Bérgyilkosok királynői...vagy mégsem? II.kötet: Visszatérés

73.fejezet

*Arisa szemszöge*
Mindennek megvan a párja, ellentétje. Nap és éjjel, tűz és víz. Azt mondják, hogy semmi, senki nincs egyedül. Hazugság! Ahogy a világ is az! Ez egy olyan kegyetlen világ, ahol eltapossák a gyengéket, bántalmazzák, kihasználják! Itt egy olyan játék uralkodik, ami sose fejeződik be. Csak az marad talpon, aki erős és mindent megtesz azért, hogy ő legyen a dominánsabb. Én, épp ezt próbálom bizonyítani, eme kegyetlen, undorító világnak, s embereknek! Mindegy hogyan. Szavak, lélegzet, vér. Mindenemmel mutatom, hogy ki vagyok én, mégis mire vagyok képes! Fő célom, megtalálni Agurit, majd kínok kínján megölni. Én akarok végezni vele! Csakis én lehetek az, aki véget vethet nyomoruságos életének. Ami késik nem múlik. Érzem, a célt. A dícső győzedelmet, ami felébreszt bennem egy ragadozót. Egy nagyon ősi ragadozót, ami gyilkolásra szomjazik. Csontra, vérre. Ahogy az áldozat csontját ropogtatja, ahogy szárazra szívja áldozatának testét. Már, Aguri halálának gondolota, felébreszti bennem, ezt az ősi ragadozót! Mikor eljön a pillanat, szabadjára engedem, eme ősi ragadozót. Had élje ki vérszomjas, gyilkos hajlamát. Aguri, a bérgyilkosok feje, eltűnik eme világról! Az én kezem álltal! A bérgyilkosok királynői, közül az egyik. Kellemes borzongás fut végig gerincemen, ahogy belegondolok abba hogyan fogom megkínozni azt a férget! Mindent megfog bánni! Gyökerestől visszafogom neki adni, azt amit ő adott nekem, csak én sokkal brutálisabban. Addig fogom kínozni, míg nem könyörög a halálért! De nem fogja olyan könnyen megkapni. Addig fogom kínozni, míg kinem éltem rajta bosszú szomjamat. Amíg lélegzik. Amíg mozog. Addig amíg áramlik benne a vér. Megnyaltam száraz ajkam. A hold arcomra világított, megvilágítva zöldes-barna íriszeimet, mint egy sötét, vérszomjas ragadozónak. Gyönyörű, csendes éjszakánk volt. Csak néztem a holdat, a csillagokkal együtt, amik bevilágították a sötét égboltozatot. Csend honolt az utcákon, valamint a házban. Csak nézegettem az eget, míg lassan kémlelni kezdtem az utcára. Egy árva lélek sem járt kint. Nem is csodálom, hiszen késő éjszaka van. Senki sem merészkedik ki. Viszont engem csábít az éjszaka! Érzem ahogy hív. Szavak, lélegzet, vér. Szinte érzem ahogy a véremet hivogatja, lélegzetemet, szavaimat, minden porcikámat. Utam előtt, egyszer szeretnék eggyé válni a sötét éjszakával, mint egy sötét árny. Csendesen kikászálódtam ágyamból. Felhúztam egy kényelmes cipőt, egy fekete köpenyt magamra kaptam, csuklyámat fejemre húztam. Halk, nesztelen lépésekkel indultam ki szobámból, le a lépcsőn, áthaladva a nappalin, majd végül kitárva az ajtót léptem a küszöbre. A kellemes, langyos éjszakai szellő arcomat cirógatta. Élveztem. Elindultam valamerre. Nem számított merre, hova megyek, csak egy kicsit menjek. Minden kihalt volt. Csendes. Ijesztő csend honolt. Egy kóbor állatot sem látni. Semmit. Itt valami nekem nem tetszet. Hiszen, azért nem lehet ilyen csendes egy utca! Itt Kumogakuréban egyártalan nem járőröznek a rendőrök? Végülis, az ő bajuk nem az enyém! Nekem csak jó, mert nem találkozom össze egyel sem. Nyugodtan sétálgathatok. De ez a csend, mégis nyomasztó! Szinte érezni lehet, ahogy a nyomasztó csend eredig, valamint lelkedig hatol. Még az áramló vér is az erekben megáll, megfagy. Megráztam fejem. Egy sötét, elhagyott utcára tévedtem. Nem fordultam vissza, pedig valami azt súgta, fordulj vissza! Fordulj vissza, míg nem késő! Nem foglalkoztam vele. Csak egyre beljebb és beljebb sétáltam. Épp egy sikátor mellett haladtam volna el, mikor hírtelen valaki befogta számat. Rúgkapálózni, hümmögni, kapálózni kezdtem. Semmilyen fegyver, vagy apró kés nem volt nálam. Egy férfi erősen tartotta számat, majd annyit éreztem hátam keményan a falnak ütközik. Éles fájdalom hasít hátamba. Fülem sípolni kezdett. A fájdalmaktól nyögtem egyet, mire az idegen férfi durván megragadta államat, elérve, hogy szemeibe nézzek. Szemei sötét szürkén világítottak, barnás-vöröses haja kuszán állt. Dühösen néztem rá, mire ő fejem felett kifeszítette kezeimet. Szabad kezével torkomat szorongatta. Jobb térdét lábaim közé helyezte. Mocorogni kezdtem. Szorítása csuklóim körül, torkomon erősebb lett. Alig kaptam levegőt.

- Egy ilyen szépség mit keres kint késő éjjel? Méghozzá ilyen elhagyatott helyen? - durozsolta rekedtes hangján, mire elengedte torkomat, majd végig nyalt nyakamon.

- E..eressz el!

- Ha nem? Mi lesz? Mit teszel hercegnő?

- Megöllek!

- A tüzes nők nagyon beindítanak. Mit szólnál hozzá, ha játszadoznánk kicsit?

- Én velem nem fogsz játszadozni! - sziszegtem, hírtelen lendítve lábam ágyékon rúgtam, amitől térdre rogyott.

Menekülni akartam, de kezévél utánnam kapott, lerántva a földre. Roppanás. Ennyit hallottam, abból ahogy a hátam neki ütközött a kemény földnek. Fájdalmasan nyögtem fel. Éles fájdalom nyilalt belém. Moccani se tudtam, testem nem engedelmeskedett. A férfi szó szerint letépte rólam köpenyemet, felsőmmel együtt. Azonnal lecsapott bőrömre. Itt már nem érdekelt a fájdalom, azonnal mozgolódni kezdtem. Leakartam lökni magamról, de keményen belém harapott amitől sírhatnékom támadt. Ekkor egy kendőt nyomott számba, kezeimet összekötötte. Amint ezzel végzett folytatta testem harapgálását. Fájt. Nagyon fájt. Megint mozgolódni kezdtem. Hírtelen ököllel vágott pofon. Éreztem a meleg folyadékot, ahogy kicsordul számból. Felsőmet követte nadrágom, melltartóm és bugyim. Meztelenül feküdtem alatta. Megint megpróbáltam szabadulni, de megint kaptam pofont. Ezuttal kettőt. Éreztem fogát bőrömön, durván vájta őket belém. Éreztem, hogy valamelyikből kiserken vérem. Éget és fájt. Lélegzet vételeim fájnak. Megint megrpóbálom lelökni magamról, de ebben a pillanatban éles fájdalom hasít benem gyógyult sebembe. Lenézek. Kés. Egy kés van benne, amit mélyebbre és mélyebbre tol. Szemeimbe könnyek gyűlnek. Még egy darabig folytatja, valamint azt hogy felsőtestemet harapja. Kis idő múlva, hallom hogy lehuzza sliccét. Nem néztem oda. Megpróbáltam megmozdulni, de a testembe óriási fájdalom keletkezett. Ekkor megéreztem, hogy keményen belém hatol. Hiába, hogy Deidarával már együtt voltam, de olyan mintha megse történt volna. Fájt. Szinte azt éreztem szét szakít.

- N..nagyon j..jó be..benned lenni! - nyögte, ahogy hajamba markolt, de nyakamra megint lecsapot.

Kegyetlenül harapni kezdte. Harapásai néha sebekké alakultak, amikbe belemélyesztette körmét, kiserkentve vérem. Hírtelen éreztem, hogy teljes hosszával belém hatol. Szemeimből kicsordultak könnyeim, a kendő miatt nem tudtam felordíteni. Lökései egyre mélyebbre hatolóak voltak, durvák és erősek. Kegyetlen fájdalmat éreztem testemben. Mindenhol fájt. Mozgolódni kezdtem. Megpróbáltam lelökni magamról, de keze nyakamköré kúcsolódott. Szorítani kezdte nyakam. A kendő miatt nem tudtam számon venni a levegőt. Kapkodva próbáltam levegőhöz kapkodni. Nem kapok! Nem kapok levegőt! Számon továbbra is folyik vérem, de most ezzel nem foglalkozom. Levegőt akarok! Most! De nem enged szorításából. Próbálom elhúzni magam, de nem megy, csak szorítja nyakamat kegyetlenül, szüntelenül. Döfködései még kegyetlenebbek, erősek, nem kímélőek lettek. Sikítani is akartam, levegőhöz is akartam jutni, de nem ment. Éreztem, hogy elfogok ájulni. De nem csak azt éreztem. Éreztem, hogy a férfi is közel jár ahoz, hogy elmenjen. Kis idő múlva nyögve ment el bennem. Kihuzódott belőlem, felöltözött, engem pedig ott hagyott. Az ájulás szélén álltam. Mindenem fájt, reszkettem mint a nyárfalevél. Szemeim fokozatosan csukódni kezdtek, de nem engedtem a sötétségnek, hogy magával ragadjon. De mégis! Olyan hivogató. Csábító. Csak lekell csuknom a szemeimet. Hagyni, hogy a sötétség markában tartson. Léptek. Lépteket hallok. Tompán hallok. Tompán látok, érzékelek mindent. De egy kedves, lágy női alakot még kitudok venni a sötétségből. Legugol mellém. Öreg kezével arcomat simogatja. Remeg. Érzem.

- Nayumi, kedvesem mi történt veled? Ki tette ezt veled?

Keine-san. Hát eljött értem? Idáig elmerészkedett egyedül? Megakartam szólalni, elmondani neki mi történt, de nem ment. Lassan lecsukodtak szemeim. Éreztem, ahogy a sötétség magával ragad. Már semmit sem érzékeltem a külvilágból. Nem hallottam Keine-san hangját, ahogy beszél hozzám. Nem éreztem fájdalmat. Csak az maradt bennem, hogy meggyaláztak.