Mr. Tökély és Mrs. Tökéletlen/BEFEJEZETT/

14. rész

Aznap még sokáig beszélgettem velük. Talán úgy 11 órakor indultam el haza tőlük. Egy darabig nem látom őket. Otthon összepakoltam és elindultam a repülő térre. Nem olyan régen megtaláltam anya levelét.

„Kedves Roxym!

El szeretném neked mondani azt, hogy nem a helyszínen haltam meg. Még túléltem. Bevittek a korházba, amikor kijelentették, hogy nem élek már sokáig, ezért írom neked ezt a levelet.

Ne ostorozd magad azért, mert miattad haltam meg. Egy daganat volt az agyamban. Már akkorára nőtt, hogy nem tudtak megmenteni. De el akarom neked mondani, hogy szeretlek. Te maradsz mindig is az én drága kis lányom. És ne hidd azt, hogy elhagytalak. A szívedben tovább élek, ezért kérlek, legyél erős. Ha édesapád összetörik a halálom miatt és te egyedül maradnál, csomagolj össze és menj el New Yorkba. Ott él az öcsém. A neve Thomas. Tud rólad és messziről támogat titeket. Szeretném, ha elmennél hozzá. Ő segíteni fog rajtad. Oda fog melléd állni még, ha a világ el lened is fordul. Ha úgy érzed, hogy nincs kire támaszkodnod, akkor is ott lesz melletted. Saját tapasztalatból mondom.

Kérlek légy akkor is erős, ha én már nem lehetek melletted. De azt soha ne felejtsd el, hogy én oda fentről figyelni foglak téged és nem hagylak el téged.

Anya"

Ezeket a sorokat olvasva határoztam el, hogy elmegyek ahhoz a férfihez. Hiszen nem vagyok egyedül, igaz?

Most van téli szünet. Szóval ez a tanulásom rovására sem megy. Összepakoltam mindent, amire szükségem lehet és elindultam a repülő térre.

Felültem a gépre. 5 órás út után megérkeztünk. A repülő téren fogtam egy taxit és bediktáltam a levélen szereplő címet. Amikor megérkeztem egy hatalmas luxus villával találtam szembe magam.

1 hetet sem töltöttem el ebben a házban. A nagybátyám meghallgatott mindent. Megértett engem. Kiderült, hogy 28 éves és ügyvéd. Azt mondta, ha szeretném, akkor kihozza apát a börtönből. Mindent megtett azért, hogy jól érezzem magam. De akkor sem volt az igazi. Hiányzott az a ház, amiben anya és apa együtt mosolyogtak rám. Amikor elmondtam ezt a férfinak felajánlotta, hogy eljön velem, mert régen volt abban a házban.

Amikor hazaértünk boldogan mentem be a házba. Olyan jó érzés volt itthon lenni. Talán egy órája lehettem otthon, amikor csöngettek. Boldogan nyitottam ki az ajtót. Nathaniel volt az. Azonnal lefagyott az arcomról a mosoly. A szívembe, mintha egy karót döftek volna, mert az a nő fogta kezét.

- Á. Nathaniel. Mit szeretnél? – erőltettem egy mosolyt az arcomra, de legbelül darabokban voltam.

- Hol voltál? – kérdezte.

- Gondolom, az nem tartozik rád. – jelent meg mögöttem Thomas.

- De tudni akarom. – rázta le a nő kezét.

- És miért is? – kérdezte ravasz mosollyal.

- Mert a gyerekkori barátom Roxane. És aggódom érte.

- Ne aggódj értem. – mondtam és könnyek gyűltek a szemembe. – Mostantól van, aki vigyáz rám. Neked pedig a gyerekeddel kell törődnöd. – fejeztem be és rácsaptam az ajtót.

Az ajtó, amint becsukódott sírva fakadtam. A férfi alig bírt megvigasztalni. Tudta jól, hogy mit élek át. Azért is jött oda hozzám, amikor meghallotta a fiú nevét. Viszont haza kellett mennie. Nem hagyhatta sokáig üresen a házat.

Kiültem a teraszunkon lévő székre és elgondolkoztam. Hamarosan azt fogom látni, hogy ő mennyire boldog a gyerekével. Ezzel láncolta magát a nőhöz.