Bérgyilkosok királynői...vagy mégsem? II.kötet: Visszatérés

32.fejezet

- Natsumi, mégis, hogy képzelted azt, hogy eljössz!? - kérdezte anya, dühösen, de mégis tele aggodalommal a hangjában.

- Anyád, és én megmondtuk, hogy nem jöhetsz! De te, kihasználtad, hogy nem vagyunk otthol, valamint Madaráéknak is hazudtál! - mondta apa a tényállást, mire lehajtottam fejemet.

- Menjünk haza! - mondta anya, majd egy szó nélkül beszálltunk a kocsiba.

Csendesen telt az út. Senki nem szólt semmit, nem mondtunk semmit, csak hallgattuk, ahogy a levegőt ki-be vesszük. Megakartam szólalni, hogy bocsánatot kérjek a bácsikáimtól, valamint anyáéktól, de az sehogysem jött össze! Ha akartam volna, akkor sem tudtam volna megszólalni! Mielőtt haza értünk volna, újra rosszul éreztem magam. Apa leparkolt a ház elé. Izuna bácsikám kiszállt a kocsiból, engem pedig az ölébe vett, mivel látta, hogy rosszul vagyok. Apa azonnal ott teremt mellettem, majd felvitt a szobába.
Óvatosan letett az ágyra.

- Bevetted a gyógyszered? - kérdezte lágyan.

- Nem.

- Na, gyere szépen! - mondta, majd kivette a dobozból a gyógyszereket.

Igen, ám, de kellett volna víz is, de az nem igen volt bent! Ebben a pillanatban, anya jött be a szobába. Kezében ott pihent egy pohár, amiben friss víz volt. Apa segítségével bevettem a gyógyszert, amit nagy nehezen de lenyeltem. Ezután következett, egy lázcsillapító gyógyszer, ami leviszi lázamat. A levegőt szaporábban vettem. Anya hátam mögé ült, én pedig neki dőltem, apa pedig betakart.

- Anyu, apu...sajnálom...

- Ssh, nincs semmi baj! - puszilta meg fejemet anya.

- Ami elmúlt, az elmúlt! Mostmár itthol vagy, és ez számít! - simogatta meg arcomat apa.

- De, szófogadatlan voltam, és elmentem a bálra! Pedig, mindketten elmondtátok, hogy nem mehetek!

- Nincs semmi baj, kincsem! Apád, és én nem haragszunk rád! Valljuk be, tényleg mérgesek voltunk, mikor haza jöttünk, és te nem voltál itthol! - kezdett bele anya, de ebben a pillanatban, Madara és Izuna bácsikám lépett be a szobába.

Azt hittem, hogy már elmentek! Ezek szerint, akkor még itt vannak. Mindketten aggodóan néztek rám, majd közelebb jöttek, és megálltak apa oldalán.

- De az aggodalmunk sokkal nagyobb volt, mint a haragunk!

- Bizony! Hiszen, 180 km/h-val száguldottunk.

- Akkor jól éreztem a veszélyt. - kuncogtam el magam.

- Igen nagyon jól! Viszont, Madarát és Izunát nem értem, hogy hogy tudták elhinni egy 12 éves meséjét! - nézett fel anya.

- Mert olyan hihetően mondta! - érvelt, Madara.

- Kigondolta volna, hogy nem is igaz? - kérdezte, Izuna.

Anyáék még mondtak valamit, de azt már nem értettem, hogy mégis mit, mert az álmosság és a betegség átvette felettem az uralmat. Még éreztem, ahogy anya leteszi fejemet a párnára, és egy-egy puszit nyomnak homlokomra, majd kimennek.

*Ahri szemszöge*
Csendben kijöttünk, Natsumi szobájából. Madara és Izuna elköszönt, majd haza indultak. Lehuppantam a kanapéra. Hamarosan, Itachi is mellém ült, kezét combomra tette, fejét vállamra hajtotta, ahogy fáradtan felsóhajtott. Fejemet az ő fejére hajtottam, szabad kezével megfogta az én kezemet. Egy puszit nyomtam feje búbjára, majd újra visszahajtottam fejemet fejére.

- Remélem, hogy mostmár szót fog fogadni!

- Igen, én is!

Fáradtan ásítottam egyet, mire Itachi felemelte fejét, hogy felém forduljon. Kezeit csipőmre helyezte, ahogy közelebb vont magához. Szemeit, enyémekbe fúrta. Homlokát enyémnek döntötte, ahogy egy csókot lehelt számra. Kezével masszírozni kezdte csipőmet, ami nagyon jól esett.

- Fáradt vagy. Miért nem pihensz le egy kicsit?

- Tudod jól, hogy Natsumi bármikor felkelhet!

- Majd én fent leszek, és ápolom amíg te pihensz!

- Fent maradok veled!

- Menj pihenni!

- Bírom ne aggódj!

- Csodás anya, és csodás feleség vagy!

- Úgy gondolod?

- Hát persze! - nyomott egy gyors csókot ajkaimra, majd csendben bekapcsoltuk a tévét.

Kerestünk egy filmet, ami hátha leköti a figyelmünket. Itachi végig lapozta, a műsorokat, de nem talált semmilyen érdekes filmet. Kikapcsolta a tévét, majd hátát a kanapének támasztotta, ahogy kuncogni kezdett.

- Most min kuncogsz? - bújtam hozzá, ő pedig átkarolta vállamat.

- Ha szeretnénk nézni egy kicsit a tv-t, akkor nincs benne, semmilyen érdekes film.

- Lehet ez is a te hibád! - kuncogtam el magam.

- Ez gonosz volt!

- De így szeretsz!

- Pontosan.

Kinéztem az ablakon, havazik. Eszembe jutott nővérem, Arisa. Nagyon aggódtam érte! Hiszen, akármilyen is volt, akármit is mondott nekem, ő akkor is a nővérem marad! A nővérem, aki miatt aggódok, és aki hiányzik. Szemeim bekönnyeztek, ahogy lehajtottam fejem. Itachi észre vette, bánatomat, mivel kezével államnál fogva felemelte fejemet.

- Mi a baj?

- Hiányzik, Arisa! Akármilyen is volt a viszonyunk, ő akkor is a testvérem, aki mindig vigyázott rám! Nem tudom gyűlölni! - kezdtem el immáron sírni.

- Mindem rendben lesz! Megígérem neked, hogy éppségben visszahozom! Megfogom találni, akármi is történjen! - mondta, ahogy magához ölelt.

Szavai nyugtatóak voltak számomra. Bíztam benne! Tudtam, hogy addig fog menni, amíg megnem valósítja tervét! Fejemet, mellkasába fúrtam, egy kis megnyugvást keresve. Ebben a pillanatban tipegő lábakra lettem figyelmes, mire a lépcső irányába pillantottam. Megpillantottam lányomat, aki szemeit törölgette.

- Kaa-san, miért sírsz?

- Csak valami eszembe jutott! - emeltem fel fejemet, ahogy megtöröltem szemeimet.

- Mi jutott eszedbe?

- Az, hogy mennyire örülök, hogy itt vagytok nekem, és ez boldogsággal tölt el! - mondtam szipogva.

Natsumi odajött hozzám, majd ölembe ült. Itachi elválalta, hogy megcsinálja a vacsorát, mire bólintottam. Amíg várakoztunk, ott ültünk lányommal a kanapén. Jobban mondva, ő az ölemben ült, én pedig fejét simogattam. Megnéztem, hogy nem lázas-e. Nem! A gyógyszer szerencsére levitte a lázát, aminek nagyon örültem. Percek teltek el, mikor, Itachi szólt, hogy kész a vacsora. Amint megvacsoráztunk, felhívtuk, Kaynt aki elújságolta, hogy nagyon jól érzi magát nagyszüleinél! Ezután beszéltünk, Mikoto-sannál, akinek azt volt az első mondata, hogy alig várja, hogy Natsumi is ott aludhasson náluk! Na igen! Erre mégegy kicsit várni kell! De remélem, hogy nem lesz semmi baj, és a tüdőgyulladása is elmúlik.