Tiszta szívvel

Barát

Nevetnem kellett, olyan sok idő után. De bántam, mert másodpercek múlva éreztem a maró lelkiismeretfurdalást.

A tudat, hogy Ash nélkül jólérezzem magam, késként fúródott belém.
Ez olyan volt mintha az éhenkórász kutya soha nem ehetne. Nem ilyen voltam. A sok edzés és vadászat mellett, rengeteget hülyültünk. De most valami más lett. Bűnként tekintettem a vidámságra. Úgy éreztem, hogy ha boldog vagyok nélküle, azzal elárulom.
A gondolataimból a földön fekvő fiú zökkentett ki.
-Hé.
-Hm?-kérdeztem vissza meglepetten.
-Minden oké?
-Persze.-mondtam, majd megdörzsöltem szemeimet.
-Hát, nem úgy néz ki.-és itt betelt a pohár. Zokogva rogytam le a földre, a sírástól alig kaptam levegőt. Lovam puha orra fejemet kezdte böködni. Mégjobban sírni kezdtem, de ez könnyített a helyzeten. Végre kiadtam magamból a fájdalmat, a dühöt, a szomorúságot. Pár perce a földön ültem, térdeimet áttkarolva. Könnyeim elfogytak, már csak csendben vártam. Vártam valamire, ami magam sem tudom mi. Vártam, hogy érezzem a lelkembe facsaró érzést, de nem jött. Egy kéz érintését éreztem a vállamon. Adam aggódva nézett rám, majd megtörte a csendet.
-Hajnalodik, pihenned kell!-csendben felálltam és elindultam vissza, a fiúval oldalamon, aki olyasmi volt mint egy barát. De csak olyasmi.

Szejasztok! Remélem tetszik a sorozat, remélem gyakrabban tudok írni!💖🙏🏻❤☺