Legyőzhetetlen (Kuroko's Basketball Fanfiction)

°9°

Író szemszöge

Ha valaki meglátta volna őket, egy szerelmes párt látott volna, akik nem tudnak egymás nélül élni. Ki tudja? Talán tényleg így volt. A kék hajú lány elhúzodott a sötét hajú fiú biztonságot nyújtó karjai közül és néma szavakkal kérlelte a srácot egy sétára.

Elindultak hát. Céltalanul egy napfényes délután. A cuccaik a Touou Akadémia csarnokában maradtak, de nem aggódtak emiatt. Bíztak Satsukiban annyira, hogy tudják, a rózsaszín hajú lány vigyázni fog a dolgaikra.

Nem mondtak semmit. Csendben sétáltak egymás mellett, olykor azonban elvesztek a másik szemében. Már sétáltak egy ideje, amikor is Aomine megtörte a csendet.

-Szeretnéd elmesélni most, hogy mi hozott ilyen állapotba, vagy várjunk vele?

-Szeretném elmesélni, de menjünk egy nyugodtabb helyre. - mondta a kék hajú lány, majd elindultak a kedvenc éttermük irányába, ahol az egyik eldugottab sarokban tudtak nyugodtan és minden gátláns nálkül beszélgetni.

Az azonban nem kerülte el Akane figyelmét, hogy az egész séta alatt, Aomine őt figyelte aggódó szemekkel. Bár a lány próbálta kizárni a külvilágot, mégsem tudta kiverni a fejéből az aggodalomtól csillógó sötétkék szempárt.

Aomine elképzelni sem tudta mi történhetett, ami ennyire a kiakaszthatta a lányt. Rég látta a kék hajút ennyire letörtnek. Azokban az időkben, amikor az apja bántalmazta, akkor volt ehhez hasonló a lelki állapota. Azt viszont, - bármennyire is nehéz még csak gondolni is rá - már megszokta. Azonban ennyire mély akkor volt utoljára a szomorúsága, amikor Tetsuya cserben hagyta. Hiszen olyan volt akkor, mintha elvesztette volna a testvérét. A kék hajú srác eme gonsolat hatására már kezdte sejteni a dolgokat, de reménykedett benne, hogy nem lesz igaza. "Annyit szenvedett már. Nem érdemli meg, hogy megint megbántsák."- gondolta.

Akane már számtalan forgatókönyvet lejátszott a fejében, de még így sem tudta, hogyan is avathatná be a számára oly' kedves fiút. Ismét egy olyan személyt veszített el, akit bátyjaként szeret és nem állt készen arra, hogy ki is mondja hangosan. Akkor túl valóságos lenne. Sokat gonodolkodott. "Mi van, ha csak én reagáltam túl?"- vetült fel számtalanszor a fejébe a kérdés. Aztán rájött, hogy ő nem tett semmi rosszat. Csak változtak. Junpei is és ő is.

Végül Aomine rántotta ki a gondolataiból lányt.

-Ha nem szeretnél erről beszélni, akkor nem kell, viszont az neked sem jó, ha csak csenben ülünk igaz? - Akane nem válaszolt, csak megrázta a fejét és egy nagy levegő vétel után belekezdett a mesélésbe.

Elmondott a fiúnak mindent. Azt, hogy mit beszélt Junpei-el a tetőn és, hogy azok milyen érzéseket váltottak ki belőle. Hogy olyan volt, mintha nem is ismerte volna azt az embert aki a tetőn volt. Mintha két külön személlyel beszélgetett volna. És azt is elmondta, hogy mennyire fájt neki Junpei jéghideg tekintete. 

Kuroko Akane ezen napon rettentően megbántott és szomorú volt. Mégis, amikor Aomine Daiki karjai között volt látott egy apró fénysugárt a viharos gondolatai között. És ez boldogsággal töltötte el. A kék hajú fiú valahogyan minig fel tudta vidítani, ezért is kereste minden alaklommal. Mert amikor szomorú volt, Aomine megvígasztalta. Amikor dühös, akkor meg nyugtatta, vagy éppen vele együtt döhöngött. És nem egyszer kereste fel Daikit, amikor vidám volt. Tudta, hogy a fiú épp úgy fog örüli az adott dolognak, ahogyan ő. És talán pont ezek miatt a dolgok miatt volt Aomine Daiki a legfontosabb ember Kuroko Akane életében.

Akane szemszöge

-Megverjem?- ez volta  Dinka első kérdése a "mesém" után. Ezzel az egyetlen szóval is egy apróbb kuncogást tudott kiváltani belőlem. Én csak fejemet ráztam az "értelmes" kérdésre.

-Ne verd meg. Viszont azt mondtam Rikonak, hogy még fogom oldani azt, hogy eddzek valahol. Titeket nem akarlak zavarni és lehet, hogy te ismered minden lépésem, attól még nem szeretném, ha csapatod többi tagja is tudjon róla.

-Mire akarsz kilyukadni Cica?

-Szeretnék Brazíliába utazni. Van egy ismerősöm aki elszállásolna és van egy személy aki tudna engem edzeni. 2 hétre mennék mert nem sokára itt a Téli bajnokság. Nem nagyon szeretnék elmenni búcsú nélkül és 2 nap múlva indulok.