Mr. Tökély és Mrs. Tökéletlen/BEFEJEZETT/

7. rész

Amikor haza értem meglepődve láttam, hogy apa itthon van. Francba ebből baj lesz. Ugyan is mióta anya meghalt ő teljesen kifordult magából. Inkább be se mentem a házba, hanem menedéket kerestem anya rózsa kertjében. Sokszor bújtam el itt előle. Mikor hallottam a kocsi zúgását, majd a távolodó motorzúgást felálltam és bementem a házba. A szobaajtómat magamra zártam.

Igazából nem azért vagyok stréber, mert anyára akartam hasonlítani ez csak részben igaz. A tanulásba menekültem. A könyvek mindig vártak rám. Ezért van tele a szobám regényekkel, novellákkal és verses kötetekkel.

Este 7 óra felé járhatott az idő, amikor csöngettek. Lassan lementem az emeletről. Semmi kedvem nem volt most Hannahval beszélni. Biztosan bátorítana, de ha tudná, hogy itthon tele sírtam a párnámat, akkor kiselőadást tartana arról, hogy nem szabad ilyen gyengének lennem. És köszi, de ez pont nem hiányzik.

Kinéztem a kukucskálón és olyas valaki állt az ajtóban, akire nem számíthattam volna legvadabb álmaiban sem. Én azt hittem, hogy kiköltözött Angliába. Akkor mit keres itt? Miért nem tudnak engem békén hagyni Jasonék? Nem nyitottam ki az ajtót. Semmi kedvem meghallgatni a többi embert. Hiába ő az első szerelmem nem tudnék vele ilyen állapotban beszélgetni.

- Sajnálom Dave. – mondtam a falnak támaszkodva.

Nathaniellel való veszekedésem jobban megviselt, mint hittem volna. Reggel, amikor beértem a suliba Hannah ott állt a padomnál és türelmetlenül várta, hogy beérjek. Amikor oda mentem hozzá mosolyogva köszöntem neki.

- Jó reggelt Hannah. – erőltettem mosolyt az arcomra.

- Nem kell mosolyognod, ha nem tudsz. – mondta és a kezemnél fogva elvitt a diáktanács termébe. – Kellene egy kis segítség. Magamat ki tudom sminkelni, de mást nem.

- Miről van szó?

- Ma reggelre tiszta lila lett Chris szeme alja. El tudod tűntetni? – kérdezte és a hátam mögé mutatott.

A fiú elég ramaty állapotban volt. Mondjuk megértem. Rám nézett és megvakarta a tarkóját.

- Kérlek, segíts. – mondta.

- Gyere, ülj le. – nyomtam le egy székre és elkértem Hannah sminkes dobozát.

- Mit akarsz ezzel csinálni? – tolta el a kezemet ijedten.

- Semmi rosszat ne aggódj. – mosolyogtam rá és közelebb léptem hozzá. Beálltam a két lába közé, mert másképpen nem fértem volna rendesen az arcához. Amikor végeztem elé tartottam egy tükröt. – Na, milyen? – kérdeztem.

- Azta. Alig látszik. Köszönöm. – mondta és megölelt.

- Igazán nincs mit.

- Sajnálom a tegnapit. Ha nem lettem volna olyan forrófejű... - kezdte, de félbeszakítottam.

-... akkor nem mondhattam volna ki az, ami már régóta nyomja a szívemet. – fejeztem be a mondatát.

- Nem haragszol? – kérdezte.

- Rád nem. Viszont Hannahval beszélnem kell. De rá sem haragszom.

- Hallgatlak.

- Tegnap megjelent a házam előtt Dave Jason.

- Az a Dave Jason, aki Angliában szupermodell lett? – kérdezte hitetlenkedve.

- Szóval ismered?

- Nem csak ismerem nagy rajongója vagyok. Egyes lányok tudod, mit meg nem adnának, azért, hogy 5 percet kettesben töltsenek?

- Ilyen nagy ember lett? – kérdeztem mikor kimentünk a teremből.

- Te nem olvasol újságot?

- Nem igazán. Minden mást csak azt nem.

- Nos, mindegy, ha legközelebb találkozol, vele kérj tőle nekem autógrammot.

- Engem valahogy hidegen hagy.

- Hidegen persze. Az első szerelmedről beszélünk.

- De az már régen volt.

- Olyan idióta vagy. – fogta a fejét és leült az egyik padra, ami a folyóson volt elhelyezve. – Még mindig nem látsz ki abból a felhőből, amit Mr. Elnök okozott?

- Nem. – ültem le mellé.

Csöndben ültünk, amikor elém állt az a fiú, aki már régóta tetszik. Edward Wilson.

- Te vagy Roxane? – kérdezte komoly arccal.

- I..Igen miért? – kérdeztem zavartan. A válaszomra felragyogott az arca.

- Nincs kedved eljönni velem randizni? – kérdezte boldog arccal.

- Azért, mert tegnap összeverekedett rajta 2 fiú? – kérdezte Hannah fel sem nézve a sapkája takarásából.

- Azért is. Felkeltette az érdeklődésemet. – mondta és feltolta a szemüvegét. – Nos, mi a véleményed erről? – fordult vissza hozzám.