slow hands

Nyolc.

Rosszul érzem magam.
Nem érzek semmit. Minden olyan csendes, és nyugodt.
Vagyis. Minden olyan nyugodt és csendes volt amíg ki nem nyitottam a szemem, és szembesültem a ténnyel, miszerint én egy korháziszobában fekszem. Minden undoritoan fehér, és büdös klór szag van. Hányni akarok.
Mi a legroszabb ebben az egészben? Hogy senki sincs itt. Senki nem volt mellettem? Hogy kerültem ide egyâtalán? Addig meg van, hogy toltam vissza a bevásárlókocsit, és, hogy valami belémcsapodik. De ki hozott be? Valószínűleg a mentők. Akiket csak Niall hivhatott.
De akkor hol van most ő? És hol van anya?Miért nincs itt senki?
Felnézek a plafonra, az is fehér. Gondolkozok.
Talán hívnom kéne egy nővért, hogy ébren vagyok? Vagy mire van ez a piros gomb magam mellett?
megnyomom.Valószinűleg arra van.
Ha meg nem, akkor legalább ezt is tudom már.
Egy perc, és megjelenik valaki. Pontosabban egy orvosnak kinéző ötvenes éveiben járó alak, és anya.
-Szóval, felkelt.-jon közelebb. Nem nem keltem fel, csak kepzelodik!
-Jaj kislányom, ugy megijedtem amikor Niall felhivott! - kerüli ki az orvost édesanyukám, és megfogja a kezemet. A bal kezemet. Várjunk csak. Miért van gipsz a jobb kezemen? Eltort?
-Kapott egy gipszet a kezére, ugyanis eltört, az ütés miatt pedig elájult. Ezen kívül semmi vészes, viszont két napig bent tartjuk megfigyelésen.
-Rendben. - nézek rá, viszont mást nem nagyon tudok mondani. Két napig itt kell lennem?
-Magukra hagyom önöket, akkor. Ennyit akartam mondani. - mosolyodik el, és kimegy az ajtón.
Csodálatos.
-Hol van Niall? - nézek anyára, aki még mindig a kezemet szorongatja, a kérdés hallatán viszont elveszi a kezét, és oda megy az ajtóhoz ami mellett egy szék van. Feltételezésem szerint a látogatóknak. - Greg hívta. - húzza oda a széket az ágy mellé - Dennise és ő össze vesztek. Theo pedig mindent hallott, és most nincs meg. Elméletileg, komoly dolgokon veszekedtek. - néz rám sajnálkozva - hidd el kicsim, Niall nem akart elmenni, én mondtam neki, hogy te megleszel, viszont Theodor nem biztos. Tudod, hogy milyen kicsi még. -fogja meg a kezem.
Rendben. Besziv kifuj. Anya elött nem sírok.
-Persze, megértem. -nézek a plafonra. Tényleg megértem. Én megleszek. Theo épsége sokkal fontosabb. Nekem meg végulis itt van anya.
-Sajnálom kicsim. - motyogja anya - de hogy kicsit jobban legyél, nem sokára itt vannak Lanáék!-mosolyodik el halványan.
-Csodás. - motoyogom. A legkevésbé van kedvem hozzájuk. Mindketten annyira nagyon tudnak aggódni, és rengeteget beszélnek.Nekem pedig semmi erőm. Csak aludni akarok, és gondolkozni.
-Felhivom Niallt, hogy fentvagy. Szeretnél vele beszélni? - veszi elő a telefonját, és felém tartja.
-Nem, senkivel sem akarok beszélni. Alig van erőm anya. - nézek rá fáradtan.
Tényleg fáradt vagyok. És kissé a sokk hatása alatt is vagyok. Elutott egy kocsi. Theodor eltűnt.eltort a karom.
-rendben kicsim, kint leszek. - áll fel a székből és elindul.
-Maradj bent. - szólok utánna, mert hallani akarom Niall hangját. Valószínűleg anyának le eshetett, ugyanis egy kis idő után én is elkezdtem hallani ahogy kicseng a telefon.
A következő pillanatban, pedig valaki bele is szólt. Pontosabban Niall James Horan. A barátom.
-jól van? Felébredt már? - a hangja meggyötört és alig kaphat levegőt. Valószínűleg még mindig theodort keresik.
-Fel ébredt. Fáradt, de jól van. - nyugtatja meg anya.-Theodor megvan már?
-Nincs, pedig már mindenhol kerestük. - motyogja a fiú.
Ekkor pedig eszembe jut, hogy hol lehet valószínűleg a kisfiú. Emlékszem, meg tavaly nyáron mikor elmentunk vele kirándulni, azaz Niall és én, akkor elmentunk egy tóhoz, ahol voltak teknösök,és nem is volt annyira messze a házuktól. Egy óra gyalog.
-mond neki, hogy keressék a teknösök tónál! - szólok oda anyának halkan. Összeszorul a torkom, ha beszélnem kell.
-Cherly azt mondja, hogy valamilyen teknösös tónál keressétek! - adja át az üzenetet anya, én pedig atfordulok a másik oldalamra és ki ezek az ablakon. Kint süt a nap.
Niall nem válaszol, csa annyit hallani ahogy kinyomja a hívást.tehat valószínűleg eszébe jutott neki is az a hely.
-
Fogalmam sincs hogy, mikor vagy hogy hogyan. De elaludhattam.
-Alszik. - szólal meg anyukám, amikor már nem is alszom, csak csukva tartom a szemem. Úgy érzem, ha kinyitom minden újra elkezd fájni. És ezt nem akarom. Nem akarok semmit se érezni.csak létezni akarok.
-nagyon rosszul viseli? - kérdezi halkan Lana. Fogalmam sincs melyik dologra célozva. Mert ha arra érti, hogy Elutott egy autó és eltört a karom, akkor azt kell mondjam, hogy igen. És ha arra érti, hogy Theodor nincs meg, akkor is igen.
Bármi baja eshet ennyi idősen. Istenem, annyira kicsi még!
-Niall?-kerdezi Harry, szint úgy halkan.
Kis naivak. Nem tudnak felkelteni, ha már fent vagyok.
-Keresi Theodort. - motyogja anya.
-Mármint ő, hogy van? - kérdezi pontosabban Harry.
-Nem hiszem, hogy jól. A keresztfia eltünt, lehet, hogy Dennise és Greg válnak, a barátnője meg kórházba fekszik, és nem tud itt lenni mellette. Tehát nem hiszem, hogy jól van.-fejti ki anya a helyzetet.
Összeszorul a szívem. Ismételten. Legszivesebben orditanék. Mintha minden az én hibám lenne.
Nem szolalok meg, viszont kinyitom a szemem.
-Hugi! - szólal meg hangosabban,amint észre veszi, hogy ébren vagyok.-annyira örülök, hogy jól vagy! - jön közelebb
-Cherly, úgy megijesztettél minket! - szólal meg Harry is, és ő is közelebb jön, anyát ott hagyva. Aki csak óvatosan mosolyogva néz minket.
-bocsi,vagy mi. - nézek rá, és elhuzom a számat.
És így telt el a délután. Azon kaptuk magunkat, hogy 6 óra és már teljesen sötét van kint.
Niallről azóta nem tudunk semmit. Valószínűleg meg van Theo, csak beszélnek vele, és őszintén ilyenkor ki foglalkozna a telefonjával? Senki.
-Na jól van, mi megyünk. Akkor ott vannak a ruhák, és holnap jövünk! - áll fel a székről Lana, és megfogja Harry kezét, aki szint úgy ült. Bár ebbe a 3 órában mindent csinált.
-Köszi srácok. - nézek rájuk halványan mosolyogva.
-Bármikor kislány. Vigyázz magadra, holnap látjuk egymást!-puszilja meg a hajamat a fiú, és elindul az ajtó felé.
-Vigyázz magadra Hugi. - mosolyodik el lana és megsimogatja a kezemet,majd elindul Harry után. Az ajtóba még beszélnek valamit anyával, és végleg eltűntek.
-
22:00.
Senki nincs már itt, egyedül vagyok az üres fehér szobába. Ahol kitudja hányan szenvedtek. Ijesztő. És nem akarok itt lenni. Haza akarok menni. Az én ágyába akarok aludni, nem itt.
A plafont nézem,és gondolkozom.
Egyedül vagyok. Sírni akarok.
Csak ki akarok sírni magamból ezt a napot.Niallt akarom. Azt akarom, hogy itt legyen és megnyugtasson, hogy minden rendben lesz. Majdnem meghaltam.
Mi van, hogy ha úgy érkezem a földre, hogy beverem a fejem? Ha eltorik a nyakam?
Eddig tudtam tartani magam. A könnyeim úgy kezdtek el folyni, mintha víz esés lenne a szemem. És én csak érzelem mentesen néztem a plafont, miközben a könnycseppek ömlöttek a szememből. Kimerülten, csak sírtam és sírtam. Halkan. Azt mondják, az idő megtanít arra, hogy halkan sírjunk.hogy senki ne hallja. Senki ne tudjon róla. Senki ne tudja meg, hogy milyen gyenge is vagy igazából.
Amióta niall ismer, csak rossz dolgok történnek vele miattam.
Minden az én hibám lehet. Csak is az enyém.És ilyenkor mondják azt, hogy szakitanom kell vele, hogy jobb legyen neki. De nem lenne jobb neki, és nekem sem. Szeretem őt.