Mr. Tökély és Mrs. Tökéletlen/BEFEJEZETT/

6. rész

Összekötöttem a hajamat és levettem a szemüvegem, hogy megtöröljem.

- Mit csinálsz Roxane? – kérdezte Bruce.

- Megvédem Christ, mert hülyeséget csinált. – mosolyogtam és a tömegre néztem.

- Hol van az a Chris Kennedy? – kérdezte az egyik „menő".

- Vak vagy ember? – állt mellém Bruce. – Itt áll mögöttem. – mondta és levette a dzsekijét, mint aki harcra készen áll.

- És te ki vagy? A kis pincsije? – kérdezte nevetve.

- Szép temetésed lesz. – mondtam és hátrébb léptem.

- Mire érted te kis szajha?

- Ez érdekes. – állt a másik oldalamra Hannah, mire mindenki elkezdett sutyorogni. - Ki merte bántani az én barátaimat?

- Ő a királynő testvére? – kérdezte hátulról valaki.

- Ez érdekes. Azt hittem nem elég nyilván való. – vont vállat Hannah.

- Sajnálom Hannah. – jött közelebb Chris. – Miattam lesz oda a jó híred. – vágott szomorú képet.

Mindenki elkezdett veszekedni. Nem bírom a veszekedést ezért felsikítottam mire mindenki rám figyelt.

- Minek háborúztok? – kérdeztem.

- Mert ez a kis mocsok oda jött és meg akart minket verni. – válaszolta Paul (aki a menők élén áll).

- Akkor én vagyok a célpontotok.

- Ugyan miért? – kérdezte nevetve.

- Mert miattam ment oda. Én küldtem oda, mert elegem van belőletek. – hazudtam.

- Ne csináld ezt. – mondta Hannah.

- De megteszem, mert az én hibám. – mondtam mire az egyik lány közelebb jött.

- Te vagy az a lány, aki kijött Nathaniel házából.

- Jaj, Nathaniel ilyen mélyre süllyedtél? – nevettek rajta.

- Ez nem igaz. Nem is ismerem azt a lányt. – jött ki az egyik teremből a fiú. – Ki engedne be egy ilyen lányt a saját házába.

Mindenki megfagyott. Egy könnycsepp gördült le az arcomon. Csak játszott vele, de akkor miért sírok? Lehet azért, mert letagadott. Még mielőtt reagálni tudhattam volna Bruce elém állt, ezzel eltakarva az arcomat.

- Kislány jobb, ha összeszeded magad. Most nem sírhatsz. – mondta, majd az arcomra nézett. Óvatosan a tenyerei közé fogta az arcomat és letörölte a könnyeim.

- Nem fogok sírni.

- Tudod a gyenge pontját? – kérdezte.

- Szerintem igen. – mondtam és elkezdtem az „Ő" dalát.

Mindenki meglepetten nézett rám. Viszont ő csak ökölbe szorította a kezét. Az előttem álló fiú kihasználta az alkalmat és oda lépett Nathanielhez.

- Vigyázz mit mondasz erről a két lányról, mert az egyik a barátnőm. – pillantott hátra rám, mire fülig pirultam.

A Nathaniel rám pillantott.

- Szóval ő az? – kérdezte tőlem, de már cselekedett is.

Teljes erejéből behúzott Brucenak. A két fiú egymásnak esett. Ezt nem hagyhatom, de félek bármit is tenni. Olyan egy szerencsétlen vagyok. Változtatni fogok ezen.

Erőt vettem magamon és oda álltam a két fiú közé.

- Elég legyen. – mondtam és két oldalra tartottam a kezem.

- Ne szólj bele. – mondták egyszerre.

- Miért ne?

- Mert ez a mi ügyünk. – lökött arrébb Bruce.

- Ne lökdös Roxanet. – hallottam Hannah hangját.

Viszont elszakadt az a bizonyos cérna. Oda léptem Brucehoz és lekevertem neki egyet. Nem voltam ennyire bátor. A lábaim remegtek és a fogaimat is össze kellett szorítanom, hogy meg ne hátráljak. Én igazából egy gyáva alak vagyok, de a barátaimért bármire képes vagyok.

- Azonnal fejezzétek be! – kiabáltam rájuk. – Nem vagytok már gyerekek, hogy így viselkedjetek. Intézzétek el a dolgaitokat másképp, de ne erőszakkal.

- Ne anyáskodj felettem. – mondta hanyagul Nathaniel.

- Miért ne? Te... - kezdtem, de nem tudtam vele beszélni.

- Én mi? – jött közelebb hozzám – Fejezd be, amit elkezdtél stréber. – nézett rám fenyegetően.

– Annyira idegesítő vagy. – Hajtottam le a fejemet. - Mindig csak azzal vagy elfoglalva, hogy mivel lehetsz menőbb. De az, hogy a gyengébbeket bántod az nem menő. És, ami a legrosszabb az, hogy ezt te nem veszed észre. Teljesen bele éled maga abba a „király" szerepbe, de ez nem te vagy.

- Honnan tudod, hogy milyen vagyok? Nem ismersz te egyáltalán. Gyűlölöm az olyanokat, mint te. Azt hiszed annyira okos vagy, de ez nem igaz. Nem tudhatsz mindent. És azt sem tudhatod mennyi minden történt velem ez alatt a 3 év alatt, amíg nem voltál velem.

- Én meghallgatnálak, de te egyszerűen elhajítottál magadtól. Olyannak éreztem sokáig magam, mint egy régi játék, aki senkinek sem kell. És mind ezt azért, mert nem voltál mellettem. És idegesített, hogy másokat milyen közel engedsz magadhoz. És akár hiszed akár nem én még most is a barátomnak tartalak téged. Bár tudom, ez már semmit sem számít a „királynak". – mondtam és sarkon fordulva elmentem, mert nem bírtam tovább, hogy ne sírjak. Hannah oda jött, hogy megvigasztaljon, de leráztam a kezét és elhagytam az iskolát.