Tűz és víz

2. rész

Dorina

Már csak egy nap. Folyamatosan ez a mondat járt a fejemben, lefoglalva ezzel minden figyelmemet és az iskola felé terelve gondolataimat. Nem hiszem el, hogy ilyen gyorsan eltelt a nyár! Mintha pár napig tartott volna csupán, olyan gyorsan el is szállt. Mondjuk én szívem szerint - és ezt soha senkinek nem mondom el az biztos - kicsit vártam is, hiszen ilyenkor, valljuk be, egy magamfajta lánynak sokkal érdekesebb az élete. Ezt pedig úgy értem, hogy nyáron sokkal kevesebbet vagyok a barátnőimmel is, mint év közben. Hogy miért, azt nem tudom megmondani. Talán a sok utazás miatt, bár nálunk erre sem lehet fogni, hiszen jó, ha nyáron eljutunk egyáltalán valahová. 

A szüleim munkája miatt ez nehezen oldható meg, mivel majdnem mindig dolgoznak: anyukám pszichológus, apukám pedig ügyvéd. Igen, sejtem mire gondoltok... Ezek elég komoly szakmák, így hát szerintetek a szüleim is határozottak lehetnek. Ez így igaz is. Ebből következik, hogy néha szigorúbbak is, mint a barátaim szülei, de ez engem nem zavar. 

Azért ne gondoljátok, hogy csak a szüleim által mondott szabályokból áll az életem. Mivel én alapból nem vagyok egy hisztis, szófogadatlan kamasz, a szüleimnek elég jó dolguk van velem. Szinte nem is szólnak rám, mivel nincs miért. Én mindig igyekeztem jól viselkedni és ők már tisztázták magukban, hogy nem lesz velem semmi bajuk. Mellesleg elég jó kapcsolatot is ápolok velük, majdnem mindenről tudunk beszélni és eddig mindig tudtak segíteni, ha baj volt.

Ha jellemezni kéne engem, sokan a szerény és okos szavakat használnák rám. Az általánosban is én voltam az osztály egyik legkiemelkedőbb tanulója, akit sokan csodáltak, mások elítéltek.  Engem nem nagyon érdekelt a véleményük, mert magamban tudtam, hogy ezzel csak jót teszek magamnak a jövőre nézve. A szüleim szerint "a tanulás a leghasznosabb időtöltés." Persze nem csak ez az egy dolog létezik számomra, hiszen a suli mellett még ott vannak a táncórák, a zongora és az olvasószakkör is, amire járok. Míg mások sportolnak, nekem inkább ezek jelentik a kikapcsolódást. 

Anyával most épp sütit készítünk, mivel ma este vendégek jönnek hozzánk. A finomságnak örülök, ám a látogatóinknak kevésbé. Nehogy félreértsetek, nem vagyok bunkó vagy ilyesmi csak volt már egy-két tapasztalatom az ilyenfajta vendégekkel és hát azok nem éppen szép emlékek. Apa munkatársai jönnek majd hozzánk, és hát őszintén szólva múltkor nem igazán voltak szimpatikusak.

- Dorcsi, idehoznád a tojást? - kérdezte anya a receptet nézegetve.

- Aha, persze - vettem ki a hűtőből a dobozt, majd anyának adtam.

- Nos, akkor elvileg kéne még bele egy kis cukor, liszt és már mehet is a sütőbe - olvasta.

Én szó nélkül beleraktam az említett dolgokat egy nagy tálba, majd a sütőhöz vittem őket.

- Jaj, annyira örülök, hogy segítettél, köszönöm, kicsim - ölelt át anya.

- Nincs mit, legalább megvagyunk ezzel is - mosolyogtam rá.

- El sem hiszed, hogy mekkora segítség voltál most - hálálkodik, de nem sokáig, mivel megszólal a telefonja. Gyorsan odarohan, majd engem a konyhában hagy. 

Hirtelen körbenézek, majd miután meggyőződtem róla, hogy senki sem figyel, ujjamat gyorsan belemártottam a sütihez készült pudingba és le is nyaltam.

- Héj, ez eszedbe ne jusson, kisasszony - szólal meg az apám hirtelen, mókás hangon, mire realizálom, hogy a hátam mögött van. Viccesen rámosolygok, majd kuncogva felszaladok a szobámba.

Már épp neki látnék kicsit rendet rakni, amikor a telefonom jelez valamit. Odamegyek és megnyitom. A barátnőm, Vanda írt, hogy találkozunk e ma. Leültem az ágyamra és gyorsan írtam neki, hogy ma nem érek rá sajnos a vendégek miatt.