Mr. Tökély és Mrs. Tökéletlen/BEFEJEZETT/

12. rész

Arra ébredtem, hogy valaki nem akar leszállni a csengőről. Lementem és kinéztem a kukucskálón. Nathaniel állt ott csurom vizesen. Ránéztem az órára. Már elég későre járt. Gyorsan kinyitottam az ajtót és betessékeltem.

- Mit csinálsz kint esernyő nélkül ilyen időben? – kérdeztem, majd elmentem egy törülközőért és oda adtam neki.

- Az egész a te hibád. – mondta.

Részeg?!

- Mi az én hibám? – kérdeztem és levettem róla a kabátját és a radiátor fölé akasztottam, hogy megszáradjon.

- Mind ez. – mondta és hátulról átölelt.

- Engedj el. Így én is vizes leszek.

- Nem engedlek el. – mondta és a keze a pólóm alá vándorolt.

- Ne nyúlkálj oda. Hideg a kezed. – próbáltam hadakozni.

- Akkor melegítsd fel.

- Engedj el. – mondtam és éreztem, ahogy fülig vörösödöm.

- Nem akarlak elengedni.

- De ez akkor sem te vagy. – mondtam és egy könnycsepp csordult ki a szememből.

Ezek után már nem éreztem az érintését. Velem szembe állt és közel hajolt az arcomhoz. Megcsókolt. Fájdalmas tekintettel nézett rám.

- Nem akartalak bántani. Ne haragudj. – mondta és elindult az ajtó felé.

Utána mentem. Nem tudom miért tettem, de hátulról átöleltem. Csak most vettem észre milyen férfias teste lett az évek során. Én semmit nem tudok a mostani Nathanielről. De azt tudom, hogy...

- Nem akarom, hogy elmenj. – mondtam és a hátába fúrtam az arcom.

- Engedj el, mert ha nem teszed, lehet, olyat teszek, amit te nem akarsz. Hiszen te nem szeretsz. – mondta és a kilincsre tette a kezét.

Igen. Ezt mondtam, de akkor most mit akarok tőle? Nem engedtem el akkor sem.

- Nem érted? – kérdezte és megfordult.

Megfogta a csuklom és felvonszolt a szobámba. Rá lökött az ágyamra és fölém támaszkodott. Levette a pulóverét és lehajolt hozzám és megcsókolt. Viszont ez nem olyan volt, mint az előző. Ez most sokkal vadabb és érzelemmel teljes volt. Magával ragadott a hév és a kezemet a nyaka köré fontam és visszacsókoltam. Levette a pólóját és a teljes testével hozzám simulva csókolt meg újra és újra. És én mindig egyre többre vágytam. Amikor elengedett olyan volt, mintha elhagyott volna.

- Hova mész? – kérdeztem.

- Nem tehetem meg veled, ha nem érzel irántam semmit.

- De más lánnyal képes voltál rá, igaz? Valaki mást szeretsz nem igaz? – kérdeztem keserű mosollyal. – Akkor képzeld azt, hogy ő én vagyok. – mondtam és, amikor rájöttem mit mondtam lehajtottam a fejem.

- Remélem nem bánod meg. – mondta és folytattuk, amit elkezdtünk.

Azon a hűvös, esős éjszakán megtettem vele. Ezzel tönkre téve egy barátságot és kihasználva egy törött szívet. Reggel, amikor felkeltem már nem volt mellettem. Nem is csodálkozom, hiszen kihasználtam őt. De akkor is eleredtek a könnyeim. Én vagyok a legrosszabb. Olyan egy idióta vagyok. Most minden másképpen lenne, ha elmondtam volna neki, hogy szeretem. De pont az ellenkezőjét tettem. Most talán itt lenne és mosolyogva mondaná, hogy „Jó reggelt!". Hogy nézzek ezek után a szemébe? Nem fogom tudni megtenni. Mindezért én vagyok a bűnös.

Én egy idióta vagyok. Hiszen neki gyereke lesz. És én ezt teljesen elfelejtettem. De a tegnap estét nem bántam meg. Azzal volt az első alkalmam, akit szeretek és ez sokat jelent nekem. És az is lehet, hogy nem is emlékszik a tegnap estére... - Gondoltam magamban mire összeszorult a szívem.

A suliban elkerült. Amikor hozzá akartam szólni elment mellettem. Tudom, hogy rosszat tettem, de beszélj, velem kérlek. De erről hiába álmodozom. Most egy kibaszott lotyónak érzem magam. Lefeküdtem vele, pedig ő nem is engem szeret.

Hannahnak nem mondtam semmit. Senkivel nem tudom megbeszélni ezt. Egyedül maradtam. Teljesen egyedül. És csak azért, mert egy idióta voltam. Soha többet nem fog hozzám szólni vagy megérinteni. De még el kell mondanom neki valamit, hogy elfelejthessem.