Szent Johanna Gimi (máshogy)

°Október°:

Cortez szemszögéből:
  Október 2 (Szerda):

  Mosolyom szinte levakarhatatlan. Emlékszem pár napja tisztára ki voltam borulva, mikor megláttam Ádint az iskolánk előtt. Meg akartam ütni, mert Reni közelében volt, de nem tettem. Mikor meghallottam, hogy van egy kiszemeltje, akit Laurának hívnak lenyugodtam.

  Lehet, hogy féltékeny voltam akkor? Igen! Tudjátok féltékeny vagyok, hogy minden fiú normálisan tud vele beszélgetni én meg semmit sem. Nekem valamiért nem megy. Hogy lehetek ekkora egy szerencsétlen?

  Tegnap mikor meghallottam a parkban muszáj volt odamennem hozzá. Néztem és hallgattam, hogy gyönyörűen bűvöli a hangszert. Csodálattal hallgattam őt. Fantasztikus.

  Mikor végzett és realizálta, hogy nem egyedül van odamentem hozzá és beszélgetni kezdtünk. A gyomrom akkor golflabda méretű lett. Megcsapott a kellemes vaníliás illata. Imádom ezt az illatot.

  Ma mosolyogva keltem fel. Valamiért ma jó napom lesz. Szerintem. Bementem a fürdőbe és elvégeztem a reggeli rutinom, majd visszamentem a szobámba, hogy felöltözzek. Egy szakadt farmert, egy sárga pólót és a bőrdzsekimet vettem fel, majd lementem a konyhába.

–Hola!-köszöntöttem a nagyimat.

–Szintén fiam.-mosolygott rám, majd letette elém a tányért, amin várt már a finom rántotta.

–Gracias.-mosolygtam rá.

–De nada.-rázta fejét mosolyogva.–Na és mi ez a nagy öröm?

–Nem tudom.-vontam meg a vállam.–Biztos jó napom lesz.-vigyorogtam.

–Ki tudja mit hoz a mai nap.-mosolygott rám.–De egyél, mert a nagyapád megeszi előled.

–Oké.-tettem fel a kezem védekezően.

A reggelimet gyorsan elfogyasztottam és már mentem is fel a táskámért. Lent magamra kaptam a cipőmet és már ki is léptem az ajtón. A kapuban Ricsi állt összefont karokkal. Meglepett.

–Hát te?-pacsiztam le vele.

–Már nem is örülsz nekem?-bigyesztette le a száját.–Gondoltam mehetnénk együtt.-vont vállat.–Miért csattansz ki a boldogságtól?-vonta fel a szemöldökét.

–Nem tudom, egyszerűen csak boldog vagy.-tártam szét a karom.–Tegnap mikor leráztál összefutottam Renivel a parkban. Egy új dalt írt és végig hallgattam. Utána beszélgettünk.

–Akkor van okod boldognak lenni.-vert vállba.

–De még mennyire!-vigyorogtam egyfolytába.

Lassan a suli előtt voltunk, ahol már Dave és Zsolti álltak. Lassan mi is odaértünk és odaálltunk hozzájuk. Valami nem stimmelt. Túlságosan is csendben voltak. Valamit csináltak.

–Mit csináltatok?-vontam fel a szemöldököm.

–Honnan tudod, hogy csináltunk valamit?-kérdezett vissza Zsolti.

–Csend van, ami nem jellemző rátok. Na hadd halljam.-néztem rájuk bújkáló mosollyal.

–Ígérd meg, hogy nem mondod el  Reninek.-nézett rám mosolyogva Dave.

–Beszélni sem mer vele.-vihogott mellettem Ricsi. Egy egyszerű mozdulattal tarkón csaptam.–Au!-tette a kezét az említett helyre.

–Nem mondom.-néztem rájuk.

–A második szünetben a suli rádiósok betesznek egy dalt, amit kértünk neki. Valamennyire ciki lesz, de inkább ah.-legyintett Dave.–Inkább a köszöntünket fejezzük majd ki.