slow hands

Tizenkettő

Hajnali kettő van nagyjából ,és mi már tíz óta itt vagyunk ,tehát egy ideje már itt töltjük az időt.
Nagyjából már kezdünk szétesni,pontosabban csak azok akik ittak.Én nem ittam olyan sokat,így teljesen jól vagyok.Örülnék ha ez elmondható lenne a barátomról is ,és Harryről.
-Áh teso én annyira szeretlek!-hallatszodik újra Harry kiállítása ,amikor még mindig Niallel nevetnek valamin,ami szerintük vicces és aki nem érti az a hülye nyilván.
-Szerintem haza kéne menniük.-szólal meg Louis ,amikor észre veszi őket ,most ért csak vissza hozzánk ,mosdóba volt.
-Szerintem is.-értek vele egyet ,és fájdalmasan vissza nézek a barátomra aki már szerintem azt sem tudja ,hogy ő kicsoda is.
-Egyátalán hol van Chloe?-szólal meg Tom
-Lanaval beszélgetnek-von vállat Zayn ,aki már a telefonját nyomkodja ,ugyanis egyfojtába pittyeg a telefonja ,mert Gigi keresi,akivel elvileg nemsokára találkozni is fognak.Újra.
-Hát srácok én nem tudom,de szerintem én lépek-áll fel Liam ,aki valószínűleg a kisfia miatt igyekszik haza.Ami teljesen érthető.
-Ja,megyek én is.-csatlakozik a másik apuka ,Louis is.
-Ne legyetek ilyenek!-állok fel -legalább valahogy segítsetek őket haza juttatni!-nézek rájuk idegesen ,és utánna a másik három fiúra ,Sam szintúgy egészen rossz állapotba van már,és csak fekszik a kanappén.
-
-Ha most nem jössz ,akkor esküszöm itt alszol az ajtó előtt !-nézek idegesen rá-és maradj csöndbe -szúros szemekkel nézek rá,mostmár tényleg csak beakarok érni a házba és aludni akarok.
-De Ru,én annyira szeretlek!-néz rám ,és nagy nehezen de elindul ,végre.
-Jolvan ,majd holnap szerelmet vallasz,ha tudod ki vagyok.-nézek rá fáradtan ,de aztán csak elnevetem magamat.
-Most is tudom ,hogy ki vagy-néz rám ,nem foglalkozva vele lelöktem az àgyára és lehúzom róla a cipőjét -vedd le az ingedet ,keresek addig egy polót.-na nem mintha abba aludni de lényegtelen.
A világos barna szekrényéhez lépve kihúzom,és elkezdek egy sima Fekete póló után kutatni ,ami leghamarabb a kezembe akad az egy Nike lesz ,és ez nem is pizsama pólója ,de szerintem teljesen mindegy most ebben az esetben.
Vissza fordulok az ágy felé ,ahol fogalmam sincs hogy ,de tényleg levette a pólót ,valószínűleg hasonfekve .
-Vedd fel-dobom hozzá,és elindulok ki a szobából.
-Hova mész?-ezt persze egyből észre veszi.
-A nappaliba.-nézek rá ,és felveszem a földről a cipőit.
-Ne már Ruby-motyogja csalódottan-most haragszol ,hogy ittam ?
-Nem,csak nem szeretném,hogy lehányj-nevetem el magam,és az üres kezemmel megsimitom a hátát -Aludj oké ?-puszilom meg a haját-reggel beszélünk,szeretlek.
-Én is szeretlek.-motyogja.
-
-Niall ha lefogsz hányni ,esküszöm egy hétig nem szólok hozzád.-motyogom amikor véletlen  eltünik rólam a takaró ezzel elérve azt ,hogy felkeljek és egyből le essen,hogy ő az.
-Nem foglak esküszöm!-esküdözik ,és befekszik mellém a kanappéra.
-Olyan fárasztó vagy.-motyogom mosolyogva.
-Tudom.-öleli át a derekamat hátulról.Ezután mindketten csöndben maradtunk ,és próbáltam nem elnevetni magam ezen az idióta nevetséges helyzeten.Niall olyan ,mint egy kis gyerek.Ragaszkodó ,és ha valakit egyszer megszeret,azt tényleg nehezen tudja elengedni ,ami sok esetben egyátalán nem baj ,viszont van amikor sokkal inkább.És ilyen esetekhez tartozik ,az is amikor egy baráti csalódás éri ,vagy szerelmi.
-Jó éjszakát kis maci.-nyúlok hátra a kezemmel ,hogy megsimogassam a haját.Azt a puha göndör barna haját.
-
-Mondtam ,hogy ne igyál.-vonok vállat -így jártál kisbarátom!-fordulok vissza a számítógépemhez nevetve.Reggel 9 óra van ,szombat az ikrek már a repülőn vannak,nyolckor indult a gép.Kíváncsi vagyok,ők mennyire vannak egybe,a tegnapi napjuk után.-egyébként holnap,még bekell mennem fotózni,mert jön egy kisbaba és egy anyuka.-beszélek miközben még mindig a gépemmel foglalkozom,mert pont az egyik fotósorozatot szerkesztem,aminek hétfőre kész kell lennie.

-Szóval akkor este már mész is haza ma-dolgozza fel hangosan,és nem sokra rá hallom ahogy bekapcsolja a tévét a nappaliba,a fekete lapos tévéből elkezd szólni valamelyik tipikus reggeli műsor.Van amit szeretek,de a legtöbbet alig birom meghallgatni.

-Pontosan,ugyhogy olyan hét körűl már megyek is ,mert össze kell pakoljak,meg fürödnöm is kell,meg ilyenek.-nézek rá.Olyan álmos arca van,és csak hunyorog a tévére nézve.-Neked most meddig nincs koncert?-érdeklődöm,mert nagyjából ilyen egy két hét szünetei vannak.

-Most lesz egy,majd pénteken,de az itt lesz a városba,azután pedig hétfőn is lesz egy,de az nem itt.-válaszol.Erre nem nagyon mondok semmit,hanem vissza fordulok a munkám felé,és tovább folytatom a szerkesztést.Most jelenleg egy olyan képsorozatot kell megcsinálnom,aminek az a kampány neve,hogy "mind ugyan annyit számítunk." Ez nagyjából annyit tesz ki,hogy több nő és férfi eljött erre a fotózásra,és különböző önnmaguk elfogadása témájú képet készítettünk.Talán ez az egyik kedvenc projektem,legalábbis biztosan a kedvenceim közé tartozik.Szerintem ebbe az évszázadba fontos erről beszélni,hiszen rengeteg ember uálja magát,és nem fogadják azt ahogy kinéznek,ahogy éreznek,és ezt nyilván a társadalomnak lehet köszönni.Úgy növünk fel ,hogy szinte már belénk nevelik ,azt ,hogy sosem leszünk elegek,és mások jobbak nálunk.És mindig is jobbak lesznek.Viszont ez egyátalán nem így van.Minden ember úgy tökéletes ahogy van,és ezt kéne belénk nevelni,nem azt ,hogy utáluk magunkat már egészen tini korunk óta.Mert ez egy mérgező dolog.