Mr. Tökély és Mrs. Tökéletlen/BEFEJEZETT/

1. rész

Elesni, zavartan felállni, megigazítani a szemüveget és tovább sétálni. Ez nekem minden napos dolog. A röhögéstől visszhangzik ilyenkor a folyosó. Én pedig megszégyenülve szedem a lépteimet. Elakarok tűnni innen, de nem lehet. Hiszen, ha feladnám, akkor elismerném, hogy gyenge vagyok. Éppen ezért hiába röhög rajtam mindenki, nem érdekel. Viszont csak egy valaki idegesít igazán. Nathaniel Jason. Ő a suli „királya". Minden lány érte rajong és minden lány belé szerelmes. Utálom őt. Mindig megnehezíti a dolgomat. Minden leendő alkalommal belém köt. Viszont nem tudok megszabadulni tőle, mert a szomszédom. Régen barátok voltunk, de most, hogy felkerült középiskolába nem is érdeklem őt. Először megpróbáltam keresni a társaságát, de a folytonos visszautasítás után, feladtam. Nem foglalkoztam vele, de be kell vallanom, hogy szenvedtem miatta. Ő volt a legjobb barátom, de most már csak idegenek vagyunk egymásnak. Hiába van ott az a sok emlék... Ő ezt elhajította és inkább népszerűvé vált. Az emlékekkel együtt elhajított engem is.

A nevem Roxane Frewen. 17 éves vagyok és egy „stréber", ahogy a többiek neveznek. Általában az arcomat a hajam és a szemüvegem eltakarja, amit úgy igazából nem is bánok. Nincs szükségem arra, hogy lássanak. Megvagyok elégedve a mostani láthatatlan énemmel, akit csak akkor vesznek észre, ha piszkálni akarnak valakit. Én, pedig csak tűröm, abban reménykedve, hogy egyszer, majd véget ér.

Reggel, amikor felkeltem meghallottam az eső halk csepergését. Matattam egy kicsit, hogy megtaláljam az éjjeli szekrényemen a szemüvegemet, amikor sikeresen megtaláltam elkezdtem készülődni. A fogasról leakasztottam az esernyőmet, majd kiléptem a ház ajtaján. Kinyitottam az esernyőm és úgy sétáltam be az iskolába, mert a busz is éppen előttem ment el. Menet közben hallgattam az eső hangját és igyekeztem a lehető legszárazabb maradni. Viszont a távolból meghallottam a közeledő autó hangját, amit nagyon jól ismerek ugyan is a „kedves" szomszédomért eljöttek a barátai kocsival, így nem kell a buszon égnie, viszont voltak olyan kedvesek és adtak nekem egy kis reggeli frissítőt. Bár nem kértem megtiszteltek vele, hogy bele mentek a legnagyobb pocsolyába így engem lefröcsköltek. Sajnos már készültem az ilyenre, ezért hoztam váltóruhát. Minden esős reggelen ez van. Már teljesen hozzászoktam az ilyen esetekhez, így meg sem lepődve rajta tovább sétáltam. Hiszen tudtam, hogy semmin se változtatna, ha kinyitnám a számat. A lépteimet gyorsabbra véve folytattam az utamat.

A suliba beérve rögtön a mosdót vettem célba, hogy átöltözzem. Előhalásztam a táskámból a váltó ruhát és átöltöztem. Egy zacskóba beleraktam a vizes ruhámat és elindultam a Diáktanácsterme felé. Viszont el kellet jönnöm a „menők" helye előtt. Vettem egy mély levegőt és megpróbáltam nem tudomást venni róluk és a meglepett pillantásaiktól.

- Hé, Stréber! – szólt hozzám az egyik, de elengedtem a fülem mellett és tovább sétáltam terem felé.

Bekopogtam az ajtón, mert tudtam, hogy Hannah már itt van. Mindentudó tekintettel végig nézett rajtam, majd oda jött hozzám.

- Jó reggel Roxane. – mosolygott rám és kivette a kezemből a vizes ruhákat. – Megint az a Nathaniel volt az?

- Igen. – mondtam és sóhajtottam.

- Komolyan egyszer kiverem belőle a szart is. – fogta a fejét a lány, majd visszaült a helyére én, pedig elmentem a szekrényemhez, hogy felkészüljek az első órára.

A folyosón mindenki engem nézett, ami miatt nagyon rossz előérzetem volt. Valami a szekrényemben. Kinyitottam az ajtót és gyorsan félre álltam, mert ha nem vigyázok egy kis tejszín ragadt volna az arcomba.

- Gyerekes. – mondtam magamnak halkan.

Matattam egy darabig a szekrényembe, hogy megtaláljam az első órához szükséges könyveket, de amikor megfordultam megjelent a „király" nője is. (Nem a királynő, mert ő egy teljesen más személy. Csak így mellékesen a legjobb barátnőm, de majd később beszélek róla.) És ekkor kezdődik a baj. A szívatások eldurvulnak, mert mindenki a lánynál akar bevágódni.

Tipikus. Az előző héten egy lány eltörte miattuk a karját. De az igazgató nem tett semmit, mert nincs elég bizonyíték ellenük. Be kellene kamerázni ezt az iskolát. Ilyenkor mindenki vigyázzon, akit nem kedvelnek, mert vége van. Általában a lány engem elkerül. Velem még nem piszkálódott. Csodálkozom is, hogy miért. De nem kenem az ördögöt a falra. Jó ez, így ahogy van.

Kivettem a könyveket a szekrényemből és elindultam az osztályterem felé. Leültem az első sorba és vártam a csöngetést. Lassan beszállingóztak a többiek is a terembe. Amíg a tanár meg nem jött hangoskodtak és engem dobáltak. De mikor megjelent a férfi akkor olyan jó gyerekek voltak. Ez az egyetlen óra ahol így van. De csak azért, mert ez a tanár a legszigorúbb és a legnehezebb tantárgyat tanítja nekünk. A matekot. Viszont csak a rosszakkal szigorú. Velem kifejezetten kedves. Azt terjesztették, hogy régen az FBI-nál dolgozott. És ez a pletyka elterjedt a suliban így senki, nem mert neki ellent mondani. Sokszor hallgatja meg a gondomat, bajomat. Olyan nekem, mint egy báty. Azt mondta számíthatok rá.

Mr. Williams elkezdte az órát. Lejegyzeteltem a dolgokat, mert volt olyan, hogy olyat kérdezet, amit csak megemlített. A hátul ülök rosszalló pillantást vetettek felém. Mi bajuk van velem?