Legyőzhetetlen (Kuroko's Basketball Fanfiction)

°11°

Akane szemszög

-Na akkor mit csináljunk holnap? -kérdezte Mine mikor fel értünk a szobájába.

-Menjünk el a plázába.-mikor kimondtam ezt a négy szócskát hirtelen minden mozdulata meg fagyott. Aztán csak só hajtott egyet és lemondó tekintettel felém fordult.

-Miért akarnak a lányok mindig plázába menni? -kérdezte nyilvánosan szenvedve.

-Alapvetően én sem szeretek plázázni, de megyek ki Brazíliába. Oda kellenek a nyári ruhák. És valamivel a ruhatáramat is színesebbé kell tennem. - vontam vállat miközben ledobtam az ágy ára a cuccaim.

-Már miért kellenének színesebb ruhák?- kérdezte, miközben átlesett a vállalat fölött, mivel nekem háttal pakolászott a szekrényébe.

-Mert te helyettem is kívül belül sötét vagy.-mondtam egy gúnyos mosollyal az arcomon.

Erre hirtelen megfordult és lassú, ámde fenyegető léptekkel közeledett az ágy felé amire idő közben leültem. Egyszercsak megállt előttem, majd mint egy vadász a vad rá, ő is úgy csapott le rám. Ott csikizett ahol tudott. Végig az oldalamat, a hasamat és egyszer a lábamat is lefogták, hogy megcsikizhesse a talpamat.

Én csak nevettem és nevettem. Nem volt rajtam az érzelemmentes maszkom. Önfeledten tudtam nevetni. És boldog voltam. Nagyon boldog.
Viszont egy valamit nem értettem. Ahol hozzám ért, bizsergett a bőröm, és úgy éreztem, szinte perzsel a tekintete.

Pont mint kosarazás közben. Éget a tekintete, de ez most más volt. Mintha áhítozna valami után. Talán utánam? Dehogy is. Biztos beütött a málna szörp.

Megráztam a fejem és csak ekkor eszméltem fel, hogy már nem vagyok a kék hajú izmos karjainak fogságában.

Két kezével felettem támaszkodott, és mélyen a szemembe nézett.

-Min gondolkozol Cica? -szinte suttogta a szavakat.

-Semmi érdekesen.

Még mindig felettem támaszkodott, és nem úgy nézett ki mint aki le akar szállni rólam. A csend ami körbe lengett minket kellemes volt, de kénytelen voltam megtörni.

-Mi lenne, ha néznének egy filmet? -dobtam be az ötletet. -De, ha horror lesz megverlek.

Ezek után csak elnevette magát és legördült mellém. Levette a laptopját az éjjeli szekrényről, és amíg bekapcsolta elhelyezkedtünk. Én a mellkasán feküdtem, ő pedig az egyik karjával átkarolt.

A laptop az ölében foglalt helyet, én pedig az egyik lábamat át dobtam az övén.

Valami gagyi akció filmet néztünk, amit ő végig kommentált én pedig csak nevettem egy két megszólalásán.

Életembe nem nevettem annyit mint aznap, de a sok nevetés és a sok érzelmi sokk le szívta az energiám, így szinte észrevétlenül, ott Aomine Daiki mellkasán elnyomott az álom.

Azon az estén nem volt rémálmom, abból az időszakból amikor még apámnál voltam.

Másnap az engem ölelő karok szorítására és a hátam felé sugárzó hőre ébredtem. Megfordultam Aomine ölelésében, és csak néztem, ahogy alszik.

Sötétkék haja néhol a szemébe lógott, rózsaszín ajkai részre voltak nyílva, ahogy vette a levegőt.

Mélykék szemeit lassan nyitogatni kezdte, körbe nézett, majd tekintete megállapodott rajtam.

Tekintetem elveszett az övében és csak hosszú percek után tudtam elengedni kék íriszeit.

-Jó reggelt! -köszönt álomittas rekedt hangon.

-Jó reggelt! -viszonoztam, majd egy halvány mosolyt küldtem felé, aminek hatására ő is elmosolyodott.

És akkor, ott, Aomine Daiki karjaiban, miközben mosolyogva néztük egymást, rájöttem arra, hogy miért vagyok boldog a közelében. Hogy miért tudok mosolyogni. Hogy miért csak ő tud felvidítani vagy megnyugtatni.

Akkor abban a pillanatban rájöttem hogy én, beleszerettem Aomine Daikiba.

-----------------------------
Hi guys!
Ha tetszett akkor egy comment vagy egy vote. Ha találtok valami hibát akkor írjatok, de szívesen fogadok ötleteket is.