𝗢𝗻𝗰𝗲 𝘂𝗽𝗼𝗻 𝗮 𝘁𝗶𝗺𝗲... [Haikyuu!! ff]

~2~

10 évvel később

- Tehát, ha ki akarod számolni a tömeget, akkor mit csinálsz...? - táncolt a tábla előtt Irihara-sensei, hátha Oikawa megérti végre a fizikát.

- Megmérem egy mérlegen - pislogott rá a fiú unottan.

- Nem. A sűrűséget összeszorzod a térfogattal. Ebben a feladatban ez úgy néz ki, hogy... - kezdett el irkálni, amit a trónörökös már végképp letojt. Odakint hétágra sütött a nap, ő neki meg bent kellett ülnie a teremben, és mindenféle hülyeséget tanulnia. Az ablakon kinézve látta, ahogy a testőrség újoncai vívást gyakorolnak odakint. Mázlistáknak nem kellett tanulniuk, egész nap szórakozhattak. Aztán meglátta köztük az oszlopok mögött, a falnál álló Iwaizumit, aki pár másik bajtársával beszélgetett. Egyből felderült az arca, és ügyelve rá, hogy a tanítója észre ne vegye, ellopakodott az ablakhoz, majd egyszerűen kiugrott rajta.

- Aucs! - dörzsölte a fejét, mivel kicsit magasabban volt az az ablak, mint gondolta. De inkább gyorsan leporolta az ingét meg azt a vörös gatyát, amit úgy utált, és már is futólépésben szaladt a barátjához.

- Iwa-chan! - lasított le, mikor oda ért hozzájuk. A többi ifjonc persze egyből meghajolt előtte, Iwaizumi viszont csak érdeklődve fordult oda. - Gyere velem!

- De az edzés... - pillantott a kardozókra, és a feléjük intő kiképzőjükre.

- Senki sem fogja észre venni - intett neki Oikawa.

- Menj csak, majd falazunk - veregette meg a vállát az egyik bajtársa, majd azok elindultak a többiekhez, Iwa-chan pedig a kapun keresztül Oikawa után.

- Tudod már hányadik alkalmat hagyom ki miattad? - kérdezte tőle dühösen, miközben egy rózsabokrok által benőtt íves folyosón haladtak át, ahol a nap sugarai a levelek között szűrődtek be.

- Ne aggódj annyit, már így is te vagy a legjobb - fordult felé Oikawa, így hátrafelé ment.

- Aha, persze - forgatta a szemeit Iwaizumi, mire a másik megbotlott a saját lábában és seggre esett. - Te meg ahogy látom a legbénább.

- Kikérem magamnak! - nézett a kezét nyújtóra Oikawa, s elfogadva azt felállt.

- De mond, mi volt olyan fontos, hogy elrángattál? - indultak tovább, kiérve az átjáróból a belső udvarra.

- Csak unatkoztam - vont vállat Oikawa amire már Iwa-chan nem tudott válaszolni, mivel a nyitott nagykapun egy sebesen száguldó paripa vágtatott be.

- Hő! - állította meg a lovasa, mire az ágaskodva lefékezett. - Azonnal beszélnem kell a királlyal - ugrott le róla a katonai ruhát viselő férfi, az elé siető katonákhoz fordulva. Ezután kettő elvitte a lovát, egy pedig felkísérte a lépcsőn.

- Mi történt? - kérdezte Iwaizumi Oikawa felé fordulva.

- Nem tudom, de derítsük ki - válaszolta az, majd szintén megindult fel a palotába, de nem azon az úton, ahol a másik ember ment. A mellettük lévő konyha ajtaján rontottak be, amin sűrű elnézéseket kérve átvágtak, egészen a lépcsőig, ami az ebédlőbe vezetett. Onnan pedig már csak egy ajtó választotta el őket a trónteremtől, ahova Oikawa nagy hévvel be is lépett. Az apja középpen állva éppen a kincstárnokával diskurált, mikor a szemben lévő főbejáraton berontott az a katona. Iwaizumi az ajtóban megállva inkább a sarokba húzódva figyelt, mivel neki igazság szerint ott sem szabadott volna lennie.

- Felség - hajolt meg a katona, a kísérőjével együtt.

- Parancsnok - biccentett neki a király is, miközben felállt. - Mi történt?

- A járőreim útjuk során a hegyekben lévő falut feldúlva és felgyújtva találták. Az ott élőket megölték. - jelentette, mire megfagyott a szobában a levegő.

- Úgy gondolja... - keményedtek meg az idősebbik Oikawa vonásai.

- Igen. Ezt találtuk - vett ki a belső zsebéből egy lila rongy darabot. A király dühösen fordult a küldönceihez.

- Maga azonnal menjen a tábornokhoz, maga pedig keresse fel a második szakasz tábornokát, és szóljon neki, hogy szedje össze az embereit, és ha üzenek menjenek utánuk. - majd vissza fordult a parancsnokhoz. - Menjen ki a tábornokkal felmérni a károkat, és hogy van-e még ott ellenség.

- Igen is - tisztelgett a parancsnok.

- Jöjjön, sűrgőssen írnom kell egy levelet. - szólt oda a harmadik küldöncnek, aki készségesen követte is. Oikawa ijedten pillantott hátra Iwaizumira, aki szintén meghökkenve figyelte őt. Ez egyet jelentett egy hadüzenettel.

- És vigyázzon - szólt még oda az apja a parancsnoknak. - Sose becsüljön alá egy Ushijimát...