Sakura vágya - Az összetört cseresznyevirág

Kalitkába zárt virág

- Anya, olvasol nekem? - kérdeztem nagyra nyílt szemekkel, mosolyogva, betakarózva.

- Persze kincsem. - kedvesen mosolygott majd leemelt egy könyvet a szekrényről. A könyvön egy jel és a név volt látható "A Haruno klán legendája". Mindig ehhez a könyvhöz nyúl mikor kérem, hogy olvasson nekem. A klánunkról szól. Sok ezer évet megy vissza az időben, ahol még csak ismerkedett a világ az elemekkel és a chakrával. Senki nem tudta még használni őket, de volt egy lány akinek rózsaszín haja volt, végtelenül türelmes és kedves volt mindenkihez. Senkiben nem látott rosszat, pozitív volt és reményteli. A lány születésénél mind az öt elem megjelent a bölcső körül, a semmiből bukkantak fel különböző jelképek. Mintha csak a tiszteletüket adnák, mintha megesküdnének az újszülöttnek. Egy kisebb buborék jelent meg elsőnek a jobb kezénél, majd egy apró tűzgömb a balnál. Utána jelent meg egy kicsit hűvös, de kellemes szellő, ami egy tenyérnyi tornádóvá alakult a lábánál, mellette egy apró virág jelent meg, ami felkúszott a bölcső oldalán a másik lábához. A fejénél pedig egy viharos felhő jelent meg, amiből cikáztak a halk villámok. Akik jelen voltak csak figyelték ijedten a történteket. Végül az öt elem a lány felett egybegyűltek és a homlokába pecsételődtek. Senki se értette, hogy mi történt az elmúlt pillanatokban. Végül próbálták elfelejteni ezt a jelenetet, de a lány homlokán lévő rombusz jel minden pillanatban emlékeztette őket erre. Tudták,  hogy a lány különleges, aki még valami nagyot fog véghez vinni. Megtanította pár embernek a chakra és egy-egy elem használatát, akik ezeket szintén tovább adták. A legenda szerint a lány halála után az elemek eltávoztak a testéből, a jel megszűnt és egy vakító fényben eltűntek várva a következő méltó utódot a Haruno klánból, aki ismét megörökli az öt elemet.

Emlékeztem vissza miközben a kórház felé tartottam a reggeli órákban. Még a nap is éppen csak jött fel, egy-két ember sétálgatott csak a kinti hideg időben. Kicsiként nagyon szerettem azt a könyvet, kicsit olyan volt, mintha rólam szólna. Viszont sajnos az én születésemnél nem történt ez csak a hajszínem passzol, így reménykednek a szüleim, hogy valami nagyra vagyok hivatott, amit én kétlek, hiszen ez csak egy legenda. Tsunadétól megtanultam mindent, amit lehetett mind taijutsuban, mind az orvoslásban. Így legalább a kórházi teendőket letudom venni a válláról. Elég nyűg neki a hokage poszt. Mondta, hogy bármikor ha megszeretnék tanulni egy technikát, akkor nyugodtan menjek be a tekercs raktárba, így elég sok olyan jutsut is tudok, amit egyébként nem kéne. Elég ritkán kapok küldetést, hiszen sokan vadásznának rám a tudásom miatt és a falut is alig hagyhatom el. Mikor szeretnék kimenni gyógynövényekért mindig testőröket kapok. A faluban minden sarkon figyel valaki, hogy ne történjen semmi baj. Olyan, mintha egy börtönben lennék a saját falvamban. Mikor beértem a kórházba felvettem a pultról néhány kórlapot és elindultam a betegek felé. Szerettem a betegeimet, kedves voltam velük és türelmes, de néha mikor szükséges volt azért oda-oda szóltam nekik. Szerencsére ők is kedveltek engem, így mindig hallgattak rám.

- Sakura, Tsunade hívat, azonnal! - jelent meg egy maszkos anbu tag, aki halasztást nem tűrő hangon utasított.

Sóhajtottam egyet, leírtam egy cetlire néhány teendőt és odaadtam egy nővérnek, aki kedvesen bólintott majd jelzett, hogy menjek nyugodtan, ő majd elintézi az itteni dolgokat. Hálásan pillantottam felé és elindultam a hokage irodájába egy szó nélkül. Mikor odaértem felmentem a lépcsőn és bekopogtam.

- Gyere be! - hallatszott Tsunade eléggé ideges és türelmetlen hangja.

- Miért hívattál Tsunade-sama? - tettem fel a kérdést kicsit félre billentett fejjel, kérdő tekintettel majd odasétáltam az asztalához. Egy papírfecnit nyújtott felém némán, amin egy rövid szöveg volt és egy vérfolt borította: "Cél ... lány ... Aka ... 6 hó..." . Rövid szavak voltak, de a lényegét mindketten értettük. Valaki engem akar. Lefagyva néztem a fecnit a kezemben. Újra és újra elolvasva a szavakat. A csendet Tsunade törte meg.