𝗢𝗻𝗰𝗲 𝘂𝗽𝗼𝗻 𝗮 𝘁𝗶𝗺𝗲... [Haikyuu!! ff]

~1~

A kis Oikawa ráérősen ballagott az erdőben. Nem kereste senki, valószínűleg észre sem vették a dajkák meg az inasok, hogy eltűnt. De nem is bánta, ott úgy sem játszott vele senki. Itt viszont az erdőben találkozott nyulakkal, akiket megetetett, látott hatalmas szarvasokat, ahogy cikáznak a fák között, és velük versenyt futó mókusokat. Egy kidőlt fa rönkében egy kis süncsaládot is talált, akik meglepően barátságosan fogadták, úgy hogy velük is játszott kicsit.

Ahogy aztán ment tovább az erdőben talált egy kis forrást, ami patakká duzzadva csordogált a fák között. Elhatározta, hogy követi, viszont miközben bukdácsolt le a lejtőn, a víz mellett egy másik alakra lett figyelmes. Egy hozzá hasonló korú kisfiú guggolt, és egy bot végét lógatta a vízbe. Annyira belemerült, hogy észre sem vette Toorut, aki nagyot nyelve elhatározta, hogy megszólítja, így lassan közelebb osont hozzá.

- Szia - szólította meg a patak másik oldaláról, mire ijedten seggre esett. Meglepett arccal mérte végig Oikawát, s mikor látta, hogy veszélytelen, valamelyest megnyugodott.

- Szia - tápászkodott fel.

- Te ide valósi vagy? - folytatta a beszélgetést Oikawa. - A hegyen laksz? Vagy a városból jöttél?

- Én... Én csak - kezdett bele a fiú, miután leporolta magát, de tanácstalanul elhallgatott. - Végül is igen, a hegyen.

- Az nagyon menő - csillantak fel Oikawa szemei. - A városban tök uncsi minden, de itt! Te is szeretsz itt játszani? - folytatta, mire a fiú tanácstalanul bólintott. Oikawa felbátorodva átlépett a kis patak felett, hogy egy oldalra kerüljön a fiúval. - Van itt egy sün család, láttad már őket? Megmutatom, nagyon aranyosak!

- O-Oké... - egyezett bele bizonytalanul a fiú.

- Ja, el is felejtettem - csapott a fejére Tooru, majd kinyújtotta a jobbját. - Oikawa Tooru vagyok.

- Iwaizumi Hajime - rázta meg a másik fiú.

- Uh, az túl hosszú név. Mit szólnál inkább aaaaa... Az Iwa-chanhoz? - talált ki neki egy becenevet, ahogy általában mindenkinek. Erre a másik fiú csak megrántotta a vállát. - Gyere, megmutatom a süniket.

Így megindultak vissza a kidőlt fa felé, ahol a sünik még mindig nyugodtan szaglásztak. Oikawa habár kicsit furcsának találta a tüsi hajú fiút, mivel ő volt az egyetlen ember, aki hajlandó volt játszani vele az egész királyságban, ezért úgy döntött, hogy barátjának fogadja.

- Ugye milyen aranyosak? - kérdezte Oikawa a sünkölyköket figyelve, mire szinte tökéletesen egyszerre megkordult a hasuk. Ezen pedig mindketten jót nevettek. - Mikor kell haza menned? Én mindjárt éhen halok.

- Öhm... Nekem nincs hova haza menni.... - vallotta be Iwa-chan lesütött szemekkel.

- Micsoda? - kerekedtek ki Oikawa szemei, majd egyből fel is ugrott. - Akkor gyere el hozzánk! Apa biztos megengedi, hogy oda költözz!

- É-Én nem... - állt fel Iwa-chan is ijedt fejet vágva.

- Na, gyere már. Bőven van elég hely a palotában - ragadta meg a kezét Oikawa, majd maga után húzva elkezdett szaladni.

- Hogy hol?!

Végig futottak az erdőn, egyenesen a palota udvarának a széléig, ahol könnyű szerrel átjutottak a korhadt fa kerítés egyik lyukán. Innen pedig egyenesen a veranda felé tartottak, ahol a király teázott éppen a feleségével, azaz Oikawa tulajdon szülei.

- APA APA APAAAAA! - integetett neki már messziről, mire a király összeráncolt szemöldökkel fordult felé.

- Az meg ki? - kérdezte az idősebbik Oikawa, legfőképp magától. Aztán amint a fiúk felértek melléjük a tornácra, Tooru angyali fejet vágva állt meg a megszeppent Iwa-chan mellett.

- Apa, ő az új barátom Iwa-chan. - mutatta be, mire a király egy meglepett mosollyal biccentett neki. - Ugye ide költözhet?

- Ezt meg hogy érted? - pislogott az apja.

- Nincs hol laknia, és gondoltam úgy is olyan nagy a palota, simán ide költözhetne... - kezdett érvelni Oikawa.

- Fiam, fiam. - tette fel a kezét az apja. - Tudod a palotában csak a királyi család lakik, mások nem szoktak oda költözni. - magyarázta meg neki, mire Iwaizumi lesütötte a szemét.

- De a konyhás néni is mindig itt alszik Irihara-senseiel - kérte ki magának, mire mindenki meglepetten a kisfiú tanítójára nézett.

- Na de kérem, ez rágalom! - kérte ki magának a férfi, mire Oikawa csak kinyújtotta rá a nyelvét.

- Rendben, tudod mit fiam? Itt maradhat a kis barátod, amíg nem találunk neki egy helyet, ahol lakhat. Rendben? - adta be a derekát az apja, mire Oikawa a nyakába ugrott.

- Köszönöööööm! - mondta sugárzó örömmel, majd a kis barátja felé fordult. - Gyere Iwa-chan, megmutatom a szobámat! - ragadta meg a kezét, s miután eltűntek, a király érdeklődve fordult Irihara-senseihez.

- Szóval, hogy is volt az a szakácsnővel?