𝐅𝐀𝐋𝐋𝐈𝐍𝐆

7

𝚂𝙷𝙰𝚈𝙴

Miután az utolsó ruhát is a helyére tettem és az üres bőröndöt berúgtam az ágyam alá egy meleg tea kíséretében ledőlök a kanapéra és bekapcsolva a Tv-t egy nagyot kortyolok a forró italból. Három órája értem haza, azóta nagyvonalakban kitakarítottam az albérletemet elpakoltam a ruháimat és kimostam a koszosnak ítélt darabokat valamint az ágyneműt is. Január végéhez lévőn a londoni időjárás egyre rosszabb ami leginkább arra késztet, hogy ki se tegyem a lábamat a lakás falai közül. Az egyetemen a következő félév jövőhéten kezdődik, és pont az előkészületek miatt költöztem vissza hamarabb a tervezettnél az angol fővárosba.

A Karácsony nagyon jó hangulatban telt, sok idő eltelte után újra találkoztam a rég nem látott rokonaimmal és végre úgy telt el három napom, hogy egyetlen egyszer sem gondoltam Landora. Noha ez egész gyorsan megváltozott az ünnepek után. Mint megtudtam a fiú az egyik legjobb barátjával Dubaiban ünnepelte az új évet, míg én a húgommal és a Norris család fiatalabb tagjaival léptem át az új évbe, addig ő a világ másik végén ünnepelte a következő évet.

Tudom, hogy már hónapok óta nincs semmi közöm a fiúhoz, de a gyomrom fájdalmas görcsbe ugrik akárhányszor arra gondolok, hogy hány lány is vehette körül a fiút. Félek, hogy ki akarják használni. Nem akarom, hogy újabb és újabb csalódás érje.

A telefonomat az ujjaim közé véve nyitom meg az Instagram alkalmazást, s nem is gondolkozva beírom a keresőbe a fiú felhasználónevét. Remegő ujjakkal lépek rá a kis kék pipával ellátott névre, ami másodpercek leforgása alatt dobja ki a fiú oldalát. Az utolsó feltöltött képére kattintva hagyom hogy a telefonom teljes képernyőn nyissa meg a posztot, amit január 21-én töltött fel. Halványan elmosolyodok amikor végignézem mindhárom képet, majd egy nagyot sóhajtva elkezdem végiggörgetni az összes feltöltött posztját, külön ügyelve arra, hogy még véletlenül se szívezzem be egyik posztot sem.

Vajon ő is annyit gondol rám, mint én rá?

Vajon neki is eszébe jut az a nap amikor mindent tönkretettem? Ugye ő nem magát hibáztatja a történtekért? Nem élném túl a tudatot, hogyha így lenne. Ez csakis az én hibám volt. Az én hülyeségem, az én félelmem. Neki nincs oka arra, hogy magát hibáztassa. Legszívesebben megírnám ezt neki, de így, hogy fogalmam sincs, hogy milyen gondolatok kavarognak a fejében így inkább megtartom magamnak a szavaimat és próbálom magamat meggyőzni afelől, hogy idővel minden rendben lesz. Lassan de biztosan ki fogok kászálódni ebből a gödörből amibe a saját hülyeségem miatt estem bele.

____________________________

"Oké szóval." Hazel nagy lendülettel vágódik le mellém a kanapéra, majd előhúzva egy borosüveget a táskájából csillogó szemekkel pillant rám. Autumn óvatosan helyezi le a táskáját a kanapé mellé, majd ledőlve mellénk ő is érdeklődve pillant a másik lányra. "Mivel ismerünk már téged annyira, hogyha elkezdődik a második szemeszter akkor te a tanuláson kívül másra nem is fogsz gondolni, ezért úgy döntöttünk..."

"Khm..." Autumn halkan köhög egyet amikor meghallja a többesszámot a lány mondatában, mire Hazel megforgatva az íriszeit gúnyosan tovább fojtatja.

"Azaz úgy döntöttem, hogy elmehetnénk egyet bulizni és megünnepelhetnénk a születésnapodat." Hazel csillogó szemekkel és egy óriási mosollyal pillant felénk, mint aki egy brilliáns ötletet dobott fel.

Hát mit ne mondjak ez minden csak nem brilliáns.

"Most azt akarod, hogy hasra essek az ötletedtől?" Érdeklődve döntöm oldalra a fejemet miközben a még mindig vadul vigyorgó lány arcát fürkészem.