Bérgyilkosok királynői...vagy mégsem? II.kötet: Visszatérés

2.fejezet

Tipegő lábakra lettem figyelmes. Hunyorogtam, majd férjemhez húzódva pihentem tovább. Ám, nem tartott olyan sokáig. Mocorgásra lettem figyelmes, mire fáradtan felnyitottam szemeimet. Férjem is megérezhette a mocorgást, mert ő is követte példámat, majd a takaró alá néztünk.

- Hát te miért nem alszol? - kuncogtam el magam.

- Mert nem tudtam. - bújt elő a takaró alól, Natsumi.

- Megpróbálsz még vissza pihenni? - kérdezte Itachi lányától.

- Igen.

Mindketten átöleltük, Natsumit, és megpróbáltunk visszaaludni. De...

- VÁÁÁÁÁVÁÁÁ.. - kezdett el sírni, Kayn a másik szobából.

- Jól kezdődik a reggel. - jegyeztem meg kuncogva, amin férjem is elkuncogta magát.

- A lehető legjobban.

Átmentem a szobába megnézni fiamat, míg Itachi lement és elkészítette, Kayn reggelijét. Fiamat tisztába tettem, utánna pedig felöltöztettem. Ölembe ültettem kis hercegemet, majd az ajtóra néztem. Egy kis durcis kislány állt az ajtóban.

- Én még aludni szeretnék.

- Még vissza mehetsz pihenni kincsem.

- De én veled, és apuval szeretnék. Kayn, miért nem alszik vissza? Direkt kellt fel, mert tudta, hogy én is fent vagyok?

- Dehogyis. - kuncogtam el magam.

- Akkor?

- Tudod kincsem...Lehet azért kelt fel, mert már kipihente magát, vagy már éhes.

- Mi történt? - lépett be, Itachi majd a cumisüveget kezembe adta.

- Kérdezd a lányodat. - kuncogtam el magam, majd etetni kezdtem Kaynt, Itachi pedig egy puszit adott homlokára.

Natsumi azonnal apjához szaladt, aki felkapta és lementek elkészíteni a reggelinket. Ahogy elfigyeltem, Kaynt szívem fájdalmasan dobbant. Tudtam, hogy egyszer felfogják tenni azt a kérdést; Hogyan ismertétek meg egymást?
Muszály lesz nekik megint hazudnom? Bárcsak, minden máshogy alakult volna! Bárcsak ne lettünk volna bérgyilkosok!

Mindannyian megreggeliztünk. Itachi átvette fiát, én pedig neki kezdtem a mosogatásnak. Alig végeztem a mosogatással, de valaki kopogtatott a bejárati ajtón. Elhangzott egy "szabad" . Az ajtón, Sasuke lépett be. Natsumi persze azonnal kereszt apjához szaladt, ámulva-bámulva szinte nyálcsöpögtetve bámulta az Uchiha fiút. Próbáltam vissza tartani a kuncogást.

- Otouto...

- Sziasztok. Jöttem, Natsumiért.

- Hova szeretnéd vinni? - karoltam bele férjem karjába, aki másik karjában, Kaynt tartotta.

- Gondoltam elvihetném egy kicsit kocsikázni. - simogatta meg, Sasuke, Natsumi fejét.

A fiatal Uchiha lány, csillogó szemekkel nézett, Sasukéra.

- Anyu, apu...Mehetek? Légyszii.

- Nem is tudom...Itachi? - néztem az említettre, aki egy félmosolyra húzta száját.

- Sasuke...

- Igen?

- Vigyázzni fogsz, Natsumira?

- Nii-san...Talán egy 13 éves gyereknek nézel engem? 18 éves vagyok, nii-san. Tudok vigyázni, egy 1 éves kislányra.

- Rendben van. Akkor viheted.