Sakura vágya - Az összetört cseresznyevirág

Változás

Tényleg nem álom volt a mai nap. Ez hát a Sorsom. A Végzetem. A Jövőm.

Valahova bezárva tölteni a napjaimat, folyamatosan őrök váltakozását nézni, mint egy börtönben. Már láttam magam előtt. Másnap reggel, amikor felkeltem ismét a tükör felé vettem az irányt, hogy megnézzem magam újra. A jel még mindig ott volt igazolva, hogy nem csak álmodtam az egészet. Lefürödtem és miközben szárítottam a hajam anyum hangjára lettem figyelmes.

- Sakura, kincsem! Gyere gyorsan! A Hokage-sama van itt! - kiabált fel az ajtó elől és hallottam, ahogy behívja a mesterem.

Gyorsan összekaptam magam és felvettem a felsőm, majd magamra húztam a rövidnadrágom és a szoknyám. Leszaladtam a konyhába.

- Tsunade-sama! - lepődtem meg, amint megpillantottam a mesterem, ahogy anyukámmal társalog. "Tényleg Ő az, de mit keres itt?" - vetődött fel bennem azonnal a kérdés, amire azonnal  is érkezett a válasz, mintha csak olvasna a gondolataimban.

- Sakura. - pillantott meg mesterem és óvatos mosolyra húzta száját. - Beszélnünk kell, négyszemközt. - mondta. Anyukám egy "vettem, megyek már" kedves pillantás után egyből magunkra hagyott minket, miután kipakolt az asztalra pár sütit.

Ketten ültünk a konyhában lévő asztalnál, egymással csendben. Pár percig néma csend honolt, amiben szinte vágni lehetett volna a feszültséget. Nem sokkal később egy nagyobb sóhaj kíséretében Tsunade megtörte a csendet.

- Több dologról is szeretnék veled beszélni, viszont teljes őszinteséget kérek tőled. Rendben? - kérdezte kis félelemmel a hangjában.

- Mindig őszinte voltam hozzád, Tsunade-sama. - nyomatékosítottam mesteremben, hogy nem hazudnék neki szinte soha, semmiben.

- Tudom Sakura, de a legjobb döntést szeretném hozni, amihez pedig minden részletre szükségem van. Először is, a tegnapi chakra tudom, hogy Te voltál. Ahogy azt is, hogy elolvastad a klánod tekercsét és minden részletet tudsz. Másodszor, szeretnék bocsánatot kérni, amiért nem mondtam el neked az igazat. Rólad, az erődről, az elődjeidről, semmiről. Az álmaid nekem már jelezték, hogy úgymond ébredezik benned valami. Ezért is kérdeztem, hogy miről álmodsz. Harmadrészt pedig tudom, hogy arra gondolsz, hogy majd elzárunk egy lyukba, ahonnan nem mehetsz ki, de tudom, hogy azzal csak többet ártanék, mint segítenék, ezért egy talán kedvező alkut ajánlok. - szinte hadarta el mesterem mindezt egy szuszra.

Elállt a lélegzetem egy pillanatra, lehet mégse lesz az, amiben tegnap annyira biztos voltam? Visszafojtott lélegzettel kérdeztem vissza. - Miféle alkura gondolsz?

- Megszüntetem az őröket, senki nem fog figyelni rád, szabadon mászkálhatsz a faluban egészen a külső határig. Tudom, hogy erős vagy, Sakura. Tegnap mikor éreztük a feltörő chakrát épp Nejivel beszélgettünk a küldetéséről és a megérzéséről. Időközben az egyik őr, aki épp figyelt téged, megsérült. Úgy hívtak be a kórházba, hogy segítsek. Égési sérülései voltak és egy kard által okozott vágás volt a hasán. Éppen csak időben sikerült eljutnia a kórházig, így sikerült megmentenünk az életét. Idefele jövet pedig egy katanát láttam a földön heverve. A látványból ítélve ott feküdt, ahol kitört belőled a chakra. Mintha felrobbant volna egy kisebb bomba azon a helyen. Elhoztam magammal, ott hagytam az előszobában az ajtó mellett.

Elkaptam a pillantásom az ajtó irányába. Ott támaszkodott az álmaimban látott kard a falnak. Még a vörös szalag is stimmelt rajta, az éle hófehéren tükröződött az őt érő gyengécske napsugaraktól. Egy dologban nem passzolt, az pedig a vér volt. Szerencsére a vér hiányzott róla.

- Miért nem mondtad el, ha tudtad? - ugrottam fel szinte azonnal mérgemben az asztaltól. -Tudod, hogy mennyi szenvedéssel járt ez nekem? Felkészíthettél volna rá! Nézd meg! - mutattam az ujjammal a jelre, ami a homlokomon volt. - Mintha beleégett volna a bőrömbe! Az egész testemet mardosta a fájdalom tegnap... - csordult ki az első könnycsepp, amit lassan követett a többi is. Visszaültem az asztalhoz és támasztottam a fejem rajta. - Mit jelent az, hogy ne öljek meg senkit? - kérdeztem magam elé bámulva, szaggatott hanggal.

- Ha gyenge az elméd, a szíved, az akaratod, akkor megtörsz. A gyilkolásnak szenteled magad. A klánod nem csak hatalmas erőt hordoz magában, hanem egy átkot is. Te ugye nem voltál sose valami jó az elemek használatában, ellenben a chakrát tökéletesen irányítottad. Az álmaid az átkot tükrözték, hogy egyre közelebb jársz a megtöréshez, ezért is figyeltettelek, hogy ne árthass senkinek.. Feljegyzések szerint, aki megtudta az igazat az mindent eldobott magától és a gyilkolásnak adta az életét.. - halkult el a mesterem hangja. Egy nagyobb sóhaj után folytatta mondandóját. - A jel a homlokodon... - bökött felé. - Az erődet jelképezi, hogy megkaptad. Nem vagy gyenge és meg kell tanulnod használni az elemeket. Az hogy Ez a kard ilyen tiszta, aminek vérben kéne áznia... - biccentett a katana irányába. - A megtisztulásod jelenti. Nem te vágtad meg azt az őrt, mielőtt azt hinnéd! A kard önmagában az átkot szimbolizálja, de az, hogy te szinte leégetted róla a vért a chakráddal, úgy hogy észre se vetted az bámulatos. Megtisztítottad az erőddel. - csodálat hallatszott a hangjában. - Szóval én csak egyet kérek.. Tanuld meg az elemek használatát. - fejezte be végül zárásképp a mondanivalóját Tsunade.

Néztem rá nagyra nyílt szemekkel. Szemeimben könnyek gyűltek, amiktől kicsit homályosabban láttam mesterem félig mosolygós félig szomorú arcát. Felé nyújtottam a karjaimat és megöleltem, egy szó nélkül visszaölelt és egyszerre szólaltunk meg mindketten, egyetlen szóval.

- Sajnálom...

- Köszönöm..

Suttogtuk mindketten a másiknak miközben könnyeztünk egymás vállán. Szerencsére nagyon jóban voltunk, nem csak egy tanár-diák kapcsolt volt ez. Inkább tekintettem őt a második anyukámnak, ahogy ő a lányának. Meg kellett köszönnöm, hogy itt van nekem. Mindig. Mindenben. Szorosan öleltük egymást az asztal felett ülve.

Körülbelül negyed óra elteltével megnyugodtunk. Mindkettőnkben ott volt eddig a feszültség, hogy vajon mit reagál majd a másik. Én féltem, hogy elzárnak majd, de nem ez lett. Szabad lehetek végre! Elmondhatatlanul örülök ennek a hírnek. Tsunade-sama megkért még, hogy beszéljek Narutoval, hiszen majd biztos segít megtanulni a szelet. Ha bármire szükségem lenne, akkor egyből keressem fel.

Még csak pár nap telt el a papír óta, amit kaptunk, de már fenekestül felfordult a világ. Tudtuk, hogy a hat hónap alatt fel kell készülnöm vagy valamit csinálnunk kell, hiszen valaki értem fog jönni. Tsunade-samaval elköszöntünk egymástól egy mosoly keretein belül. Az ő mosolyában a megnyugvás, míg az enyémben a remény és a szabadság tükröződött. Miközben behúztam magam mögött az ajtót megpillantottam a még mindig falnak döntött katanát. Szemem a markolatot kezdte átvizsgálni. Pont ahogy sejtettem. Ugyan az, mint álmaimban. Halvány rózsaszín színű kövek, vérvörös szalag. Megfogtam és felemeltem magam előtt. Könnyű volt, mintha egy kisebb kést vettem volna a kezembe. Odasétáltam az ablakhoz és felemeltem magam előtt a katanát. Szinte vakított a csillogása és tudtam, hogy meg kell tanulnom használni, hiszen sose használtam nagyobb fegyvert, mint egy kunai. Felsétáltam a szobámba. A kardot letettem az asztalom mellé és leülve elé azon gondolkodtam, hogy kitől tanulhatnék elemeket. Kik tudják annyira használni, hogy meg is tudják tanítani?

Naruto megtudja tanítani a szelet, Kakashi-sensei ha ráér, akkor elég sokat segíthetne. Mindenesetre Narutoval beszélnem kell. Mindenféleképp őt szeretném elsőnek beavatni és a segítségét kérni. Eléggé feldobott és ismét látok fényt. Sokkal jobban érzem magam érzelmileg, mint az utóbbi pár napban. Egy nagy sóhaj keretein belül lehajtottam a fejem az asztalomra, a katana felé fordultam és néztem a kardot. "Még mindig gyönyörű.." - gondoltam magamban és csak néztem hosszú órákon át, miközben hálát adtam az égnek, hogy nem törtem meg.