𝗢𝗻𝗰𝗲 𝘂𝗽𝗼𝗻 𝗮 𝘁𝗶𝗺𝗲... [Haikyuu!! ff]

~3~

Iwa-chan és Oikawa egyszerre mentek ki azon az ajtón, amin bejöttek, s az ebédlőn átvágva futottak ki a hátsó folyosóra, ahonnan tökéletes kilátásuk volt a külső udvarra, ahol a katonák edzettek. Éppen két srác mutatott be egy fogást, a tábornok pedig magyarázott nekik, amikor oda ért hozzájuk a küldönc. Belesúgott valamit a tábornok fülébe, mire az bólintott, majd megint mondott valamit, mire az összes újonc vigyázba vágta magát.

- Oikawa, le kell mennem - indult el Iwaizumi, mire a másik megragadta a karját.

- Nem, nem Iwa-chan nem mehetsz el! - kérte ijedten. - Még az is lehet, hogy harc lesz, és akkor bajod is eshet, és én azt nem...

- Tooru - fogta a kezei közé az arcát Iwaizumi, mire elhallgatott, és ijedt tekintete az övébe fúródott. - Nem lesz semmi baj. Visszajövök, és akkor majd unatkozok veled, rendben?

-... Rendben - sütötte le a szemeit Tooru, majd Iwa-chan el is sietett. A trónörökös vetett egy szomorú pillantást a katonákra, ahogy kapkodva szedik össze a cuccukat, majd mennek is be a várba, majd elindult arra a helyre, ahonnan tökéletesen tudta figyelni az eseményeket.

Végig ment a folyosón, egyenesen az északi toronyba, ahol felment a véget nem érő csigalépcsőn, egészen a tetőtérig. Felnyitva a poros csapóajtót felmászott oda, s leporolta a kis fa ládikót, amibe a kincseit rejtette. Kivette belőle a távcsövét, és vetett egy pillantást a megboldogult édesanyja képére is, majd vissza csukta és az ablakon keresztül kimászott a tetőre. Innen kilátása volt az egész birodalmukra, mögötte a hegyekre, előttük a síkságra, a folyókra, egészen a határ menti városokig. Ő viszont a távcsővel a katonákat kereste, amiket meg is talált amint az erdőbe vezető úton vonulnak a hegy felé. Emellett látta az újoncokat, akik immáron egyenruhában rohangáltak az udvaron, elfoglalva az őrök által elhagyott helyeket. Szóval amíg ők Ushijima nyomába eredtek, addig az újoncok vigyáztak a várra. Nyugodtan fújta ki a levegőt, mivel ez azt jelentette, hogy Iwa-chan is ott van valahol, jobb esetben a falakon belül. Amíg aztán így kémlelte a tájat, hirtelen valaki felnyitott a padlásra, akinek egyből felismerte a hangját.

- Merre van úrfi?

- Itt vagyok - nézett be az ablakon, mire a dajkája sikkantott egyet. Ő volt az egyetlen, akit kiskora óta megtűrt maga mellett, mert a többi mind csak idegesítően nyávogott.

- Jesszusom, jöjjön le onnan, a végén még leesik - tette a szívére a kezét Kazumi-san ijedten.

- Hai-hai - mászott be Oikawa engedelmesen. - Miért keresett?

- Irihara-san keresteti magát, az egész palota meg van rémülve. De jesszusom, hogy néz ki a ruhája? Mit csinált maga? - nézett végig rajta. Oikawa is lenézett, s valóban: az inge ujja elszakadt, bársony nadrágja tiszta kosz volt, akár csak a csizmája.

- Hát nem tudom... - mosolygott rá bocsánatkérően.

- Na akkor azonnal indítson lefelé, és mosdjon meg, én meg kerítek magának valami tiszta ruhát. Utána pedig mehet bocsánatot kérni Irihara-santól - mutatott Kazumi-san a csapóajtóra, mire Oikawa mint egy rossz gyerek lemászott.

Nem sokkal később már a kék selyem zakójában, és egy tiszta, fehér nadrágban sietett végig a folyosón, az ország jelképével ellátott brossát igazgatva. Utálta ezeket a falncos dolgokat, de ha már ilyen slamasztikába keveredett, muszáj volt kicsípnie magát.

- Áh, nagyszerű, látom végre trónörököshöz méltóan néz ki - közölte szarkasztikus mosollyal Irihara-san. Oikawa unott képpel állt meg előtte, mire a férfi közelebb lépve megigazította a gallérját. - Bár még mindig lehetne jobb.

- Miért keresett? - hagyta figyelmen kívűl a véleményét Oikawa.

- Kámforrá várt a tanórámról, pont egy olyan veszélyes helyzetben, mikor ellenség tört a nyugalmunkra. Tudja ez mivel jár? - tette hátra a kezeit komoly fejet vágva, és felszegte az állát.

- Azzal, hogy mindenkit idegesít? - vonta fel a szemöldökét Oikawa.

- Ne szemtelenkedjen, tudja mi történne, ha... - kezdett bele fenyegetően Irihara-san, miközben Oikawa faképnél hagyva elindult az ajtó felé.

- Igen, tisztában vagyok vele. De nagyon kérem - fordult hátra egy szó erejéig. - Ne keltsen feleslegesen pánikot. - majd megfordult, és kiment az ajtón.

Tegnap elfejtettem, gomen