Sakura vágya - Az összetört cseresznyevirág

Árnyékok

Az inkább hasonlított egy nagymacskára, mint egy házi cicára, a mostani inkább olyan. Aranyosan aludt mellettem, ami megnyugtatott. Kellemes meleget csinált a szobában, amitől hamar álomba merültünk mindketten Itachival.

ˉˉˉˉˉ

Reggel felkeltem és Sakura ágyára pillantottam, ahol még mindig ott feküdt a tűzmacska, ami csak nagyokat pislogott rám. Kis szemezés után átugrott az én ágyamra és az ölembe mászott. Mintha erőre kapott volna, de sokkal nagyobb lett és mérgesebb. Mintha maga körül mindent elakarna pusztítani, egyáltalán nem hasonlított az estihez, sokkal inkább a délutánira. Az egyik kezemmel egy tölcsért alkottam a szám előtt és elkezdtem elszívni a tűzmacskát. Kicsit ijesztő volt és körülbelül 45-50°C lehetett a szobában. Sakura is lerúgta magáról a takarót időközben, így miközben sétáltam az ablakhoz, hogy kinyissam, kicsit lehajoltam és megfogtam a takarója felső részét és betakartam. Sakura felém fordította az arcát, mintha még csukott szemmel is rám nézne, de csak annyit láttam, hogy sír, némán. Szeméből könnyek folytak végig az arcán, amihez a haja kissé hozzá is tapadt.

- "Ne.. Nem akarok többé így élni.. Kérlek.. Ölj meg.." - suttogta remegő hanggal az álmában. Rossz volt így látni, hiszen mindig annyira vidám, annyira pozitív, annyira... 

"Mi van velem? Miért lenne már rossz így látni? Senkit se érdekel, hogy mi van vele, csak most már egy közülünk, az Akatsuki közül. Semmi más nincs, ami miatt érdekelnie kéne." - értetlenkedtem magamban. Felegyenesedtem és kinyitottam az ablakot. Vettem fel egy vékonyabb pulóvert és egy melegítőt, majd lementem a konyhába, ahol Konan ült egyedül egy bögre társaságában.

- 'Reggelt. - törtem meg a csendet, de mintha a falnak beszélnék. Kitöltöttem magamnak egy kis adag kávét és megálltam a pult mellett. 

Pár percig csak voltunk a konyhában, csendben. Valószínű mindketten elvoltunk a saját gondolatainkban. Nem sokkal később, 5-10 perc múlva Konan megszólalt.

- ... Itachi.. Nem akarom, hogy valami baja essen Sakurának. Annyira bírom őt, mintha a húgom lenne, de látom rajta, hogy szenved, hogy nem akarna itt lenni. Tudom, hogy megtört, tudom, hogy utál minket..

- Nem hiszem, hogy utálna. Akkor nem gyógyított volna meg és nem fogta volna vissza magát tegnap. - sétált be Kisame, aki valószínű a mondat végéből leszűrte, hogy kiről és miről is van szó. Mindketten ráfordítottuk a tekintetünk.

- De... Csak figyeljétek meg milyen, mikor egyedül van. Sokkal másabb..

- Konan, Figyu'. A kiscsillag sztem' bír téged, ahogy itt mindenkit. Talán a kis pöcs vezérrel van gondja egyedül. Ha egyszer arra kerülne sor, akkor biztos vagyok benne, hogy megvédene minket.

- Miért nem figyeljük meg akkor ma? - sétált be Deidara is.

Mindannyian ránéztünk és mindenki szemében láttam egy kisebb csillanást, mintha tetszene nekik az ötlet. Megvontam a vállam és lecsuktam a szemeimet, majd belekortyoltam a kávémba.
Mindenki más enni kezdett és beszélgetni mindenféléről, ami engem már nem érdekelt. Sokkal jobban érdekelt, hogy miért érdekel engem is annyira, hogy mi van Vele..

ˉˉˉˉˉ

Mikor felkeltem szokás szerint egyedül voltam már a szobában. Az ablak nyitva, a macska eltűnt, a kezem se fájt. Kicsit hűvös volt már, ősz vége felé járt már az idő, így kissé fáztam, mikor kibújtam a meleg takaróm alól. Bementem a fürdőbe és elintéztem minden reggeli teendőmet, majd lementem a konyhába. Nem volt ott senki, amit furcsálltam. Ilyenkor már hangoskodni szokott Kisame és Deidara is, de biztos valami dolguk akadt, amiért el kellett menniük.
Kivettem a hűtőből egy pár tojást, amiből csináltam magamnak reggelit. Rátettem egy tálcára és felmentem a szobámba, ahol kiülve az ablakba elkezdtem enni. A lábaimat lógattam és hagytam, hogy a reggeli szellő játszadozzon a hajammal. Ahogy ültem az ablakban az előttem lévő táj vöröses-barnás árnyalatokban táncolt a szél miatt és az ég kissé be volt borulva. Csak gondolkodtam magamban és nézegettem körbe a bázis körül, hátha látok valakit, miközben reggeliztem.