésének ízét. Ajkai lassan enyéimhez nyomódtak. Minden rossz megszűnt. Testemben egy kellemes fájdalom járta át. Mintha eddig gyomromban lévő lepkék szétáradtak volna testemben. Szemem automatikusan lehunytam és csak hagytam, hogy minden történjen úgy, ahogy kellet. Ahogy akarta. Nem érdekelt mi lesz. Én csak imádtam. Hagytam, hogy kellemes érzés átjárja minden porcikám. Nem tudtam meddig megy el, de nem is gondoltam rá. Képtelen voltam rá.. csak rá. Ő rá tudtam gondolni.
Lassan elvált selymes pirosas párnáim tőlem. Szám bizseregni kezdett, a hirtelen kapott majd elvesztett forróságtól.
 Bágyadtan néztünk egymás lélektükreibe. Homlokunk összeérintettem és karjaim dereka köré fontam. Átfagyott orrunk egymáshoz ért. Kapkodó leheletünk egymás arcába párát és vágyat lehelt.
 Lassan elsiklott fejem az övéje mellett és óvatosan át öleltem. Kezeim dereka köré fonódott és ő karjai meg vállam fölött siklottak. Pofija nyakamhoz simult. Puha pulcsijába temettem arcom. Szívem fájdalmasan dobbant, ahogy belélegeztem illatát. Már mindenem fájt a szétfeszítő érzelmektől, de.. olyan kellemes volt. Többet akartam.. semmi sem érdekelt csak ő.. A megszokott cigaretta füst és szalonna illat áramlott ruhadarabjából melybe arcom elveszett mélyet lélegezve. Olyan volt, mint ha tábortűznél sütögetnénk szalonnát a felfalni készülő szúnyogokkal nem foglalkozva és távol a sok ismeretlen embertől barátokkal körbevéve, nevetgélve. Ahogy egymásnak hülye vicceket mesélünk. A nosztalgia remegtette meg mellkasom. Mintha megcsikizték volna.
 Lassan ölelésünk enyhült, hogy egymásra nézzünk. Ahogy a hideg közénk állt a hideg kirázott. Megfogtam kezeit és elkezdtem hátra léptetni. Szelíd tekintettel néztem fáradt, aranyos fejére. Lassan ugrott, de kis zuhanása hamar begyorsult. Az egyetlen szemmel látható szapora dolog volt.. Fáztam.. éhes voltam.. de nem akartam, hogy véget érjen... Lassan lábamra állt. Karjait vállamra csúsztatta és szemembe nézet vággyal telien.
 Ugyan olyan volt.. mint akkor.. akkor mikor még nem szerettük egymást.. ugyan úgy lábamon állt. Ugyan úgy vágy volt szemében.. csak most kedvesség és szeretet is. Szeretet melyet más nem kaphatott tőle. Szeretet melyet csak én ismerhettem. Mindenki más szeretet tud adni. Mindegyik csodás mégis más.. De ő olyat adott nekem, ami a legcsodálatosabb volt számomra. Melyet nem lehetett szavakba leírni. Melyet, ha könyvbe írnak meg vagy bárhogy máshogy.. ha mesélik.. ha versbe öntik se tudnák elmondani. Szeretet melyet csak mi érthettünk igazán és csak mi élhettünk át. A sok emlék.. élmény.. minden mi kettőnk között volt.. a bánat, fájdalom, szeretet, aggódás, törődés, egónk eldobása.. a sok emlék.. Bármennyire is próbálom leírni mindig ugyan ahhoz a szóhoz, lyukadok ki, mert képtelen vagyok rá. Nem léteznek és nem is fognak olyan szavak létezni melyeket láncként egymás után rakva még csak közelébe is érhetnének.
 Ismét kis lábujjaira helyezte a súlyát.. apró magasságot nyerve-e kis apróság és apró, de ezer érzelemmel teli csókot nyomva számra melyeket sokszor kaptam, de nem tudtam megunni. Ezt nem lehetett. Mintha csak egyre többet jelentene.. minden amit tesz.. teste, tulajdonságai a közös emlékek. Minden és minden.. csak imádom.. szeretlek Tord. Tudom nem élünk örökké.. de legalább arra a kis időre legyél velem. Tegyük együtt felejthetetlenné egymás életét és töltsük meg még rengeteg ilyen emlékkel... Mert szeretlek...

TomTord egy fejezetes sztorik (OnesHots)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora