𝐅𝐀𝐋𝐋𝐈𝐍𝐆

2

𝚂𝙷𝙰𝚈𝙴

A bőröndömet magam után húzva lépek el a vonat mellől, s a peronon végighaladva elindulok a vonatállomás kijárata felé. Dideregve húzom összébb magamon a kabátomat miközben az ujjaim közé veszem a telefonomat és tárcsázva anyu számát a fülemhez emelem a készüléket. Mosolyogva haladok el az ismerős arcok mellett akik szembe jönnek velem, majd a bőröndömet felemelve óvatosan megyek le a lépcsőn, és egy padra leülve az ölembe ejtem a telefonomat. Nagyot sóhajtva hunyom le a pilláimat csupán pár pillanat erejéig, hogy összeszedhessem magamat. 

A gondolataim ezer felé száguldoznak. Kezdve azzal, hogy mégis hogyan fogok eljutni a szüleim lakásába, hogyha anyu nem veszi fel a telefont; és hogy ezzel mi is lenne a baj? Csak annyi, hogy megígérte, hogy eljön értem. A lányok tegnap mondott szavai még mindig a gondolataim között lebegnek nem hagyva nyugodni. Mindezek mellett rettegek attól, hogy össze fogok futni a fiúval. 

Most megpróbálnám megnyugtatni saját magamat, de mivel a szüleim szomszédjai a fiú szülei így túlságosan is nagy az esély a találkára. A találka ami akármennyire nem szeretném, borzasztóan kínos lesz. Fogalmam sincs, hogy Lando szülei informálva lettek-e a történtekről, nagy valószínűséggel igen, mivel megszakítottam a kapcsolatot a fiúval egyik napról a másikra és nem hinném, hogy ki tudta magyarázni a dolgot. Én anyunak sírva meséltem el a történteket alig két nappal az események után.
És épp emiatt nem csak a fiúval való találkozás lenne borzasztóan kínos, hanem az egész Norris családdal is. 

Fáradtan döntöm hátra a fejemet, majd a hajamba túrva újra tárcsázni kezdem anyu számát reménykedve abba, hogy ezúttal fel is veszi a telefont. A monoton búgás visszhangzik a fülembe, s a sípolást követően csalódottan zárom le a készüléket, majd a zsebembe süllyesztem azt. Nagyot sóhajtva ragadom meg a bőröndömet, és felállva a padról elindulok a kijárat felé, s egy utolsó pillantást vetve a telefonomra kilépek a fűtött állomásról a hideg angliai időjárásba. A sapkámat lejjebb húzom a fejemen, majd a parkolóban körbepillantva csalódottan veszem észre, hogy egy számomra ismerős autó sincs a látókörzetemben. 

Egy utolsó pillantást vetve a várakozó autókra, egy nagyot sóhajtva indulok el a körülbelül egy mérföldre lévő buszállomásra. A gondolataimba merülve indulok el a buszállomás felé azon agyalva, hogy vajon merre lenne érdemes indulni. Menjek le a partra vagy inkább menjek egyenesen? Mielőtt elindulnék újból előveszem a telefonomat, s most ezúttal nem anyu számát tárcsázom hanem apuét reménykedve azzal, hogy nála sikerrel járok.

"Shaye!" Apu hangja boldogan visszhangzik a fülembe amikor fogadja a hívást. Nevetve rázom meg a fejemet, majd körbepillantva köszöntöm a szülőmet.

"Anyut nem tudod, hogy merre van?" Az alsóajkamba harapva várakozok a válaszra, majd egy kicsit arrébb megyek, hogy ne legyek útban az állomásról kisiető tömegnek. "Nem veszi fel a telefont."

"Már szerintem hamarosan ott lesz érted kicsim. Szerintem várd meg az állomás előtt, nagy valószínűséggel valaki mással beszél." Egy aprót bólintok noha tudom, hogy apu ezt nem látja; de így próbálom jelezni leginkább magamnak, hogy ez egy valós ötlet lehet. 

"Oké rendben akkor jobban szétnézek a parkolóban is. Köszi apu. Szeretlek."

"Vigyázzatok magatokra!" Nevetve válaszolok a szülőmnek, majd megszakítva a hívást elindulok a parkoló felé, s újból végig vezetem a tekintetem a várakozó autókon. Csalódottan pillantok le a kezemben lévő telefonomra ami azonnal kiadja az értesítést miszerint hamarosan le fog merülni. 

[Anyu: Most érkeztem meg, csak a parkoló legvégén találtam helyet.]

Egy megkönnyebbült sóhaj szakad fel a mellkasomból amikor elolvasom az anyutól kapott üzenetet. Dideregve indulok el a parkoló vége felé a bőröndömet magam után húzva. Érzem ahogy az ujjaim kezdenek lefagyni a hűvös szélnek köszönhetően, de ahogy megpillantom anyut a kocsija mellett várakozni egy óriási mosoly húzódik az ajkaimra, s szinte futva szelem át a kettőnk között lévő távolságot.