Mr. Tökély és Mrs. Tökéletlen/BEFEJEZETT/

13. rész

Két nap elteltével összeszedtem a bátorságomat, hiszen nincs semmi veszteni valóm. Már nem lesz az én "királyom" soha sem.

- Nathaniel. - álltam vele szemben a házuk előtt.

- Mit akarsz? - kérdezte lenézően.

- Csak el akarok, valamit mondani mielőtt elengednélek.

- Elengedni? - kérdezte, de meg sem hallottam.

- Tudod, amikor kiderült, hogy gyereked lesz, akkor este édesanyád oda jött a szobámhoz. Elmondta mit ígértünk egymásnak. - mondtam mire felvonta a szemöldökét. - Csak annyit akartam mondani, hogy hazudtam, amikor azt mondtam, hogy "nem szeretlek". Pont az ellenkezője igaz. - mondtam mosolyogva, amikor megállt mellettünk egy autó. Az a nő ült benne.

- Nat~ - szólalt meg a vékony hangján. - Nem jössz el velem a nőgyógyászhoz?

- Egy pill... - kezdte, de félbe szakítottam.

- Menj csak. - mondtam és éreztem, ahogy egy könnycsepp lecsordul az arcomon.

Nem szóltam semmit csak elrohantam. Egyenesen a rózsakertbe, de bezártam előtte az ajtót, hogy senkit ne lásson ilyen állapotba. Sírtam és sírtam. Nem tudtam mást csinálni, hiszen összetörtem a saját szívem.

Ültem a hintán, ahol ketten ültünk és beszélgettünk. Talán már akkor is szerettem csak tagadtam magam előtt. Ahogy körbe néztem az emlékek törtek rám. Itt ígértük meg egymásnak, hogy összeházasodunk majd. Milyen szép is lett volna. Ha újra megcsókolna, megérintene, és a karjaiba zárna, csak akkor érezném magamat igazán szabadnak. De most? Most olyan vagyok, mint egy madár a kalitkában. Csak én nem a külvilágra vágyom, hanem ő rá. De ez csak egy álom marad számomra.
Egy bűnös madár, aki a tiltott gyümölcsre vágyik. Én azzal a nővel szemben egy vesztes vagyok. Ő szebb, idősebb és ő hamarabb kellett Nathanielnek, mint én szóval mit akarok én?

Mikor elkezdett esteledni bementem a lakásba. Betakaróztam és sírtam. Nem tudtam a könnyeimnek megálljt parancsolni.

El kell engednem őt, hiszen soha nem lehet az enyém. Ha csak rágondoltam a szívem belesajdult. Viszont nem tudom fel adni. Hiszen szeretem őt. Ha olyan könnyen fel tudnám őt adni, akkor az érzéseim mit sem értek volna.

Hannahnak és Dave-nek elmondtam mindent. Nem szólt semmit csak vigaszt nyújtott, hiszen elsírtam közben magam.

- Ne törj össze kicsi Roxane. – mondta Dave. – Csak idióta volt, ha nem lenne...

- De van. – mondtam és letöröltem a könnyeimet.

- Akkor most elmondom a véleményemet. – kezdte Hannah. – Te egy hatalmas idióta vagy! Miért nem mondtad el neki hamarabb. Akkor talán nem érdekelné őt az a nő. Az is lehet, hogy szeret téged csak te eltaszítottad őt magadtól. Ha időben szóltál volna nekem, akkor segítettem volna neked, de most már nem tudok. Hiszen gyereket csinált az a hülye idióta.

- Hannah! – szólt rá Dave. - Lehet, hogy te vagy a legjobb barátnője, de akkor is lehetnél figyelemmel az ő érzéseire is.

- Nem. – ráztam meg a fejem. – Igaza van. Már túl késő. El fogom felejteni. – mondtam és mosolyt erőltetve az arcomra.

- Mit tervezel?

- Még én sem tudom.