Bérgyilkosok királynői...vagy mégsem? II.kötet: Visszatérés

85.fejezet

*Ahri szemszöge*
Miután vissza tértem testembe, nem tudtam, hogy mi folyik körülöttem, csak azt tudtam, nem adhatom fel! Élnem kell még, hiszen rengeteg feladatom van, amit el kell még végeznem, s rengeteg olyan dolog, amit szeretnék átélni a családommal, a szerelmemmel. A vég még nincs itt! Úgy látszik a vén kaszás egyedül állt tovább, hiszen én itt maradtam, és egy darabig itt is maradok. Vártam az ébredésemet. Hiába altatásban voltam, de valahol a tudat alattiban, nem, ott ébren voltam, és türelmetlenül vártam, hogy újra találkozhassak a családommal, valamint, hogy lássam az arcukat.

Óráknak tűnhetett ez az egész, mire végre felébredtem, vagy az orvos ébresztett fel. Lassan felnyitottam szemeimet. Először körbe néztem. Látásom lassan ki tisztult, így mindent és mindenkit tisztán láttam, először férjemet vettem észre, aki mellettem ült, s a kezemet fogta. Szemei könnyesek voltak, de csillogtak a boldogságtól. Másodjára gyermekeimet vettem észre, akik édesapjuk mellett álltak, s engem néztek, íriszeik könnyesek voltak, de mégis mosolyogtak. Látványuk engem is arra késztetett, hogy mosolyogjak, gyengéden megszorítottam férjem kezét.

- Azt hittem, hogy.. - kezdett bele férjem, de befejezni nem akarta már.

- Én is azt hittem, hogy itt a vége, hogy mennem kell, de elkerültem a végzetet. Van még dolgom az életben!

- Ugye anya, jobban érzed magad? - kérdezte lányom, ahogy átölelt fiammal együtt.

Szorosan de mégis gyengéden öleltem magamhoz őket, és egy-egy puszit adtam arcukra, majd így szóltam;

- Igen, sokkal jobban érzem magam, főleg most, hogy itt vagytok mellettem!- válaszoltam mosolyogva, majd lassan elengedtem őket.

Férjem arcomat simogatta, majd közelebb hajolt hozzám, és egy gyengéd csókot adott ajkaimra.

- Jobban fogok rád vigyázzni kedvesem! Mostantól sokkal jobban oda figyelek rád, hogy ez mégegyszer ne forduljon elő! - mondta férjem.

- Nem a te hibád volt egyetlenem! Olyanért, amiről nem tehetsz, kérlek ne okold magad!

- Igaza van, Itachi! A lényeg az, hogy megtaláltuk, és hogy sikeresen kicselezte a vén kaszást! - szólalt meg Madara.

Elmosolyodtam. Lassan férjemre néztem, aki fejemet simogatta, ónixjai még mindig aggodalomtól csillogtak. Láttam rajta, hogy belül marcangolja a bűntudat, amit nem értettem, mégis miért? Hiszen nem ő tehet erről! Nem az ő hibája, hogy Aguri ismét felbukkant, és megint engem vett célba. Ha úgy nézzük, ez várható volt, hogy egyszer visszatér, akkor engem fog célba venni, aztán Akihirot, Ikutot és Akashit. Akadályok vagyunk számára, akiket el kell tüntetnie.
Jobbommal megfogtam férjem kezét, egy apró puszit adtam kézfejére, majd a többiekre néztem. Tekintettemel jeleztem a többieknek most kettesben szeretnék vele lenni. Értették a célzást. Apósom intett mindenkinek, akik vették az adást, így mindenki ki sétált a teremből. Megvártam míg bezárul az ajtó, ami megis történt miután fivérem utoljára ki lépett. Férjemre néztem, már megakartam szólalni, mikor ő megellőzött engem, evvel is belém fojtva a szót.

- Annyira sajnálom! Jobban kellett volna figyelnem rád, meg vigyázni, ha később érek oda... - harapta el mondatának végét.

- Szerelmem, nézd! Ez nem a te hibád, ez várható volt, hogy Aguri vissza fog jönni, és..

- Aguri!? Már megint ő volt? Fenébe, igazán sejthettem volna, hogy megint ő az! Rég börtönben kéne lennie, de eddig mindig kicsúszott a karmaim közül, viszont ezzel a húzásával kihúzta nálam a gyufát! - mondta mérgesen.

Láttam rajta a harag tüzét, ami csak úgy felgyulladt benne, szinte már-már perzselt. Felültem, egy apró csókot leheltem finom ajkaira, mire tekintete meglágyult, s rám nézett.
Egy halvány mosoly jelent meg szája körül, majd gyengéden vissza fektetett az ágyra, gondosan betakart, majd egy hosszú csókot lehelt homlokomra. Arcom vörösödni kezdett, éreztem már-már egy rák színét veszem fel, azt hittem ismerem férjem minden énjét, de mégsem. Mindig tudja, hogyan lepjen meg engem, de ez tetszik nekem. Fejét hasamra hajtotta, bal kezemmel simogatni kezdtem selymes haját, arcomon egy halvány mosoly pihent, de a következő pillanatban ez a mosoly, eltűnt. Itachi vállai halványan rázkódtak, biztos voltam benne, hogy sír, szívem majd össze szorult, csak simogattam a fejét.