Sakura vágya - Az összetört cseresznyevirág

(Rém)Álom

Felriadtam, megszűnt a bénulás érzete és némán folytak a könnyeim majd a számhoz kaptam a kezeimet, hogy ne sikítsak és keltsek fel mindenkit itthon. Nem igazán sikerült visszaaludnom utána. Folyamatosan csak ismétlődött a fejemben, amit mondott: "A sorsod elkerülhetetlen...".

Miféle sorsom lenne és miért tűnik ilyen vérrel borítottnak? Gondolkoztam egész éjszaka, amíg anya halk kopogása meg nem törte a csendet a szobámban.

- Sakura, kész a reggeli. - mondta kedvesen az ajtó túloldalán, majd hallottam ahogy elsétál.

Felültem az ágyon és végighúztam a kezemen az ujjaimat, amit a lány simított meg a fiatalkori énemnek. Kirázott a hideg. Megráztam a fejem és próbáltam legalább addig elfelejteni, amíg lemegyek beszélgetni. Nehezen ugyan, de sikerült kikelnem az ágyból, ahol a szokásos napi rutinomat elvégezve lementem beszélgetni és reggelizni a szüleimmel. Eltelt pár óra majd mondtam, hogy elmegyek a könyvtárba megnézni néhány orvosi könyvet. Hazudtam, de nekik ezt nem kell tudni, hogy mi a célom. Képtelen voltam kiverni ezt az álmot a fejemből. Folyamatosan kattogott az agyam. Miért olyan mesebeli és tökéletes minden abban a rohadt legendában, miközben a valóságban érezhetően semmi se olyan?! Ideges voltam és nyugtalan.

Felkaptam magamra egy hosszabb, kicsit vékonyabb piros pulóvert és átvettem a rövidnadrágomat egy fekete hosszabb nadrágra majd elköszöntem a szüleimtől és kiléptem az ajtón. Naruto már várt rám. Persze, el is felejtettem, hogy mostantól mindig lesz velem valaki.

- Szia Naruto! - mondtam mosolyt erőltetve magamra, mintha minden rendben lenne.

- Szia Sakura-chan! - ölelt meg ezzel a lendülettel. Az arcán hatalmas vigyor volt, látszott jobb a kedve, mint tegnap volt. Nem tűnt annyira gondterheltnek. Velem ellentétben.

- Naruto, nem gond ha ma nem igazán leszünk együtt? Szeretnék megnézni néhány technikát Tsunadéval. - tettem fel szinte azonnal a kérdést és reménykedtem, hogy nem kérdez vissza a miértre. Hazudtam, ismét. Nem akarok Tsunadéval se találkozni. A zárt klán részleget akarom, ami a tekercs raktárban van.

- Semmi gond Sakura-chan! De az irodáig elkísérlek. - bólintott majd biccentett egyet jelezve, hogy menjünk. Az úton megint átlagos témákról beszélgettünk, mit ettünk, miket hallott és hasonló apróságokról. Mikor odaértünk megölelt és elköszöntünk egymástól.

 Beléptem az épületbe és elindultam a raktár felé. Szerencsére az itteni őrök tudják, hogy bemehetek oda, hátha a hokagénak kell valami. Megkaptam az engedélyt a lépésre és félre álltak az útból. Bementem és becsuktam magam mögött az ajtót. Nem annyira szeretem ezt a helyet, elég komor fából és kőből készült pinceszerűség, ahol dohos szag uralkodik. Nem a legkellemesebb élmény itt lenni, de az álmom titkát biztos, hogy itt találom. 

Túlságosan fura, hogy a legenda tökéletes. Kedves, mindig segítőkész lány, akivel minden rendben és még az elemek is behódoltak neki? Ugyan már, valami nagyon hiányzik a történetből. - gondoltam és odasétáltam közben egy zárt szekrényhez, amiben csak címeket láttam össze-vissza. "Küldetések -100 év, Uchiha klán, Megbízások, Szövetségi papírok, Kérelmek, Uzumaki klán, Bijuuk, Tiltott pecsétek" és amit kerestem "Haruno klán". Örültem, hogy itt van amit kiadtak könyvben is, de látszott rajta, hogy régi. A széle égett és sárgás volt a tekercs színe. Pókhálók kapaszkodtak a tekercsbe a szekrény oldaláról. Kis chakrát gyűjtöttem a mutatóujjam végébe és egy kulcs formát alkottam, amivel sikerült kinyitnom a zárat. Szerencsére Tsunade megmutatta a kulcsot, hátha szükség lesz ilyen-olyan szövetségi papírokra. Kivettem a nekem szükséges tekercset és lefújtam róla a port és a pókhálót. Kinyitottam és lecsúsztam a szekrény előtt, hogy leüljek a hideg fára. A fény gyenge volt, de olvasásra pont elég volt. Olvasgattam a szöveget az elejétől fogva, ami eléggé hasonlított a könyv megfogalmazására, de itt mégis több volt és régiesebb. Vitákat említett, levélváltásokat, rémálmokat és egy hangot. Ezek a könyvből kimaradtak. Egyre kíváncsibb lettem. Haladtam előre a történetben, ahol leírták, hogy a rózsaszínhajú lány kezdte elveszíteni kedvességét. Az eddig áldásnak hitt erejét inkább kezdte átokként érezni. Említették, hogy elkezdett írni, amiket azonnal el is zárt így senki se férhetett hozzá. Motyogásokból csak pár sort lehetett kivenni: