Egyedül

114 9 0
                                    

Rám emelte tekintetét. Szeme csillogott.

Engem nézett. Mire észbe kaptam, már végigmérte egész testem.
Feszültség volt bennem, de nem nyílhatok meg. Nem szabad.

-Újra!-mondtam ellentmondást nem tűrő hangon. Adam kitartóan csinálta egy ideig, aztán megunta.
-De fáj a vállam.-nyöszörögte megtörten. És ott betelt a pohár. Gyenge vagyok. Rémképként törtek elő az emlékeim. Amikor én tanultam harcolni. Ash szülei tanítottak, és mikor nyafogni kezdtem, egy mondatot ismételgettek.

,,ha élni akarsz, részben meg kell halnod"

Hangjuk még mindíg cseng a fejemben. És eddig bírtam. Sírva rogytam le a földre. Adam kérdőn, de mellette szomorúan nézett rám. Nem akartam sírni. A sírás gyengéknek való. De mégis megtettem. Gyenge vagyok.

-Hé!-Szólított meg.
-Nem sírok.
-De sírsz. Nem mintha baj lenne.-de baj volt. Nagyon is. Ám a szomorúságomat harag váltotta fel. Az egyetlen barátomat megölik, és képessek rámfogni?
Hirtelen indulatból a fiúra kiáltottam:
-Megtanulsz lovagolni.
-biztos, hogy jó öt...
-100%
És elindultunk a lovak felé.

Tiszta szívvelWhere stories live. Discover now