Egy karácsonyi urban fantasy

- Robiiiin – Esther élesen beszívta fogai között a levegőt, miközben odébb söpört a konyhaasztalról egy halom rúnakövet és néhány ottfelejtett tarot kártyát – Hányszor megkértelek már, hogy pakolj el magad után?
Persze csak az üres lakásnak beszélt, párja még azelőtt eltűnt otthonról, hogy a nap első sugarai felbukkantak volna a város felhőkarcolói felett.
Nem mintha, ez decemberben olyan nagy kihívás lett volna, tette hozzá a lány gondolatban. Még reggel nyolc körül is kellemes félhomály uralkodott a garzon kis konyhájában. Esther összébb húzta magán sötétzöld plüss köntösét, ahogy letelepedett az asztal mellé. Előtte egy hatalmas bögrében frissen lefőzött kávé gőzölgött, amit párszor megkavart, majd felöntötte egy zacskó nullás vérrel. Bár semmi szüksége nem volt a benne lévő koffeinre, imádta, ahogy a kávé rövid időre felmelegítette fagyos ujjperceit. Ahogy körbenézett, nem kerülte el figyelmét, hogy a polcokon, a szekrények tetején, de még a szobák sarkában is megszaporodtak a gyertyák. Volt köztük hatalmas fehér viasztömb, kisebb színes darabok, de olyan is, ami már szinte csonkig égett, és a szokásos száraz gyógynövény illatot is elnyomta a viasz és füst édes keveréke.
- Hihetetlen, hogy ez mind ma hajnalban hozta össze – mormogta bele a kávéjába. Vörös szeme tovább pásztázta a lakást, próbált rájönni, melyikek a frissen felkerült égősorok, azok mellett, amik egész évben világítanak, elidőzött egy picit a nappali ajtaja felé függesztett fagyöngyön, aztán fáradtan újra sóhajtott egyet.
Legalább egyszer megkérhetne, hogy segítsek ahelyett, hogy hajnalban felkel és feldíszíti az egész helyet.
Ekkor nyílt a bejárati ajtó és a huzat frissen hullott hó illatát hozta magával. A küszöbön nagykabátba burkolódzott alak állt, akinek arcára árnyékot vetett széles karimás fekete kalapja.
- Álmomban kaptam egy sugallatot, hogy az északi sugárútnál lévő piacra menjek ma bevásárolni! – az alak diadalmasan a feje felé lendítette a kezében szorongatott hatalmas bevásárlószatyrokat, amitől elvesztette az egyensúlyát. Esther egy villanás alatt mellé ugrott és sikerült egyik kezével elkapnia a szatyrokat, másikkal pedig megtartania zuhanó párját.
- És a sugallat azt nem mondta, hogy kelts fel engem és vigyél magaddal segítségnek?
- Nem, azt nem! – Robin felegyenesedett és levette fejéről a kalapját. Rövid hajában megcsillant néhány vízcsepp, Esther arra tippelt néhány szemtelen hópehely megtalálta az útját a kalap védelmén át is, aztán elolvadtak a gránitfekete tincsek között. – Elég jól megoldottam egyedül is mindent.
- Miután hatalmas rendetlenséget hagytál a konyhában!
- Ó, bocsánat – a fehér mágus fülei elvörösödtek. – Tudom, hogy utálod, ha az asztalon hagyom a köveket...
- Te fogsz rosszul járni, ha egyszer véletlen leöntöm vérrel a gondosan megfestett paklidat – Esther, hogy elrejtse mosolyát egy puszit nyomott Robin hidegtől kipirult arcára.
- Nem fog ma semmi hasonló szerencsétlenség történni – mondta a mágus, miközben kihámozta magát a kabátból és a több réteg pulóverből, ami alatta lapult. Esther közben nekiállt kirámolni a zacskókból. Úgy tűnt, Robin megvett minden hozzávalót a napforduló ünnepi vacsorájához.
- Ne mondd, hogy Gabe hozza az unokatestvéreit is! – a gondosan becsomagolt steakhús, ami az egyik zacskóból előkerült gyanúsan nagy volt, mérlegelve, hogy Robin és az összes többi varázsló vagy boszorkány, akit meghívtak vegetáriánus volt. – Egyetlen vérfarkas nem eszik ennyit!
- Tudom, hogy nem szereted őket – Robin a padlóra szegezte szürke szemeit. – De Gabe szinte könyörgött...
- És te nem tudtál nemet mondani? Leával nincs bajom, de Tyler... – Esther fáradtan beletúrt hosszú hajába, amit néhány nappal korábban, egy hirtelen ötlettől vezérelve lilára festetett. – Képzelem, bevetette a kiskutya szemeit!
- Tudod, hogy olyankor nem tudok neki nemet mondani – Robin hátulról átölelte Esther derekát, akik épp az egyik konyhaszekrénybe rendezgette a frissen vásárolt fűszereket.
- De azok a lányok! – Esther hátra vetette a fejét, így szembetalálkozott Robin arcával. A mágus feketére festett hosszú szempillái megrebbentek, ahogy elmosolyodott.
- Ez az ünnep a barátokról és a fényről szól! Egyszer igazán megtehetjük ezt Gabe-ért, gondolj bele, neki folyamatosan el kell viselnie őket!
Esther kiegyenesedett és szembe fordult párjával, hogy az arcát a két tenyere közé fogja. Vigyázott, nehogy hosszú, feketére festett karmai véletlen megsértsék a mágus hófehér porcelánszerű bőrét, de azért kicsit összenyomta az arcát, miközben jobbra ballra forgatta, hogy alaposan tanulmányozza azt.
- Miért vagy te mindenkivel ilyen kedves? – kérdezte, miközben számba vette az összes világoskék pöttyöt kedvese szürke szemeiben. – Melletted mindig olyan seggfejnek érzem magam!
- De nem épp ebbe szerettél bele?
- Idióta! – Esther csókot nyomott Robin hidegtől kissé cserzett ajkaira. – Álljunk neki akkor főzni.
- Rendben, csak előbb átöltözöm!
Esther végignézett Robinon, aki fekete bőrnadrágot és egy elegáns fehér garbót viselt, ami vékony ezüst szálakkal volt keresztülszőve. A szokásos fekete szemceruzáját is kiegészítette ezüst szemhéjfestékkel és burgundivörös rúzzsal.
- Így kiöltöztél egy reggeli bevásárlásra? – vonta fel a vámpír egyik vastag fekete szemöldökét. – Lassan azt kell hinnem, hogy a zöldségárus komoly veszélyt jelent rám nézve!
- Bevallom az ő étkezési szokásai lehet, jobban passzolnának az én életvitelemhez – Robin ajkán gonosz mosoly jelent meg.
- Ha így folytatod, neked kell megsütnöd a húsokat, amiket bevásároltál!
- Csak azt ne! – a vigyor mindjárt leolvadt a mágus arcáról és teljesen elsápadt.
- Hogy hoztad haza őket egyáltalán? – Esther a szemét forgatta, ahogy követte a szobába Robint.
- Láttad, hogy Mr. Haarman milyen szépen becsomagolta és egyből belerakta a zacskóba. – A mágus csak a válla felett válaszolt, miközben a hálószoba nagy gardróbszekrényéből előhalászott magának egy melegítőnadrágot és egy öreg zöld pulóvert, aminek a könyökét Esthernek volt szerencséje többször is megfoltozni.
- Szóval nem is láttad, hogy mit veszel meg? Szerencséd, hogy egyszer sem vert át eddig...
- Szerintem fél tőled – Robin a válla felett hátrapillantott Estherre, aki az ajtófélfát támasztotta. – Legalábbis mindig olyan ideges lesz, amikor együtt megyünk bevásárolni.
- Előfordulhat, hogy az egyik felmenője keresztezte az utamat korábban. Tudod, hogy számon tartom az adósságokat. Ki tudja, mikor jön majd jól valakinek a segítsége? Például megismerkedhetek egy csodás fehér mágussal, akibe teljesen beleszeretek, aztán kiderül róla, hogy rosszul lesz a legkisebb vér vagy nyers hús látványtól is...
- Nem tehetek róla!
- Attól még vicces! Szerintem ritka az olyan pár, akiknek két külön hűtőszekrényre van szüksége és sokszor még együtt enni sem tudnak – Esther játékosan kivillantotta hosszú szemfogait, mire Robin válaszul kiöltötte a nyelvét.
- Ebben te is hibás vagy! Melyik vámpír választana önszántából valaki olyat, mint én?
- Bármelyik, amelyik van egy kis szeme a jó emberekhez – Esther finoman az ölelésébe vonta Robint és apró csókokkal szórta tele a mágus arcát.
- Most már tényleg neki kell állnunk készülődni, mert nem leszünk kész semmivel! – Robin röviden megcsókolta a lányt aztán kibontakozott az ölelésből.
- Te már hajnalban elvégezted a feladatok nagy részét – Esther sokatmondóan körbepillantott a lakás arany és zöld dekorációján és az egymáson tornyosuló gyertyákon – Kitakarítva, bevásárolva, lényegében csak a kaja van hátra.
- Tudod, hogy milyen fontos a téli napforduló nekünk! – Közben mindketten visszatértek a konyhába, ahol Esther elfoglalta helyét az asztalnál, Robin pedig a pultnál kezdett pakolászni.
- Persze hogy tudom. Kik jönnek pontosan?
- Összesen kilencen leszünk. Gabe, és az unokahúgai, valamint Elias, Mira és Madaleine és Penelope is eljön végül is.
- Meglepett, hogy igent mondtak – Esther két barátnőjére gondolt, akikkel néhány tíz év különbséggel, de szinte egyszerre lettek vámpírok. – Imádnak téged, ne értsd félre, de már annyira benne vannak a karácsonyi készülődésben...
- Meggyőztem őket, hogy fogják fel egy elővacsorának, amikor rápihenhetnek a saját ünnepükre.
- De tudod, hogy akkor szenteste után nekünk is át kell majd menni, hogy velük ünnepeljünk, ugye?
- Tavaly is jól éreztem magam! – Robin mosolyogva elhúzta kezét a konyhapulton sorakozó gyertyák felett, amik egyből vidáman lángra lobbantak. – Főzzek neked is egy teát?
- Köszönöm, de kihagyom – Esther gerincén végigfutott a hideg, ahogy a vízben ázó aszott levélkékre gondolt.
- Egyszer adhatnál neki egy esélyt, kávét is szoktál inni! – Robin lebiggyesztette az ajkát, miközben magának vizet melegített és egy nagy, kék mázas bögrébe tea füvet szórt.
- Kifőzöd nekem a teát is vérrel?
- Nem.
- Akkor továbbra sem kérek.
- Minden mágiát és jó tulajdonságát elvesztené akkor. – A mágus beleöntötte a forró vizet a bögrébe, amitől egyből mentol és fenyőillatú gőz töltötte be a konyhát.
- Ezt a vitát nem nyerheted meg, tudod, hogy egyszer megpróbáltam és azonnal visszajött az egész – Esther arca grimaszba torzult az emléktől.
- Igen emlékszem – Robin egy sóhajjal leült vele szembe, ujjait összekulcsolta bögréje körül és boldogan beleszimatolt a felszálló gőzbe. – Jut eszembe, te ma nem tervezel felöltözni?
- Valami problémád van vele? – Esther figyelte Robin arcát, ahogy a mágus a zöld, bolyhos köntöst tanulmányozta, ami alól a dekoltázsnál kivillant a csipkés hálóingje. – Nem terveztem, hogy ma elhagyom a lakást és holnapig egy vendégre se számítunk.
- Való igaz – hümmögte bele Robin a teájába – De lehet, hogy így lassan fog menni a készülődés...
- Nocsak – Esther arcára újra felkúszott egy gonosz mosoly és előrehajolt az asztal felett, engedve a köpenyt még lejjebb csúszni. – Én nem bánom, ha kicsit később állunk neki a feladatoknak. Kárpótolhatsz, amiért olyan szépen kiöltöztél a piacra.