Yaoi , BTS - fanfiction

Hallgatózni nem szép dolog!

A második rész?

Jikook? -  Asszem :D

Nincs figyelmeztetés, de a folytatás ami kézzel meg van írva és begépelésre vár 18+-os lesz!

A gépelésen kívül még a borítója sincs kész. Ennek is csak egy ilyen fost csináltam gyorsan. 

Szóval hogyan is történt az, hogy Yoongi lebuktatta a két jómadarat, miközben semmit csinálnak...

Jó szórakozást!

Akaratlanul

Senki nem tudja, milyen az arcod valójában akkor, ha nagyon fáradt vagy. Milyen, mikor smink nélkül bezuttyansz a székbe, cirka két óra alvás után. A meghívások, amiket műsorba kapunk, és untat, hol én, hol te reagáljuk le egymás hangulatát, és egy kis megpaskolással, vagy érintéssel figyelmeztetjük a másikat, hogy figyeljen oda.

Olykor a telefonomon mutogatva próbálom fenntartani az érdeklődésedet valami iránt, ami tudom, hogy nem érdekel, de legalább nem alszol be a kamerák előtt. Bár olyankor is cuki vagy!

Ugye tudod?

A próbák, melyek hajnalig is sokszor eltartanak, egy fellépés, mint a mostani is annyi, de annyi energiát szív le belőlünk, amennyi az utóbbi időben, megviseli a testünket.

Szemeid alatt egyre mélyebbek és sötétebbek a rovátkák. A mozgásod kíválósága, éppen hogy csökken, de a lábad néha megrogy, és a szívem meghasad, ahogy az összeakadó végtagjaidat próbálod a szemeim láttára kibogozni.

Még egy meghajlás, még egy és még egy. Kezedre markolva, a másikkal fogom a mikrofont. Megszorítom, mire te visszajelzed, hogy minden rendben. 

Csak egy kicsit tarts, még ki kérlek! Mantrázom fejben, és közben arra összpontosítok, hogy én se taknyoljak el semmiben és senkiben. Megköszönjük ezerszer. A színpadról lefele menet is hajlongunk, a velünk dolgozóknak. Ők is szenvednek a melegtől. Ha úgy van a bűztől, rosszabb a helyzet esetén, a helyhiánytól. 

Izzadságunktól ragad ránk minden ruha. A hajunk a homlokunkra simul, de már meg sem próbálok változtatni rajta, mert pár perc múlva, ugyan az lenne a helyzet. Egymás hátát lapogatva dicsérjük a másikat. Ma is nagyon jó munkát végeztünk, de azért nem árt ezt megerősíteni szűk körben is.

A kocsiba ülve, mindenki mered maga elé, vagy éppen beszunyókál, miközben kiérünk a kijelölt szállásunkra. Hullaként vonszoljuk magunkat, persze csak fejben, mert a ruganyos léptű Park Ji Min soha nem lehet fáradt, a kamerák előtt legalábbis nem látszódhat.

Bedőlve az ágyba, egy gyors zuhany után, a bulira már nem is kérdez rá senki. Elég ránk nézni, látják rajtunk, hogy az, ami a legjobban kell nekünk, az egy ágy.

Bezuhanva az egyikbe, félig húzom ki magam alól a takarót, ennél többre nem vagyok képes. Legalábbis ezt hiszem. A mellém fekvő Kook ugyanis magán kívül, egy szál alsóba préselődik hozzám, dideregve, bújva, félálomban. Ekkor kapcsol a Hyung reflex, és megerőltetve magam, betakarom mindkettőnket. Beljebb furakszik, és önkéntelenül ölel magához. Fázik, de gyorsan megoldom azzal, hogy közelebb húzódom hozzá. Onnantól, másnap hajnalig, míg az ébresztő meg nem szólal, meg sem mozdulunk.

Feje a jobb kezemen pihen, kényelmesen elrejtőzve a takaró alá bújva a korai napsugarak elől. Félig lefordul az ágyról, ahogy próbálja elérni a jó messze lévő telefonját, ami a nadrágzsebében lehet, az ajtó mellé ledobva. Nyekereg kényesen, nyújtja a kezét. Éppen sikerül elkapjam, hogy le ne zakózzon fejjel lefele az ágyról. Alig tudja realizálni, mégis hol van, és mi történik körülötte.

Nagyokat pislogok, a kinyíló ajtóra, amikor Yoongi álmosan, szemeit törölgetve belép, megkeresi a zaj forrását, majd leállítja azt. Bután mered ránk, majd megindulva a kitárt tenyérbe süllyeszti a szerkezetet.

- Hát ti meg? – Buta fején nem térek napirendre. Fehér selyem pizsamája lengedezik lépteinél.

- Ne is kérdezd... - Visszabújva a fény elől, magára igazgatja a takarót, ismét eltűnve a világ elől. Olykor szeretném én is azt hinni, mint gyerekként, hogy amit nem látok, az nem létezik. Ami nem létezik, az bántani sem tud elmélet, még mindig működik. – Két percet kérek...

- Kapsz többet is... Hajnali öt van Maknae... - A végét elásítja, a csukódó ajtóból még visszahallom, hogy – Jin ébreszt mindenkit.

- Mint mindig. – Motyorgok. Szemeim lehunyom, újból és a kis közjátékot, ami az előbb történt, keléskor nem tudom eldönteni, igazi volt e vagy csak álmodtam.

Ugyanakkor a kopogás, amire felkapom a fejem, igenis valós. A helyzet, amiben most vagyunk, nem éppen kamera, vagy külsős ember szemei elé való, így reménykedem benne, hogy nincs senki Jin hyunggal.

- Kip – Kop, kis manók! Felkelni, mert fél óra és reggeli! – A kellemes hang, csak egy embertől származhat, kinek léptein kívül még egyet kiveszek. Homályosan látom az alakokat közelíteni. Az egyik valóban Jin a másik meg... Namjoon. Miért jöttek ketten? – Nézd milyen édesek! Tényleg együtt aludtak! - Visszaragadó szemeim ellenére is hallom a tapsikolását.

- Ez komoly?

- Ne piszkáld őket miatta! Totál megértem. És csendesebben! – Pisszegi le a fiatalabbat.

- Most akkor nem keltjük fel őket?

- Ja de! Felkelni lusta népség! – Ahogy elkiáltja magát, Kook megrettenve a mellkasomra támaszkodva félig felül, majd körbe néz, és minden reakció nélkül, jobban elterül rajtam. -Istenem most gyere le!

- Szerintem, hagyjuk őket. Hozzunk nekik szendvicset, mi meg menjünk.

- Asszem, egy kicsit irigy vagyok most rájuk... - A becsukódó ajtóból még ennyit hallok. A félpercenkénti bebandzsítós félálmos felriadásokból végül, egy jó mély alvás lesz.

A kotnyeles fajtádat Yoongi hyung! Valószínű ezen fognak rágódni egész nap és hallgathatjuk a szívatásokat, ki tudja meddig...

Csodás!

Az élet csodás!

De csakis azért, mert ti itt vagytok nekem!

Együtt mindent meg tudunk tenni, mert - 

 értetek, 

             egymásért, 

                                   hogy lássa mindenki, 

                                                                    aki nem hitt bennünk... 

                                                                                                            Nem lett igaza!

A végére azért itt hagynék egy videót. Ezt a számukat hallgattam írás közben, és koncerteket nézegettem erről a számról.

Megfogott na!

Csillagot, kommentet és véleményeket mindig szívesen fogadok.

Hála meg szív mindenkinek!

Aidan Swillis